AD-blacklist1

2015
szep.
24

Ki állapította meg azt az értéket?

Írta: Szerk.

bufa leadA Maglódi úti, Újhegyi úti patkányhelyzettel kapcsolatos cikkünkre érkezett egy olvasói észrevétel, amelyben kemény szavakkal illette az illetékeseket.

 

 

,,Tisztelt Szerkesztőség!

Felháborodással olvastam a „Több a patkány, de patkányvész nincs” című – szokás szerint remek – cikküket, melynek a végéről szerintem hiányzott a még szócska!
Jellemző a hivatalos szervek gépies hozzá állása – a határérték alatt van. Ki állapította meg azt az értéket? Szerintem a lakókörnyezetben még egy is sok! Kíváncsi lennék ha a megállapítónál jelennének meg a patkányok, milyen sipákolás lenne minden szinten.
Az említett lakó régóta küzd jogosan a szerintem teljesen szabálytalanul, a lakásától cca. 25 méterre létesített förmedvény ellen. Tévedés ne essék, szemétlerakó, válogató, megsemmisítő szükséges, de nem a lakóövezetbe, vagy annak néhány száz méteres körzetében. Az ilyen létesítményeket a városokon kívül, semmit sem veszélyeztető helyen kell és szabadna csak elhelyezni!


Gőzerővel épül Kőbánya másik ilyen – az ennél százszor nagyobb - förmedvénye az Ezüstfa utcában, néhány száz méterre Kőbánya–Kertvárostól és mintegy szűk erdősávnyira a Helikopter lakóparktól! Milyen előzetes felmérések, környezettanulmányok alapján merészelték ezt ide tenni? Ez a beruházás is rendkívül stikligyanús, hiszen az első lakossági fórumot is akkorra szervezték, amikor az építkezés már javában folyt. Ezen a „fórumon” hivatalosan a kőbányai önkormányzat meg sem jelent, csak a jegyző és udvarhölgyei ültek be a hátsó sorokba, igaz amikor a nekik kényesebb felszólalások kezdtek előjönni, gyorsan és stikában elpárolgott. Tudjuk a süllyedő hajóról is a kapitány az aki általában elsőnek távozik. Vagy nem?
Mit gondolnak az Ezüstfa utcában – látva az Újhegyi úti valóságot - milyen rágcsálóözön, -invázió lesz? Bizonyára a határérték alatti, mert azt esetleg utólag majd hozzá igazítják.


A rágcsálókkal együtt meg fognak jelenni a ragadozó madarak, akik a repülőket fogják nagyon komolyan veszélyeztetni és ezzel pedig a kerületi lakosokat is egy, vagy több katasztrófa bekövetkezése lehetőségének akumulálásával. Idővel majd meg fognak még jelenni más ragadozók is, pl. rókák, és nem megfeledkezve, az ennek egyenes következményeként előforduló fertőző betegségekről sem!  Nos ezekből is egy is sok!
Mit tesz, tett ezek ellen az értünk lévő, szakadatlanul a kerületért dolgozó önkormányzatunk hatósági részlege, élén a jegyzővel?
Semmit, sőt teljes mellszélességgel pártolják ezeket a beruházásokat.
Csak nem azért, mert az ezektől befolyó, várhatóan hatalmas összegeket gondolatban már el is tapsolták?
Elképesztő és felháborító, hogy ez manapság még megtörténhet!


Keserű János, kőbányai lakos"