AD-blacklist1

2016
nov.
15

EYBL torna – folytatás jövő januárban

Írta: Oszvald György

Drazsak EYBL 2 077leadA késő délutáni órákban magyar összecsapással és hazai győzelemmel ért véget a Kőbányán második alkalommal megrendezett EYBL U14 nemzetközi kosárlabda torna első fordulója november 12-én.

 

 

 

Az esemény kőbányai vonatkozású része, hogy a Zsíros Akadémia srácai meglehetősen szétesett játékkal kaptak ki a rendkívül hajtós Inter Bratislava (szlovák) csapatától.

 

Zsíros Akadémia – Inter Bratislava  50:60

 

   Tápai Zsolt azt nyilatkozta honlapunknak, hogy az eredmény érdekli legkevésbé, hiszen ez a korosztály eléggé hullámzó teljesítményt is tud nyújtani, hanem sokkal fontosabb számára, hogy a Darazsak nem tartották be az előzőleg megbeszélt taktikát.

 

   Drazsak EYBL 2 189– Felkészültünk az ellenfelünkből, de nem tudtuk kihasználni a magassági fölényünket. Másfelől a szlovákok szokatlanul erőszakosan játszottak, több alkalommal is a szabálytalanság határait súrolva, s mi nem felvettük a kesztyűt, hanem beletörődtünk ebbe. Duzzogva kosárlabdáztunk, s haragudtunk a világra. Egy nyerhető mérkőzést buktunk így el.

   – Említette a hullámzó teljesítményt. Lehet ennek oka akár idegi akár fizikai fáradtság?

   – Fizikai semmi szín alatt, nagyon rendben vannak a srácok, s ezt hétről hétre bizonyítják is az edzéseken és a budapesti fordulókon. Szerintem az zavarhatta meg őket, hogy készültünk valamire, s ezt nem tudtuk megvalósítani. Jött a görcsös játék, sok gondunk volt a védekezésben is, s egyszer csak szétesett a csapat. Tanulni kell belőle, s hasznosítani kell a tapasztalatait.

  

Drazsak EYBL 2 211

 

   Sajnálatos eseménytörtént a mérkőzésen: egy palánk alatti akciónál Barischin Balázs jobb térde megsérült, orvosi ápolásra szorult, s nem tudta folytatni a játékot.

 

***

 

   darazsak 3 199Majd a záró napi meccs előtt azt láttuk, hogy melegítőben biceg a társaihoz. Kiderült, sérülése nem járt szalag szakadással, de erős zúzódásokat szenvedett, ami legalább egy hét pihenőt kíván meg a gyógyulásig.

 

   Ezen, a szolnokiak elleni mérkőzésen rá sem lehetett ismerni a srácokra: váltogatták a taktikai elemeket – hol szoros emberfogással, hol zónázással védekeztek –, lendületesen támadtak, több alkalommal is sikeres három pontos dobást könyvelhettek el, sorra szedték össze a lepattanókat mind a saját, mind az ellenfél palánkja alatt. Ez az akarás, hajtás meghozta az eredményt:

 

Zsíros Akadémia – Szolnoki Sportcentrum  78:57 (29:12, 15:12, 13:15, 21:18)

darazsak 3 320A csapata legjbbjának járó kupát Vasas Máté kapta (képünk).

 

   Tápai Zsolt edző látható megkönnyebbüléssel összegezte a látottakat. – Bár sok helyzetet kihagytunk most is, ez a játék egészen más volt, mint a tegnapi. Összeszedtél magukat a srácok, s az eredmény magáért beszél.

 

   darazsak 3 45Elmondta még, hogy ez volt az első forduló, a következőre 2017. januárjában Szolnokon kerül sor. Addig nemigen van értelme annak hogy valamilyen sorrendet állítsanak föl.

 

   Az biztos, hogy 3 győzelemmel és 1 vereséggel zárták a torna kőbányai szakaszát, s van, lesz min finomítani, gyakorolni.

 

   Az Inter Bratislava elleni mérkőzés képeiből készült válogatás ITT, a szolnokiak elleni galéria ITT tekinthető meg. A kíváncsiaknak ajánljuk még az USK Praha-Alba Berlin meccsen készült képeinket - ITT.

 

Fotó: 10kerkult.hu/OGY