AD-blacklist1

2017
ápr.
27

Kadás kolléga az idei év testnevelője!

Írta: szerk

tesi dij 017 leadGebri Gáborné, Mariann néni, a Kőbányai Kada Mihály Általános Iskola pedagógusa a Kőbányai Pedagógiai Napok keretében rendezett ünnepségen vehette át a kőbányai testnevelők által alapított díjat Nagy Istvántól, a Kocsis Sándor Sportközpont vezetőjétől.

 

 

 

 

Gebri Gáborné 1963. szeptember 14-én született Pápán. Már általános- és középiskolában is feltűnt a sporthoz való kötődése, tehetsége. Rendszeresen részt vett az iskolai sportversenyeken.

 

   gebri11985-ben végzett a pécsi Janus Pannonius Főiskolán, földrajz-testnevelés szakon. Főiskola alatt a röplabda szerelmese lett, évekig szülővárosában a helyi csapat tagjaként játszott.

 

   Ugyanebben az évben kezdett el tanítani a Kada Mihály Általános Iskolában, ahol a mentora, Csermely Klári néni segítette őt a pályája kezdetén. 1986-ban férjhez ment Gebri Gábor kosárlabda edzőhöz, 2 leánygyermekük született. Mindketten a kosárlabda sportágban jeleskednek.

 

   A pályafutása során mindvégig szívügye a sport és a gyerekek sokoldalú képzése.

 

   Nevéhez fűződik a Kada Mihály Általános Iskola diáksport egyesületének, a Kada Klein DSE-nek a megalapítása, melynek jelenleg is ellátja a vezetését. Az iskolában többek között röplabda, játékos torna foglalkozásokat vezet és szabadidejében túrázik is a kadás gyerekekkel. Röplabda csapatával sikert sikerre halmozott hosszú éveken át.

 

   Testnevelői és földrajz szakos munkája mellett évtizedek óta osztályfőnökként is dolgozik, ezt a tevékenységet is lelkiismeretesen és nagy odaadással végzi. Jellemző rá a nagyfokú kollegalitás, segítőkészség, munkatársai mindenben számíthatnak önzetlen segítségére.

   2016-ban sikeres minősítés után Pedagógus 2 kategóriába lépett.

 

Szeretettel gratulálunk kollégánk elismeréséhez és további sikeres pályafutást kívánunk!

 

Kohl Katalin igazgató

fotó: kadasuli.hu