AD-blacklist1

2018
aug.
23

Teke egész héten

Írta: Oszvald György

Teke 4th A 001 leadTegnap délután három órakor kezdetét vette a 4. Tüker M. SC Kupa, országos kiírású teke verseny a Somfa utcai pályán. A kupára közel 180 versenyző nevezett egyéniként és klubszínekben. Az egy hetes vetélkedés augusztus 26-án eredményhirdetéssel zárul.

 

 

A kupát a kőbányai Tüker M. SC tekeszakosztálya rendezi. Már az első alkalommal is az volt a céljuk, hogy népszerűsítsék a teke sportot, minőségi feltételek mellett biztosítsanak játéklehetőséget a tudásukat, rutinjukat fejleszteni kívánó versenyzőknek.

 

   Teke 4th A 009Egy rövid megnyitót a klub elnöke, Csizmazia László mondott.

   – A verseny célja most elsődlegesen az, hogy segítsük a durván egy hét múlva kezdődő bajnokságra a felkészülést. Természetesen, ez jól illeszkedik a kupa versenykiírásában megjelölt egyéb célokhoz – mondta, s megnyitotta a versenyt. (képünkön balról: Csizmazia László, Szegedi Béla)

 

   Szerkesztőségünk az első nap elején tudott részt venni.

   Gyárfás Péter egyéni indulót, a Chinoin SC, a Fővárosi Vízművek férfi és a Rákoshegyi VSE női csapatát sikerült lencsevégre kapnunk.

 

Teke 4th A 000 team

  Balról: az első képen balra Gyárfás Péter és a 3 fős Chinoin, középen a Vízművek, jobbra a Rákoshegyi hölgyek csapata

 

A versenyükről készült képek IDE kattintva tekinthetők meg.

 

   Teke 4th A 366A szünetben Szegedi Béla versenybizottsági elnököt kérdeztük a lebonyolításról, a résztvevőkről. Örömmel és büszkeséggel újságolta, hogy az egyébként kis szakosztálynak számító társaság olyan országos kupát rendezett, melyen 176 induló van. – Ha kétszázan indulnak majd, akkor nem öt, hanem hatnapos versenyt szervezünk – mondta nevetve. (Tudunk olyan tehetős fővárosi egyesületről, mely nemrég szintén országos versenyt hirdetett: a hatsávos pályát biztosító alkalomra 28 nevezés érkezet -a szerk.) A budapesti egyesületeken kívül a nevezett csapatok és egyéni versenyzők Mezőtúrról, Egerből, Gyöngyösről, Szankról, Szegedről, Dorogról jöttek. Köztük nem csak alsóbb osztályú klubok, de több első osztályú tekéző is van. Sőt, még egy unikumot is említett: Peténé Bruszt Krisztina Ausztriában (DKV Stadtschlaining) játszik.

 

   „A verseny keretén belül egyszer lépnek pályára a nevező játékosok. A női és férfi versenyzők egyaránt 120-120 vegyes gurítást teljesítenek 4 pályán, pályánkénti 15 teli és 15 taroló gurítással, a kezdő pályán 10 bemelegítő gurítást követően. Az elért eredményt az egyéni és a csapatversenyben is értékeljük.” – ismertette a verseny lebonyolítási rendjét szegedi Béla.

 

   A 4. Tüker M. SC Kupáról folyamatosan tudósítjuk olvasóinkat.

 

fotó: 10kerkult.hu/OGY

tamogatas