Csont nélküli kosár

Az OTP Junior - adidas Streetball Challange kosárlabdaverseny-sorozat nyitófordulóját immár 22. alkalommal rendezte meg a X. kerület, azon belül is a Kőbányai Sportközpont. A kosárlabda szerelmesei, a 3x3 játékforma hívei ezúttal is a Népligetben találkoztak május 24-én.

A fesztiválhangulatot a kőbányai Tutta Forza zenekar adta meg reggel kilenc óra előtt néhány perccel. Pattogós ritmusú zenéjük alatt már folyt a játék a palánkok alatt, a kosárlabda 3x3 válfajának ünnepe elkezdődött…

Elvarázsolt kosarasok

   A versenyt köszöntők – Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere, Császári Attila, az Adidas Budapest Kft. marketingigazgatója, Bodnár Péter, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) főtitkára – közül utóbbi szavait emeljük ki ezúttal.

   – Immár 22. éve zajlanak a streetball-események Magyarországon és 4. éve annak, hogy az MKOSZ segítséget nyújt ehhez, sőt, a 23 év alattiak versenyét egyértelműen az MKOSZ finanszírozza. A látvány-csapatsportágak társasági adóból történő finanszírozásának lehetősége teremtette meg ennek az alapját, s amellett vagyunk, hogy ezt a lehetőséget a jövőben is alkalmazzuk – mondta.  –  A 3x3 kosárlabdázás kiemelt szerepet kap Magyarországon, s ez fordítva is igaz, a 3x3 kosárlabdázásban Magyarország kiemelkedő szinten áll nemzetközi viszonylatban is. Július elején például Zánkán rendezhetjük az Európa-bajnokság első fordulóját. A fejlődés nyilvánvaló, hiszen amíg néhány éve még a szabadidősportok közé tartozott 3x3 kosárlabda, mára kőkemény versenysporttá fejlődött, s Európa- vagy világbajnok lehet valaki, s bízunk benne, hogy 2020-ban már olimpiai bajnokot is avathat a sportág.

  Bár a kőbányai eseményen versenyek zajlottak, úgy véljük, inkább a tömegsport jelleg, a szabadidős tevékenység volt inkább a jellemző. Senki nem esett kétségbe, ha nem nyert, nem görbültek sírásra a szájak, ha a dobóversenyben alulmaradt az éppen tinédzserkorba lépő fiatal a nagykamasszal szemben.

   A reggel kilenckor már nagyüzemben működő, az Építők-sportteleppel szemközti Soó Rezső sétányon felállított 13 pályán összesen 86 fiú- és lánycsapat versenyzett a különféle korosztályokban. És akkor még nem is szóltunk a külön pályán megtartott dobóversenyekről, a centerpályán zajló VIP-meccsekről. Nem hivatalos adat, de szerintünk – a cseréket is beszámítva – cirka 500 fiatal és idősebb kosárlabdázott a verőfényes szombati (hosszúra nyúlt) délelőttön.

Dobóverseny

   Kétségtelen, a sporttelevíziók kosárlabdás közvetítéseinek egyik leglátványosabb része a zsákolás, az időre dobás vagy egyszerűen csak az, amikor az számít, hány dobás megy be egymás után. Ez utóbbinál ragadtunk le egy kis időre, miután a centerpálya és a sétány végében lévő 12-es palánk között már több alkalommal is végigmentünk, sok-sok fotót készítve az alkalmi pillanatokról vagy éppen a meccsek legszebb pillanatairól.

   A dobóversenyt a centerpálya mellett felállított palánknál rendezték. Kedves fiatal lány állt a vonalra, s az adott jelre elkezdte a kosárra dobást. Máskor mosolygós arcán most a figyelem, a koncentrálás feszültsége uralkodott. Egymás után nyolc alkalommal talált be (mint később kiderült, ez a döntőbe jutást hozta), s csak az utolsó sikertelen kísérlet után jelent meg egy fanyar, megbékélő mosolyféle a szája szegletében: most ennyire tellett. Térült-fordult még pár percet, a lepattanó labdákat dobta vissza a versenyzőknek, majd sikerült mikrofonvégre kapnunk.

   – Számoltad, hogy hány kosarat dobtál? – kérdeztük Katona Biankát (képünk), aki Százhalombattáról érkezett.

   – Nem, csak arra figyeltem, hogy a következő dobás is bemenjen.

   – Elégedett vagy?

   – Hát, erre nehéz válaszolni. Nyolcszor dobtam egymás után kosarat, ez lehet jó és lehet kevésbé jó is.

   – Hol kosarazol, hová jársz iskolába?

   – A Százhalombattai KSE-ben játszom, s az érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumba járok, a 9. osztályba.

Az idősek tisztelete

A Center2-pályán arra figyeltünk fel, hogy az imént még valahol a 10-es pályán küzdő darazsas lány, Gebri Orsolya (jobb oldali képen narancs mezben), az idősebbek között induló csapat ellen játszik. A meccs után arról faggattuk, hogyan került a felnőttek közé.

   – Csapatot váltottál?

   – Nem, nem. Maradtam a lányokkal, itt egy kérésnek tettem eleget. Vagy tizenöt évvel ezelőtt az ellenfeleim a Darazsakban játszottak, s kiderült, kevesen voltak, így hozzájuk ugrottam be segíteni. A történethez tartozik, hogy akkoriban az apukám dolgozott a Darazsaknál, s akikkel most kosaraztam, még az ő játékosai voltak. Azért is kértek meg segíteni, mert egészen kis korom óta ismernek, meg tudták, hogy itt leszek.

   – Azt láttam, nagyon szoros emberfogással ment a játék, s akire te „vigyáztál”, nagyon tisztelted. Semmi lökdösődés, női fifikával történő akadályozás a labda megszerzésében. Jól láttam, hogy kicsit megilletődve fogtad az emberedet?

   – Igen, ez így volt, mert egy minimális tiszteletre mindenképpen szükség van. Ha én játszanék egy nálam sokkal fiatalabb ellen, én is azt várnám, hogy nem lök fel az ellenfelem, nem könyököl a bordáim közé. Lehet erőszakosan játszani, de nem illik ebben a közegben agresszívnak lenni. Ez szerintem maga a tisztelet és a sport iránti alázat is egyben.

   – És amikor a korosztályodban játszol, nem így van?

   – De igen, ott abban nyilvánul ez meg, hogy nem csinálok szándékosan szabálytalanságot, de azért erőteljesebben küzdök ellenük. Azok főleg bajnoki meccsek, és más a tétje minden egyes összecsapásnak.

   – Akkor ez inkább a buliról szól?

   – Ez így túlzás, de valóban, itt erősebb a játék élvezete. Ez nagyon fontos.

   – Talán butaság ilyet kérdezni, de hogyan fogadtad, mikor az idősebbek megkértek, szállj be segíteni?

   – Örültem, két okból is. Elsőként, mert rám gondoltak, másodjára pedig azért, mert a korosztályomban kevesen vagyunk, és ma például a döntővel együtt három meccset játszok. Ez kevés, ha már egyszer kosárlabdás rendezvényen vagyok. Fontos a mozgás, fontos, hogy formában legyek, s a nagyokkal való játék ebben segített.

   – Ha már szóba került a bajnokság. Befejeződött már? Mi lesz a nyáron?

   – Igen, vége a bajnokságnak, de vannak még edzések. Itt egy korosztállyal feljebb, az idősebbek között játszottunk, s itt a 16 közé sikerült bekerülnünk. Készülünk egy tornára is, szó volt róla, hogy jó lenne az idén is elmenni Spanyolországba.

,,Hátul is van szemem"

Bár a streetball fesztivál számos kiemelkedő színvonalú kísérő programot tartalmazott, utalnánk itt a KSC-úszók jelenlétére (Cseh László, Bernek Péter, Pulai Bence és a „kistesó”, Pulai Vince, valamint Horváth Dávid), a fitnesz sportolóinak káprázatos gyakorlataira, a csinos testépítő lányokra vagy az egészen kicsik akrobatikus rock 'n' roll produkciójára, s akkor még nem is beszéltünk a kisiskolásoknak szervezett CSIVIT-versenyről, meg a fociról, mégis a kosárlabdánál maradunk.

   A tömény kosárlabdás nap egyik szenzációja volt a VIP-meccsek sora. Egykori első osztályú kosarasok, az önkormányzat vezetői, alpolgármesterek szálltak be a bulimeccsekre. Hadd tegyük hozzá, egyáltalán nem bulizós hangulatban. „Vérre menő földharc” folyt egyes labdákért, Weeber Tibor és Pap Sándor alpolgármesterek is közelről ismerkedtek a centerpálya burkolatával. Kollégájuk, Radványi Gábor nem csak a pályán kívül mutatta meg cselező képességét, de bent is is jó passzokat adott a szintén a hivatalt erősítő Jankovich Tibornak. Apropó, passzok. A „profik” között Hajdu Péter hívta fel magára figyelmet cseles megoldásaival. Háttal az ellenfélnek, sasszézva vezette a labdát a palánkig, majd vagy bal kézzel a háta mögött vagy háttal csapattársának, a feje fölött passzolta a labdát.

De nem ezért kértük egy rövid interjúra. Honlapunk elsőként adta hírül  szűkebb pátriánkban, hogy nemrég a Budapesti Kosárlabdázók Szövetsége alelnökének választották.

   – Konkrétumokat, terveket még nehéz kérdezni, hiszen friss a pozíció, ám a megválasztás háttere érdekes lehet. A kőbányai tevékenysége közismert a Darazsak, most már a Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia élén, de mennyire van benne a budapesti kosárlabda életben? Mennyire ismeri a hétköznapokat akár az utánpótlás, akár a felnőtt területen?

   – Hát, abszolút benne vagyok. Gyakorlatilag ebben élek 1982 óta. Ekkor hagytam abba az aktív pályafutásomat, s azonnal edző lettem. Az edzősködés mellett klubot vezettem, az utánpótlással foglalkoztam, s ugye, 1997 óta, amikor megalakítottuk a Kőbányai Darazsakat, teljes egészében az utánpótlással foglalkozom, naprakész ismereteim vannak. (képünkön jobbról Hajdu Péter)

   – Váratlanul érte a megválasztás?

   – Nem is annyira maga a választás volt a lényeges, inkább az előzmények, amibe az imént mondottak sokat számítottak. Nem én kopogtattam az ajtón, hogy „legyetek szívesek!”, hanem többen úgy gondolták, az eddigi munkám alapján megfelelő ember lehetek a posztra. Igazság szerint a felvetés ért váratlanul, nem is a közgyűlési ceremónia. Az is ide tartozik, hogy nem egyik napról a másikra történtek a dolgok, majdnem egy éve kezdték el mondogatni a szövetségben, hogy számítanak majd rám is, mi lenne, ha én ezt elvállalnám. Mindenkinek azt mondtam, lehet erről beszélni, de amíg nincs hivatalos felkérés, nem tudok nyilatkozni. Másfelől nem szeretem azt, ha valahová csak valami biodíszletnek akarnak állítani. Akkor mondok igent, ha van értelme a felkérésnek.

   – És most volt?

   – Igen, méghozzá nagyon mély és alapos indokai vannak a döntésemnek. A budapesti kosárlabdaélet egyik szomorú ténye, hogy gyakorlatilag nincs élcsapat a fővárosban. Így alapvető cél, hogy a minőségi kosárlabdát ,,visszahozzuk" Budapestre. A Bp. Honvéd SE felnőtt férficsapata évekkel ezelőtt csapata kiesett az NB I/B-be, a másodosztályba, a Fradinak megszűnt a női kosárlabda-szakosztálya. Kicsit elkeserítő, hogy az 1980-as évekhez képest, amikor sok élvonalbeli csapat volt a fővárosban, most mi a helyzet. Van tehát értelme a munkának, amikor ezen az állapoton változtatni kívánunk!

   – Ha csak az utóbbi 1-2 év kőbányai utánpótlás tornáit, azok „zsúfoltságát” nézem, itt van viszont egy hatalmas „gyerekcsapat”. Méghozzá egy nagyon tehetséges tizenéves korosztály, több korcsoportban. Lehet-e belőlük felépíteni a budapesti élvonalat?

   – 2004-2006 tájékán nekünk nagyon erős utánpótlás csapataink voltak, sorra nyertük az országos döntőket. Azok a gyerekek, amikor „kiöregedtek”, nem tudtak Budapesten kosárlabdázni. Nem volt élvonalbeli egyesület, ahol tovább tudtak volna fejlődni, építkezni. Közülük három gyerek van, akik NB I-ben játszanak, mindhárman vidéken. Hadd említsem csak Hanga Ádámot, aki akkor volt 17 éves. Nálunk játszott három korosztályos válogatott, a Honvédban is volt legalább hat. Hát micsoda csapat lehetett volna? És elengedtük, szélnek eresztettük ezt az értéket, mert nem tudtunk vele mit kezdeni Budapesten.

   – Alapul véve az idézett rövidhírünket, az ott leírtak lehetnek az ön szakmai programjának az alapjai?

   – Igen. Röviden azt összegeztem, ha van egy fővárosi akarat, hogy legyen Budapesten újra kosárlabda, mit kell ezért tennünk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Darazsaknak az NB I-ben kell játszani. Nem. Mindenkinek meg kell találnia a saját dolgát, egyik egyesületnek, bárkinek, az utánpótlással kell foglalkozni U16-ig, innen egy másiknak U22-ig, míg a harmadiknak az élvonal felépítése a feladata. Nem hiszem, hogy egészséges egy adott utánpótlásnak és a felnőtt élvonalbeli csapatnak egy szakosztályban működni. Mindenkinek az adott helyen a saját dolgát kell csúcsra járatni. Meggyőződésem, hogy Budapest a Duna mindkét oldalán legalább egy-egy férfi és női élvonalbeli csapatot elbírna. Ugyan még senki sem látta, de ezen célok megvalósítására a terveim majdnem készen vannak, a részleteken dolgom, s szerintem 1-2 héten belül ebből lehet egy olyan anyag, amivel be lehet menni a kosárlabda-szövetségbe az elnökhöz és a főtitkárhoz, s azt mondani, beszéljük meg. Három lehetőség van: vagy azt mondják, módosítsunk rajta itt vagy ott, és rendben, vagy egy az egyben zöld utat kap vagy kidobják, mert nem jó. Minden további ezek alapján zajlik. Eltekintve a kidobástól, konkrétumokat lehet felállítani: erre vagy arra itt van és ekkora forrás, ezért X, azért Y a felelős, meg lehet mondani, kivel milyen szerződést kell kötni, stb.

Utórezgések

   Mindenekelőtt azt kell megállapítani, a szombati rendezvény sikere nem csak azon múlt, hogy sokan voltak. Pontos, precíz szervezés, adott esetben rugalmasság jellemezte a sikerért dolgozó stáb munkáját. Minden pályán megfelelő versenybírók, jegyzőkönyvezés, sportszerű hangulat volt tapasztalható. Hisszük, hogy a résztvevők nagy száma nem csak a kosárlabdázás szeretetének, de a jó kommunikációnak az eredménye is volt.

A látottak alapján nem hisszük, hogy Hajdu Péter terveit a Dunába kellene dobni.

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY