AD-blacklist1

2017
aug.
11

Teke torna négy napon át

Írta: Oszvald György

TUKER 3rd 085leadHarmadik alkalommal ad otthont a Tüker M.SC Somfa utcai tekecsarnoka a szakosztály szervezésében megvalósuló országos teke kupának augusztus 10-13-a között.

 

 

 

Tegnap délután három órakor vette kezdetét az immár III. Tüker M.SC Kupa. A három évvel ezelőtti versenyen meghirdetett célok, a hagyományteremtés, a tekesport népszerűsítése, a sportolók számára a minőségi versenyzés biztosítása mit sem változtak.

   

TUKER 3rd 008

   Hogy a kezdeményezés sikeres volt, azt Csizmazia László, a Tüker M. SC elnöke (képünkön jobbról a második) erősítette meg a rövid megnyitón, jelezve, ha nem így lenne, ez évben már a torna sem létezne. Elmondta, őszintén örül a rekord létszámú nevezésnek, s reméli, tekintve az ország minden részéből érkező versenyzőket, hozzájárulnak a tekesport megbecsüléséhez, erősödéséhez.

 

   Szegedi Béla szakosztályvezető, a kupa versenybizottságának elnöke (a képn jobbról a harmadik) hozzá tette, hogy a lehetőségeiket maximálisan kihasználó 140 helyre összesen 151 csapat és egyéni versenyző nevezett. A házigazda gesztusa, hogy ezért több tükeres versenyző visszalépett, bent hagyva a már befizetett nevezési díjat. (A #10kerkult.hu szerkesztősége ezúton szavazza meg számukra a kupa fair play díját!)

 

   TUKER 3rd 063A női és férfi versenyzők egyaránt 120-120 vegyes gurítást teljesítenek 4 pályán, pályánkénti 15-15 teli és taroló gurítással. Az elért eredményeket egyéni és csapatversenyben is értékelik.

 

   A sorsolás szerint elsőként a Borsodi Seniorok férfi(!) csapata lépett pályára.

 

   Szerkesztőségünk folyamatosan tájékoztatja az olvasókat a kupa eseményeiről, a kupán készült fotókból rövidesen egy bővebb galériát is csatolunk a tudósításokhoz.

 

TUKER 3rd 004

  A Borsodi Seniorok 

 

Fotó: 10kerkult.hu/OGY