AD-blacklist1

2017
júl.
29

Focisok teniszütővel

Írta: Oszvald György

BBU focitabor 163leadA Merkapt Nagy Sportágválasztó táborának zárónapján járt a 10kerkult.hu szerkesztősége nemrég. A fociról ezúttal csak beszélgettünk Halgas Tibor táborvezető-edzővel, bár ennek érthető okai voltak…

 

 

 

A focipályára igyekeztünk, de a teniszpályán leragadtunk. A táborlakók éppen jelenlévő része teniszütővel a kezében foglalatoskodott, alkalmi edzőjük Blaskó Gergő volt. Halgas Tibor, a Merkapt SE foci utánpótlás edzője az árnyékban üldögélve figyelte tanítványait.

 

    – Mire fel a focilabda hiánya? Sőt, miért itt és nem a füves pályán vagytok? – érdeklődtem, miközben lehuppantam melléje.

    – Hadd kezdjem azzal, hogy akiket itt látsz, a Merkapt labdarúgó szakosztály tagjai! Nincs itt mindenki, a táborunk utolsó napján vagyunk. És még egy dolog, ami fontos: foci és sportágválasztó tábort rendeztünk, ami azzal is jár, hogy a focin kívül más sportágakba is belekóstoltunk. Most éppe teniszeünk, de népszerű volt a teke is.  

    BBU focitabor 023Tavaly nagyobb szerencsém volt, éppen fociztatok, mikor érkeztem, de azért a mostani teniszezés ellenére is kíváncsi vagyok, milyen változások történtek nálatok?

    – Erre az a korrekt válasz, hogy érezhető fejlődés van a gyerekeknél. Bátrabbak, ügyesebbek lettek. Amit jobban kell csinálnunk, az nem is a tábor munkájával függ össze: nagyobb figyelmet kell fordítanunk a táborok marketingjére. Jövőre ennek alapján fogunk majd bele a szervezésbe. Csak egy nagyon is élő példát mondanék! A családok többsége már januárban elkezdi félretenni a pénzt a családi nyaralásra, a gyerekek ilyen-olyan táborozására. Ha nem lépünk időben a mi programunkkal, könnyen járhatunk úgy, hogy máshová fizetik be az előleget. Van olyan gyerekem, aki hozzánk éppen ezért nem tudott jönni, pedig szeretett volna, mert a szülei már februárban iskolai tábort foglalóztak.

   – Elégedett vagy? Végtére nem egy 10 napos egyszeri táborról beszélünk

   – Igen. Sikerült egy kettősséget megvalósítani mindegyik turnusunkban. A gyerekek sportoltak, ugyanakkor jól érezték magukat; a sport nem írta felül a játékot, a kirándulásokat, például voltunk a Vidám Parkban, az újpesti Tarzan parkban. Bár megjegyzem, ezek a gyerekek egész nap fociznának. Ugye, így van Marci? – fordult egy időközben mellénk ült kissráchoz.

 

   BBU focitabor 069Szántó Marci, kicsit lihegett az éppen véget ért sorverseny futásai miatt. Nem is tagadta, hogy kicsit elfáradt, de azért poénkodva emelte Tibi feje mögé a teniszütőt (képünk).

 

   – Hogy érezted magad a táborban?

   – Nagyon jó volt, sokat fociztam, meg nagyon jó volt a Tarzan parkban – vigyorgott Marci.   

 

   Nem hagyhattam ki egy fontos témát, tekintettel arra, hogy a rengeteg mozgáshoz megfelelő, energiában gazdag, vitamindús kaja is szükséges.

  – Mi a véleményed az étkezésről? – kérdeztem újfent Tibortól.

  – Először is azt kell tudni, most házon belül oldottuk meg az ellátást, s ez messze jobbnak bizonyult, mint a tavalyi, kintről hozott ebéd és a többi étkezés. Az idén nemcsak, hogy minden előírásnak – kalória, zsír, vitaminiok, stb. – megfelelt, de kimondottan a gyerekek szájíze szerint készültek az ételek.

  

BBU focitabor 119

  Amikor az edző is sportágat próbál - Halgas Tibpor teniszütővel

 

   Beszélgetésünk vége felé kapóra jött Schmidt Bogi egy parádés mutatványa a teniszlabdával. Lényegében ollóba fogta a labdát, s miközben kicsit felugrott vele, valami varázsmozdulattal maga elé görgette, s így kapásból lehetett rúgni. Egyből arra gondoltam, tavaly még az is gondot okozott neki, hogy spiccel vagy belsővel rúgjon, itt meg teniszlabdával zsonglőrködik (jobbra lenti kép).

 

  BBU focitabor 200Persze, azt sem hagyhattam ki, hogy a magyar férfi futballválogatott európai rangsorban való zuhanásszerű visszaeséséről kérdezzem Tibit.

 

   – Érezhető-e a gyerek korosztályban a presztízsvesztés bármilyen hatása?

   – Hát, elképzelhető, hogy igen. A foci minden családban központi téma, s egy 10-12 éves gyerek már érti, mi is történik valójában. De ez még nem jelenti azt, hogy bárki szülő kijelentse, márpedig focizni nem mehetsz, mert a magyarok visszaestek öt helyet a rangsorban! Ez nem így működik. Természetesen, örülök, ha minél többen jönnek le a Merkapt pályára és jelentkeznek, de az is fontos, hogy sportoljon a gyerek, s ha például a teniszben találja meg önmagát, annak is fogok örülni.

 

Befejezésként pedig a következő néhány sor legyen „reklám helye!”

 

   A Merkapt labdarúgó szakosztály 6-14 éves korú fiúk és lányok jelentkezését várja. Hétfő, szerda, péntek 16.30-tól vannak az edzések a Maglódi úti Merkapt focipályán. A szakemberek elsődleges célja, hogy örömsportban legyen része a gyereknek minőségi garanciákkal! A továbblépés, az utánpótlás bajnokságokban való játék, az NB-s szint már egy másik téma.

   

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT