Kőbánya vendégül látja Európát
A délelőtti meccsek után ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia szervezésben a három napos nemzetközi kosárlabda torna november 11-én.
A Kada utcai Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnok egyik végében felsorakoztak az EYBL U14 korosztályos tornán részt vevő csapatok, középen, a nemzetek zászlói alatt Hajdu Péter a kosárlabda klub elnöke és Radványi Gábor alpolgármester köszöntötték a résztvevőket s a közönséget.
Hajdu Péter (a képen jobbra) köszöntése után Radványi Gábort (középen) kérte fel a rendezvény megnyitására.
– Nagy öröm számomra, hogy itt lehetek ezen a nemzetközi versenyen, s hogy immár második alkalommal kilenc csapatot köszönthetünk ebben a pompás kosárlabda csarnokban. Úgy érzem, hogy a hazai kosárlabda sport egy hosszabb fejlődési szakasz közepén van – mondta, s ezt egy érdes történettel indokolta. A nyáron ugyanis éppen itt, a Darazsak évzáróján említette, hogy milyen nagyszerű dolog a magyar labdarúgó válogatott Eb-dö6őbe jutása, s ugyanezt a nagyszerű eredményt kívánta a kosarasoknak is. Nos, a kívánság valóra vált, hiszen a magyar kosárlabda válogatott kijutott az Európa-bajnokságra!
- Jól tudjuk, hogy a magyar kosárlabda sport sikere a mostanihoz hasonló nemzetközi kosárlabda tornákon, s az olyan klubok – mint a Zsíros Tibor kosárakadémia is – tevékenységével alapozódik meg – zárta megnyitóját Radványi, s még hozzá tette, hogy mindenkink sikeres tornát kíván, de engedjék meg neki, hogy a házigazda jogán a Darazsaknak szurkoljon!
A köszöntők után a házigazda Darazsak és az USK Prague fiataljai kezdték meg a bemelegítést, majd a csapatfotó elkészülte után pontban 14 órakor elindult a mérkőzés.
A korábbi mérkőzések végeredményei.
Alba Berlin – Gortat BS Cracovia 96:35
Szolnoki Sportcentrum – FC Bayern München 23: 129
Gortat BS Cracovia – Zsíros Akadémia 46: 97
Fotó: 10kerkult.hu/OGY