Tengerparti ünneplés a medencében

Rangos nemzetközi tornán vett részt a Kőbányai Darazsak U17-es lány csapata a spanyolországi Lloret de Marban július első hetében. A tornán három spanyol, egy-egy olasz és holland csapattal mérte össze tudását. A veretlenül megnyert torna legszebb pillanatait itthon idéztük fel a csapat két tagjával, s edzőjével.

Néhány napja gyorshírben tettük közzé, hogy a kőbányai Darazsak leány U17-es csapata minden mérkőzését győzelemmel zárva nyerte el a Lloret de Mar üdülőhelyen rendezett nemzetközi kosárlabda torna első helyét a korosztályában. Azt ígértük, rövidesen egy bővebb beszámolóval jelentkezünk. Íme!

Szakmai szemmel

   Tatár István vezetőedzőt (képünk) telefonon értük utol. A Balatonnál pihent, de készséggel állt rendelkezésünkre egy rövid telefonos interjú erejéig.

   – Arról nem szólnak a hírek, hogyan kerültek ki a spanyolországi tornára?

   –  Ezen a tornán már jártunk kint több csapattal 2005-ben és 2006-ban is. A már hagyományos kosárlabda fesztivált két turnusban, kétszer egy hét időtartamban rendezik meg. Felvettük a kapcsolatot a szervezőkkel, s innen már könnyen ment a dolog.

   – Mikor vált véglegessé, hogy el tudnak utazni?

   – Még a tavasszal eldőlt, hogy tudunk utazni, s az országos döntő után tudták meg a lányok.  

   – A nevezés idején ismert volt-e már, hogy milyen csapatok lesznek a tornán, s milyen erőt képviselnek?

    – Valójában ezek csak akkor derülnek ki, néhány héttel a torna előtt, amikor az összes nevezés véglegesen befut. Nem válogatott csapatokról van szó, ahol talán lehet előre információkat szerezni. Hozzáteszem, itt elsősorban nem arról van szó, hogy versenyterhelést kapnak a csapatok. Egy hosszabb időt töltenek el nem is akármilyen helyszínen, s természetes, hogy a sportérték mellett más szempontok is érvényesülnek. Van idő arra, hogy megismerkedjenek az adott ország szokásainak, kultúrájáénak egy részével, hogy barátságok szövődjenek, más nemzetekkel találkozhassanak. Egy kuriózumot mondanék! A fiúk és lányok mezőnyében is volt izlandi csapat. Nem gyakori, hogy az ő kosárlabdájukról bármit is megtudhassunk!

   – Azért kérdeztem az erőviszonyokról, mert mégiscsak győzelemre játsszák ezt a sportot is, és érdekes lehet tudni, ha nincs előzetes információ, mikor dől el a taktika? Lemegy az első öt perc, s képben van az edző? Vagy már a bemelegítéskor látni olyan jegyeket, amikből a szakember tudja, mire készülhet?

   – Az első napokban minden edző árgus szemekkel figyeli a többieket. Igyekszik mindenki a legtöbbet megtudni a másikról. Aztán minden a helyére rázódik, kialakul egy kép, s onnan már könnyebb dolgom van.

   – Elégedett-e a rendezéssel?

   – Igen. Nagyon szépen összehozták a döntő előtti ceremóniákat, eljátszották a himnuszokat, szép volt a megnyitó és a záró eredményhirdetés az összes csapat, a vezetők, a bírók részvételével. Elég nagy stáb kellett ehhez, de megoldották. Megadták a módját!

   – Hogyan kell tekinteni az efféle eseményeket? Egyfajta levezetésnek, amolyan „buli” tornának a bajnoki szezon után vagy „véresen” komoly erőpróbának?

    – Egyrészt, mi június 30-ig folyamatosan dolgozunk, s ebből a szempontból jól jött a lányoknak. Jó időben jó erőnléttel tudtak játszani. Ezt megelőzően, május végén, június elején ki tudtunk menni Kassára egy nemzetközi tornára. Ott és ezen a spanyol tornán is, már a jövő évi korosztályos csapatok építése is elkezdődött. Mindezekkel együtt nagyon szép és nagyon jó lezárása volt az évnek.           

   Élnék a lehetőséggel, s engedje meg, hogy a múltat és a jövőt értékeljem néhány szóval. A kadett csapat az országos bajnokságban a hatodik helyet szerezte meg, ami a női szakág eddigi legjobb eredménye. Eddigi eredményeink alapján elnyertük az akadémia rangot, s ezen túl már a Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia néven szerepelünk. Ez óriási szakmai elismerés a szövetség részéről. Ősztől minden korosztályban indítunk csapatokat az országos bajnokságban, s igyekszünk minél több válogatottat adni, segítve ezzel a magyar kosárlabdázást! Folytatjuk a toborzásainkat, s igyekszünk a kerület határain túl is terjeszkedni, mint ahogyan ezt már az idei díjkiosztó gálán is tapasztalni lehetett. . Nem minden önzés nélkül mondom, de ez egy befektetés a jövőbe! 

Élménydömping – itthon

   Rövid szervező munka eredményeként a sokfelé nyaraló csapat tagjai közül végül ketten,  Mányoky Fanny és Fodor Judit tudtak időt szakítani egy kis élményidéző beszélgetésre. A Zrínyi Gimnázium kertjében ültünk le egy kora délutáni órán.

   – Az edzőtök elmondott sok mindent, hol jártatok, milyen jellegű volt a spanyolországi torna. Gondolom, ti sem két nappal az utazás előtt tudtátok meg, hogy utaztok…

   F: május elején, az országos döntőn mondta el Pista bácsi. Igazság szerint, először nem is nekünk, hanem a szülőknek, hogy ez az ő „ajándéka”, mert nagyon örül a hatodik helyezésünknek. és hogy jól dolgoztunk ebben az évben.

  Már az interjú egyeztetésekor kiderült, Fanni (képünk) székesfehérvári, kézenfekvő volt megkérdezni, hogyan került Kőbányára, a Darazsakhoz. Mint mondta, 2006-ban kezdett kosarazni, s egy idő után azt látta, otthon eléggé szűk lehetőségek vannak, így édesapja segítségével a fővárosban néztek körül. A Fradiba került, Farkas Sándor edző többször is látta őt játszani. A zöld-fehéreknél az idősebbek között, a ’94-es születésű korosztályban edzett, majd a két edző, Farkas és Tatár, az egyesületeik között lévő megállapodás alapján úgy döntött, hogy a neki megfelelő korosztály és csapat a Darazsak. Persze, ettől még Fanny játszott az NB II-ben is a nálánál idősebbekkel. Majd a Fradi tavalyi megszűnése után úgy döntött, marad Kőbányán, annak ellenére, máshová is hívták. Hát, ez a történet dióhéjban.

   – No, de vissza a tornához! Megtudtátok, utazás lesz durván két hónap múlva. Megváltozott-e a hír hallatán az edzésmunkátok? Többet dolgoztatok-e, másként készültetek-e, mint a normál korosztályos bajnokság ideje alatt a bajnoki meccsekre?

   J: Sokkal jobban odatettük magunkat, vártuk nagyon, mindig azt kérdeztük, mikor megyünk már, egyfajta lázban égtünk, hogy utazunk. A szokásos gyakorlatok persze nem változtak meg, de talán több volt az egy-egyezés.

   Eléggé értetlenül nézhettem, így elmagyarázták mi fán terem ez az elem. Két játékos játszik egymás ellen, az egyik támad, a másik védekezik. Folyamatában az úgy néz ki, hogy megy a támadó, az ellenfél oldalán kosárra dob, majd a védő helyére jön egy másik játékos, így a támadó védő lesz, s ez így megy körbe-körbe. Lényegében mindig egy ember játszik egy ellen. Eléggé fárasztó ez a gyakorlat, nagyon pörgős.

Utazás előtt

   – És eljön a nagy nap. Mit lehet elárulni az indulás előtti időszakról? A készülődésről?

   F: Hát, az eszméletlen! Folyamatosan kapcsolatban vagyunk egymással, írunk, mit ne hagyjunk otthon. Ori, az egyik játékos például aludni sem tudott az indulás előtti egy-két éjszakán. Azon izgult, nehogy elfeledjen valami fontosat, amire majd kint szükség lesz.

   J: Még a buszon is azon járt az esze, vajon mindent berakott-e? Többször is megkérdezte, biztos, hogy ezt vagy azt beraktam? Főleg azon izgult, hogy a kosaras cipője nehogy itthon maradjon.

   – A szerelés rendben van, fontos dolog. De hát lányok vagytok, tengerpartra mentetek. Nem volt valamilyen fürdőruha megújítási láz? Divatkövetés, a trendi hétköznapi cuccok beszerzése?

   J: Dehogy is nem! Már egy héttel az utazás előtt megvettük az új fürdőruhákat, mentünk mindenfelé. Jómagam nem is tudom, hány üzletet végigjártam, míg megtaláltam a legjobbat.

   – Tudtatok-e bármit is előzetesen a tornáról? Hány csapat lesz, kik lesznek az ellenfelek?

   F: Semmit. Talán még Pista bácsi sem tudott mindent. Egy biztos, azt mondta, úgy „készüljünk” ez a torna egyben nyaralás is lesz…

Costa Brava csodái - buli a parton  

„Lloret de Mar Barcelonától 70 km-re északra és a francia határtól 110 km-re délre helyezkedik el a Costa Braván. A rómaiak által alapított település halászfaluból vált a vidék turisztikai központjává.A XVIII. században indult rohamos fejlődésnek a város hajóipara és halászata, amikor a spanyol király, III. Károly kiépítette Amerikával a kereskedelmi kapcsolatot” – írják az útikönyvek a településről.

   – Folytassuk ott, hogy megérkeztetek Lloret de Marba. Hogyan éltétek meg, hogy ott vagytok, hogyan telt egy napotok? Hagyjuk most egy kicsit a meccseket, majd beszélünk a tornáról is. Mit jelentett nektek a bulizás? A srácokat mustráltátok a tengerparton? Vásárolgattatok?    

   F: Az volt a legjobb, hogy egy szálláson volt majdnem az összes csapat. Voltak magyar fiúk is, a honvédos srácokkal mentünk. Reggeli után kiültünk a szálloda medencéjéhez, vagy a napozó ágyba ültünk, bolondoztunk, ha valami olyat láttunk, ami érdekes volt, a „napszemüveg mögé bújtunk” és jókat nevettünk. 

   J: Barátkoztunk az olaszokkal is, igaz, ők az elején nem nagyon akartak beszélni angolul.  

   F: Voltak hatalmas vízi csaták is. Egymást lökdöstük a vízbe, az volt a tét, ki kerül kevesebbszer a medencébe? De több alkalommal voltunk a városban is. Például a megnyitó után. Igaz eléggé késő volt, de ez kivételes alkalom volt. Szokatlan jelenséggel találkozunk, mindenhol szórakozóhely, szinte megfogták az embert, hogy egy adott helyre menjünk be és ne máshová! Igazából még nem is voltunk kiöltözve, semmi smink, csak a darazsas póló volt rajtunk.

   Nos, ezen a ponton engedje el mindenki a fantáziáját! Mert milyen is lehetne egy mediterrán üdülőhely? Tengerpart nappal, éjszakai fürdőzés, butikok, kiskocsmák sora. Juci elmondta, ők is beültek az egyikbe egy alkalommal, kipróbálták a nagyon finom alkoholmentes koktélokat. élvezték, hogy hatalmas, három literes korsóban is lehetett kapni, és többen is tudták egyszerre inni a szívószálakkal. „Persze, volt kisebb adag is, de az kit érdekel?” teljesen más volt az élmény, mint itthon a Balaton mellett akárhol. A helyiek nagyon barátságosak voltak, megszólították a nyaralókat, beszélgettek velük. Ez itthon teljesen szokatlan.

   Többnyire a magyarok mentek együtt nézelődni, kivéve az utolsó éjszakát, amikor is az olaszok voltak a társak. De aztán csatlakoztak hozzánk a magyar srácok, ez volt az a bizonyos hajnali három órás városnézés, ami közben az is kiderült, más-e víz éjjel, mint nappal …

   – Találós kérdés: mi az, ami szabad idő, és nem strand, nem tengerpart? De ne is találgassátok, elmondom: vásárlás. Ezt sehol a világon nem lehet kihagyni. Főleg Spanyolországban nem: technika, ékszerek, kozmetikumok, divat; nagy a kínálat, bő a választék. Túl a családnak, barátoknak vásárolt szuveníreken, mi különlegessel leptétek meg magatokat?

   J: Én karkötő-mániás vagyok, azokat nézegettem. Nagyon szép ékszerek voltak minden felé!

   F: Én meg iPhone-tok gyűjtő vagyok. Imádom ezeket a kütyüket, találtam is boltokat, három is volt egymás után. Hát, ne tudd meg, mi csodákat láttam! Három napig nézegettem, gyötrődtem, hogy melyik tetszik a legjobban, végül bevásároltam, sőt, egy pólót is vettem, most is az van rajtam.

   J: Nekem újdonság volt, hogy mindig alkudoztak. Az egyik csapattársunk nagyon jó volt ebben, élveztük is rendesen.

Meggyőző fölény a pályán

   – Tudom, napokig lehetne beszélni a „civil” élményekről, de a nyaralás lényege mégis csak a kosárlabda fesztivál volt. Miket idéznétek fel a meccsekről?

   F: úgy volt, hogy naponta egy meccset játszottunk, kivéve egy alkalmat, amikor a szabadnap – amit Barcelonában töltöttünk – miatt két meccsünk volt. Mi többnyire délelőtt 11-kor játszottunk többnyire, de volt olyan is, hogy este hétkor kezdtünk.

   Gyorsan kiderült, amint az a pólón is olvasható volt, hogy ez a torna valójában egy nagy létszámú kosárlabda fesztivál volt, ahol a 12 évesektől a felnőttekig minden korosztályban több csapat versengett a tornagyőztes címért. A lányoknak meglepő volt, hogy a déli óráktól kezdve sziesztát tartottak. Szigorúan! Előfordult, hogy ha elhúzódott a délelőtti meccs, mindenki sürgette a befejezést, mondván, ebédidő van! De éppen a résztvevők óriási létszáma miatt olyan is előfordult, hogy éjjel fél tizenegykor fújta a bíró a meccset.

   – Akár a csapat véleményét is mondhatjátok, kit tartottatok a legnehezebb ellenfélnek?

   F: Hát, talán a hollandokat. Az első napon játszottunk ellenük. Nagyon jó felépítésű játékosok voltak, de annyira nem voltak ügyesek, mégis erős meccsünk volt velük. No, meg a spanyolok ellen sem volt könnyű.

   Ismét egy összegző részt osztanék meg az olvasókkal. A lányok meglepetéssel tapasztalták, hogy nagyon fiatal, sokszor 15 év körüli játékvezetők fújták a meccseket. Csak találgatni tudtuk, vajon egy játékvezetői tanfolyam gyakorlati vizsgája volt-e számukra a torna? Az biztos, Fanny és Juci vannak annyira rutinosak, hogy meg tudják állapítani, nagyon kevés tapasztalatuk volt a fiatal ítészeknek, s az egyik meccsükön ez éles vitákban is megmutatkozott. Az olaszok ellen fiatal olasz játékvezető fújt, vitatható döntései voltak, s a magyar edzőt ki is küldték; – két technikait is kapott, amit persze Fannyhoz írtak be, így négy személyivel játszott, s vigyázni kellett, ne pontozódjon ki. Sőt, még a kispadnak is jutott technikai büntetés. Ezzel együtt is fölényesen nyertek a magyar lányok.

   – Milyen volt a csarnok, a pálya? Összevetve az itthoni vagy a kassai körülményekkel, milyen eltéréseket láttatok, éreztetek?

   F: A nagy létszám miatt a küzdőtéren két pályát fordítottak keresztbe, éppen hogy elég volt így a hely. Meglepő volt, hogy meghagyták a régi felfestéseket, a trapéz alakú büntető területet, meg a három pontos vonal előrébb volt.

   J: És, bár üvegpalánk volt, de nagyon furcsán pattant róla a labda; jóval nagyobbat, mint amihez szokva voltunk. Eleinte rontottunk is sokat, sok palánkra dobott labda szállt el.

   – Egyszer minden véget ér, eljön az eredményhirdetés ideje. Tudtátok, nyertetek, bizonyára nagy volt az öröm. De azt már kevesen tudják, mi történik néhány órával az első örömsokk után? Volt valami nagy, közös ünneplés?

   J: Az úgy történt, hogy végül a szálloda medencéjében kötöttünk ki. Az eredményhirdetésről a honvédos srácokkal mentünk haza, végigörültük, kiabáltuk az utat. Bár tudtuk, a szálloda medencéjét csak este nyolcig lehet használni, ez egyszer úgy döntöttünk, megszegjük a szabályt: az egész magyar csapat, a fiúk is, úgy, ahogy voltunk, ruhástól, mezestől ugrottunk a medencébe. Történt ez úgy éjféltájban!

   F: Volt ott valamilyen őr, de ő is úgy gondolhatta, hogy éjfélkor, örömmámorban úszva nem a napozó padra akarunk kiülni, talán akart is szólni. Ki tudja! Az biztos, végül neki is és az edzőknek is tetszett az ünneplés. És utána, hajnali három körül még egy éjszakai sétára is kimentünk a városba.

   – Milyen érzés volt eljönni?

   F-J: Rossz. Igazából, maradtunk volna még néhány hetet. Jó volt a társaság, sok közös élményünk lett. Persze, az megérte, hogy hazafelé Monte Carlóban megálltunk néhány órára.    

   J: „Kavirnyáltunk egy sort” (a szerzői jog Jucié – magyarul: kószáltak, sétáltak egyet konkrét cél nélkül – kiemelés tőlem, OGY), közben gyönyörködtünk egy szép tűzijátékban.

fotó: 10kekrult.hu/OGY; darazsak.hu,

valamint köszönet a spanyolországi fotókért Csejtei Annának, Mányoky Fannynak és Fodor Juditnak