AD-blacklist1

2017
máj.
18

A Zalakerámia ZTE kosarasai vitték haza a kupát

Írta: Oszvald György

Darazsak kosartorna leadNemzetközi kosárlabda tornát rendezett a KDSE és a Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia május 12-14. között. A tornán az U12 korosztály legjobb magyar csapatai mellett szlovák és cseh fiatalok is részt vettek, a kupát a zalaegerszegiek nyerték.

 

 

Szerkesztőségünk vasárnap, a 3. játéknapon tudott részt venni, amikor is a döntőket rendezték. A bronzéremért a hazai Darazsak, a Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia játszott az NH Ostrava (cseh) csapata ellen.

 

Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia - NH Ostrava   51:56

   (14:13; 12:12; 14:15, 11:16)

 

   Az első két negyedet végén 26:25 volt az eredmény, ám a játékot akár úgy is lehet értékelni, hogy míg az első negyedet a hazai fiatalok nyerték, a másodikban egál lett a részeredmény. Mindkét csapat nagyon hajt, erőszakosak a labdaszerzéseknél, ami lényegében azt jelenti, ha kellett, akár a „földre vitték a döntést”, hogy kit illessen a folytatás.

 

   Darazsak kosartorna 153A harmadik negyed első felében a Darazsak játszottak jobban, majd a második részben megfordult a játék képe: a cseh fiatalok voltak pontosabbak. Bár a negyed végén 40:40 volt az eredmény, az Ostrava itt behozta az egy pontos hátrányát, majd a negyedik negyedben pontosabb dobásokkal végül is öt ponttal bizonyultak jobbnak, elnyerve ezzel a nemzetközi torna 3. helyét.

 

   A döntő előtt volt alkalmunk megkérdezni Hajdu Péter elnököt, hogy Zsíros Tibor Kupa néven rendeztek-e már versenyt? A válasz részletes és történelmet idéző volt. – Még Zsíros Tibor életében volt nekünk egy tornánk, Mikulás kupa névre hallgatott. Egyik eredményhirdetés után vetődött fel, hogy elneveznénk róla a tornánkat. Zsizsi bácsi azt mondta, szívesen veszi a felkérést, csak egy kikötése van, hogy ez a gyerekeknek legyen kiírva. Ennek megfelelően, a rá következő évben már ezen a néven történt a versenykiírás. Aztán kimaradt néhány év, s most – figyelembe véve a bajnokságok ütemezését is – a nyár elején szerveztük meg a tornánkat Zsizsi bácsi nevével. Annyit el kell mondanom, hogy az U12 korosztály jelenlegi legjobb magyar csapatai vannak jelen, az erőviszonyok teljesen kiegyenlítettek. A két vendég csapat pedig ehhez illeszkedett – mondta el a kupa történetét dióhéjban a Zsíros Tibor Akadémia elnöke.

 

Darazsak kosartorna 167

 

A döntőt magyar csapatok játszották:

 

Zalakerámia ZTE KK – Vasas Akadémia   72:64

 (3:21; 30:13; 17:19; 22:13)

 

Darazsak kosartorna 404

 

Darazsak kosartorna 400

 

   Az első negyedben szoros emberfogással játszanak a csapatok, s ez a taktika az egész pályán érvényes. Ennek ellenére a Vasas szórja a kosarakat (jellemző módon vezetett 10:0-ra is), jól használja ki a magassági fölényét is, gyakorlatilag minden lepattanót ük visznek el. Meg is jegyeztük, ez sima meccs lesz. Ám Tápai Zsolt, a Darazsak U14 csapatának edzője megjegyezte, hogy szerinte egál lesz a félidőben. Tamáskodva vettük a véleményét, inkább ne tettük volna. 33:34-re hozták a meccset a zalaiak. Bár Zsolt nem árulta el, mire alapozza a véleményét, viszonylag gyorsan rájöttünk a magyarázatra. A második negyedre az edzőjük becserélte a 21-es számmal játszó Szalay Domonkost, aki mind magasságával, mind játéktudásával a többiek fölé nőtt. Minden labdával őt találták meg, s az egész pályás szólói rendre pontokat eredményeztek. Megjegyezzük, nem egyszer önző módon vitte végig a labdát, nem élt a passzolás lehetőségével, holott csapattársa jobb pozícóban volt a pontszerzésre.

   Darazsak kosartorna 587A harmadik negyed ismét kiegyensúlyozott, jó iramú, élvezetes játékot hozott, majd a fináléban ismét Szalay brillírozott. Oly annyira, hogy a befejezés, egy három pontos dobás is az ő nevéhez fűződik.

 

   Darazsak kosartorna 512A játék képét a speciális, csak erre a tornára érvényes csere szabályok befolyásolták, melyek célja, hogy mindenki játékhoz jusson.

 

   A kupa programjának megfelelően néhány perccel a döntő vége után a csapatok felsorakoztak a terem egyik végében, velük szemben Haju Péter társaságában Radványi Gábor Kőbánya alpolgár mestere és Nagy István a Kocsis Sándor Sportközpont igazgatója álltak.

 

   Hajdu Péter azzal nyitott, hogy „Zsizsi bácsi, ha most onnan, fentről nézte a tornát, biztosan elégedett volt, mert elképesztően izgalmas mérkőzések voltak. Külön örömömre szolgált, hogy sikerült a magyar élmezőnyt meghívni, és meggyőződésem, hogy a 2004-2005-ös korosztály nagy jövő előtt áll, még sok jót fogunk hallani ezekről a gyerekekről.

   Egy rövid köszöntőt, értékelést Radványi Gábor mondott. Kiemelte, hogy rég látott ennyire izgalmas döntőt, majd elkezdődött az eredményhirdetés. A csapatok Zsíros Tibor egy könyvét kapták az oklevelek mellett.

 

A kupa győztese:

Darazsak kosartorna 989Zalakerámia ZTE KK Zalaegerszeg (Szalay Domonkos);

 

2. Vasas Akadémia Budapest (Pelsz Gergő); 3. NH Ostrava (CZE) (Gero Ervin); 4. Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia Budapest (Pintér Zsolt); 5. Mercédesz Kecskemét Kosárlabda Akadémia (Rácz Dávid); 6. Debreceni Kosárlabda Akadémia (Sólyom Dániel); 7. Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia Székesfehérvár (Márton Boldizsár); 8. Inter Bratislava (SVK) (Ondrus Richárd).

(Zárójelben a csapatok legjobbjai)

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

 

Fotó: 10kerkult.hu/OGY