AD-blacklist1

2018
dec.
26

Sport, játék és honvédelmi ismeretek

Írta: Oszvald György

Potos HM sport C 489leadSikeresen zárta a Kőbányai Sportszövetség – több társszervezet közreműködésével – a három fordulós honvédelmi sportnapok rendezvénysorozatot. A fordulók célja az volt, hogy hazafias és honvédelmi ismereteket nyújtson a mozgás, a játékos vetélkedés és a sport eszközeivel.

 

 

Az első alkalommal (október 27.) az Ihász utcai sportpályán találkoztak az érdeklődők, s a légpuskás lövészet, a nordic walking gyaloglás, a ground golf sportágakkal való ismerkedés és az összetett, katasztrófavédelmi ismereteket próbára tévő gyakorlataik közül ez utóbbit emeljük ki.

 

   Potos HM sport A 197Már csak azéret is, mert a versenyszámokba benevezők nem is sejtették a küzdelem hevében, hogy a Dr. Sztanek Endre Alapítvány önkéntesei által felállított pálya milyen ismeretek alapjait közvetíti. Nos, képzeljenek maguk elé agy olyan katasztrófa helyzetet, amikor összedől a egy hatalmas épület, s a romok alatt, a szerkezet megmaradó gerendái, helyiségei közé szorulva várják a bennrekedtek, hogy kimentsék őket. Ehhez erőnlét szükséges (ld. bal oldali kép), az esetleges tűzveszély, a por és gázszivárgás miatt gázálarcot kell használni, vagy, ha sérülések folytán csak segítséggel tudna valaki távozni, akkor kell a feltétlen bizalom a kimentő iránt, vagy éppen fel kell ismerni azokat a hangokat, amelyek egy helyes irányt adnak meg a menekülés során.

   A sok ismeretet magában foglaló pályán, persze, a játék és az időre való teljesítés lényeges szempont volt; a versenyzők pedig remekül teljesítettek. Ebben a fordulóban mind a szervezők, mind az önkormányzat részéről megjelent elsőszámú vezetők méltatták a sorozat jelentőségét és kívántak sikereket a résztvevőknek.

   Potos HM sport A 516x

 

   A második fordulónak (november 16.) a Széchenyi Általános iskola adott otthont, s a lehetőségek kihasználásával bővültek a versenyszámok. A légpuskás lövészet átkerült az iskola pincéjében kialakított lőtérre, a magasból ereszkedést 30 méteres drótközélpálya biztosította, kipróbálhatták a gyerekek az ügyességet kívánó deszkás sportágat, de szakszerű segítséggel ismerkedhettek az íjászattal is.

   Hadd jegyezzük meg, hogy a lövészet egy harmadik válfaját is gyakorolhatták: sikeres volt a pisztollyal és kispuskával végrehajtott lézeres lőgyakorlat is.

  

   Potos HM sport B 455Az udvaron, a műfüves pályán állították fel azt a katonai kiképzőpályához hasonló – a seregben ezt a bakaszleng csak „vidámpark” névvel illeti – ügyességi pályát, melyen mind a gyorsaság, mind a rátermettség sokat nyomott a latban. Természetesen, a résztvevő csapatok váltóverseny formában bizonyíthatták, ki a jobb a vártán!?

 

   Igazi meglepetés volt a modellbusz felvonultatása. Egy csuklós Ikarus autóbusz egyik oldalán pazar terepasztalt építettek a vasútmodellezés szerelmesei. Ezzel a megoldással a BKV mobillá tette az egyedülálló makettparádét! Major Györgyi Andrea, a BKV TTE vasútmodellező szakkör vezetőjét (balra, lenti kép) kérdeztük a csodáról.

   Potos HM sport B 030Mióta foglalkozik vasútmodellezéssel és mennyi időbe telik egy ilyen hatalmas terepasztalt elkészíteni?

   – Harminc éve kezdtem a modellezést, ezt a terepasztalt pedig úgy tíz éve építgetjük. Nagyon sok iskolát, óvodát végigjártunk már az országban. Eleve cél volt, hogy a terepasztal az autóbuszba kerüljön, hiszen a vasútmodell kiállítások egyik hátránya, hogy az építés és a bontás nagyon időigényes.

   – Hogyan sikerült meggyőzni a BKV vezetőségét, hogy adjanak erre a célra egy működő buszt, sofőrt?

   – Ez igazából felajánlás volt, az utasforgalomból nem vettünk ki járművet, s a vállalat vezetése támogatja a projektet. A busz nem állhatott forgalomba, csak próba rendszámmal közlekedhet. Azt tudni kell, hogy először a hátsó rész épült meg, s ennek a tapasztalatai alapján készült el a többi. Így alakult ki a két őrházas, fordító hurokkal kombinált és alagutakkal is rendelkező terepasztal. A vezetőülés mögötti részen épült meg Rügyezőbokorháza város. Van itt termelői piac, hulladékudvar, elektromosautó-töltő is, figyelemmel a gyerekek környezettudatosságra nevelésére.

   – Ki vezeti a buszt?

   – Én vagyok a söfőr, de más is vezeti alkalmanként. Meg lehet tanulni a csuklósbuszt is irányítani, talán kicsit jobban oda kell figyelni.

  

Potos HM sport B 1013

 

   A harmadik, záró fordulót, a Tüker M.SC. udvarán tartották meg november 18-án, ideális időjárási viszonyok között. Ebben a körben a környék családjait célozták a szervezők – nem volt véletlen, hogy eleve családi sportnapnak hirdették meg –, s ennek megfelelően az arcfestéstől kezdve a sziklamászásig, a legkisebbektől a felnőtteknek szóló gyakorlatokkal kínálták a változatos mozgási lehetőségeket. Csocsó, kacsahúzás időre, hiteles méréssel bizonyítható gyorsaság, ground golf, ijászat, babzsákos célbadobás mellett ide is begördült a buszos terepasztal.

 

   Potos HM sport C 548Apukák a gyerekekkel, családok vagy éppen a nagyszülők gondjaira bízott apróságok mellett igencsak nagy energiákkal próbálták ki ügyességüket, rátermettségüket a Down Alapítvány közelben lévő, Zágrábi utcai gondozóháza lakói.

   Potos HM sport C 214A tekén kívül megmutatták magukat a falmászásban is, a lézeres gyorsaságmérésnél pedig tizedmásodperces pontossággal tudták meg, milyen sebességgel képesek futni a 15 méteres távolságot.

  

   Megjegyezzük, a családi sportnap betétprogramjaként rendezték meg az I. Kőbányai Ground Golf Barátságos Bemutató Versenyt. Erről külön cikkben számolunk majd be az olvasóknak.

   

Potos HM sport C 1262

  A downos csapat a Zágrábi utcából

 

   Összegzésként mi mást is lehetne mondani, mint hogy a Kőbányai Sportszövetség nem csak szórakoztatott, nem csak a Honvédelmi Sportszövetség pályázati feltételeinek tett eleget, de a sportolási lehetőségeket olyan partnerek bevonásával bővítette, mint a BKV Technikai és Tömegsportklubok Egyesülete. a Budapesti Szabadidósport Szövetség, az MTTOSZ (Magyar Technikai és Tömegsportklubok Országos Szövetsége). Nem is beszélve arról, hogy az ellátásban, a szervezésben, az ajándékok átadásában a sportszövetség klubjainak önkéntesei segédkeztek mindhárom fordulóban!

 

   A fordulók képgalériái megtekinthetők itt: 1. forduló, 2. forduló, 3. forduló

   fotók: 10kerkult.hu/OGY

 

Az oldal minden tartalma ingyenesen hozzáférhető, de előállításuk pénzbe kerül.

tamogatas