AD-blacklist1

2012
júl.
05

Épülhet a kőbányai jégcsarnok!

ihasz utca sportpalyaA White Sharks megkapta a pénz a szakszövetségtől, így épülhet a mobil jégpálya az Ihász utcában. A Kada-suliban meg a várhatóan a Darazsak kosárlabda-csarnoka.


Honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy a kőbányai (amatőr) White Sharks HC kihasználva a társasági adó törvény nyújtotta lehetőséget, a jégkorong-szövetség (MJSZ) útján pályázati pénzt felhasználva jégpályát építene az Ihász utcai sporttelepen.
Nos, a csütörtöki testületi ülésen jó hírt jelentettek be: mivel az MJSZ a White Sharks pályázatát érvényesnek és eredményesnek bírálta el, így tárgyieszköz-beruházásra és felújításra költségeire összesen 145,542 millió forintot hagyott jóvá. Ebből a szövetségi támogatás 101,9 millió forint, a klub önrésze 23,6 millió, míg az önkormányzat önrésze 20 millió.
A testület a kedvező elbírálás nyomán jóváhagyta a 20 millió felszabadítását. Ez az összeg egyébként erre az évre vonatkozik, 2013-ban és 2014-ben további 20-20 milliót kap az egyesület üzemeltetésre az önkormányzattól.
A vita során szóba került, hogy később esetleg a jégpálya áthelyezhető legyen – nos eleve mobil létesítmény kivitelezésére szólt a pályázat, tehát bármikor, bárhova átvihető lesz. A jégcsarnok nem csak a sportolni vágyóké lesz, hanem várhatóan az iskolák, óvodák is igénybe vehetik, úgy, ahogy ez eddigi Halom utca ideiglenes sátort.


A Kőbányai Darazsak utánpótlás-nevelő kosárlabda egyesület hasonló TAO-s anyagot nyújtott be a kosárlabda szövetséghez, a Kada Mihály Általános Iskola tornacsarnokának felújítását megcélozva. Nos, Kovács Róbert polgármester egy újabb jó hírként elárulta, feltehetően a Darazsak is megkapják az igényelt pénzt, így az itt vállalt önkormányzati önrészt is a közeljövőben át lehet utalni.