AD-blacklist1

2022
júl.
25

Labdarúgás-történeti vetélkedő középiskolásoknak

Írta: szerk-OGY

FM leadAz ATV július 14-i, kora reggeli Start Plusz műsorában vendégeskedett Menyhárt Sándor, a Szent László Általános Iskola igazgatója és Fülöp Ferenc, egykori kiváló labdarúgó, a Fülöp Márton Alapítvány egyik életre hívója. Egy különleges, a labdarúgással foglalkozó, középiskolásoknak szóló vetélkedőt harangoztak be.

 

   A tévés szereplés után viharos gyorsasággal tették közzé a vetélkedővel kapcsolatos anyagokat: versenyfelhívás, források megnevezése, a nevezéssel kapcsolatos egyéb tudnivalók. Másnap felhívtam Menyhárt Sándort, mivel tudná kiegészíteni a mind az ATV-s riportot, mind az addig megjelent adatokat.

 

       

   Válaszában elmondta, hogy a vetélkedő online fordulói alapját a Harmat Általános Iskola egykori Mindent vagy semmit című kvízműsor adta. Kézenfekvő volt, hogy a két iskola tanárai összefogásával szerkesztették meg a kérdéseket. Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője az ötletet támogatásáról biztosította a szervezőket. Azt is megtudtam, hogy a majdani versenyzők felkészülését Dénes Tamás labdarúgással foglalkozó könyvei segítik majd. A díjak között válogatott focisták dedikált mezei és labdái is lesznek az MLSZ jóvoltából.

   A vetélkedőnek egy külön profilt nyitottak a facebookon (Fülöp Márton labdarúgó-történeti vetélkedő) a szervezők, ahol is sok hasznos információ található.

 

 A vetélkedő versenykiírása IDE kattintva olvasható (pdf)

 

fotók: Fülöp Márton alapítvány


„Ősszel lesz hét éve, hogy a magyar labdarúgás elveszítette Fülöp Mártont, a huszonnégyszeres válogatott kapust. Szülei, Fülöp Ferenc és Fülöpné Benjamin Gabriella, Kőbánya legrégibb cukrászdájának, a Lefinek a tulajdonosa egy évvel később jelentette be az alapítvány létrehozását fiuk emlékére. A szervezet amellett, hogy évente edzőtábort szervez fiatal kapusoknak az ország legjobb kapusedzőivel, rendszeresen támogat anyagilag rászoruló, fiatal, tehetséges sportolókat. A szülők így őrzik a tragikusan fiatalon elhunyt fiuk emlékét. A járvány miatt ugyan két nyár kimaradt, de idén június végén ismét megrendezték Balatonfüreden a Fülöp Márton Kapusiskolát, amelyre az MLSZ megyei igazgatóságai delegáltak mintegy huszonöt kapuspalántát.” – idézet a június 14-én megtartott, a foci-kvízről szóló tudósításból.