Hit és történelem – lengyelek Kőbányán
A lengyelek Kőbányán címmel rendezett kiállítást a Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesülete és a Lengyel Perszonális Plébánia. A megnyitóra február 28-án került sor az Óhegy utcai Lengyel Házban.
A kiállítás megnyitóját megelőző istentiszteleten résztvevők majdnem teljes létszámban átjöttek a megnyitóra. Ezen, egy rövid lengyel nyelvű bevezetés után a rendezők nevében Molnárné Sagun Mónika, a szent Adalbert Egyesület elnöke felkérte Roman Kowalskit, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetét a kiállítás megnyitására (képünkön)
– Nagyszerű ötletnek tartom ezt a kiállítást, melynek különlegessége, hogy bármikor folytatható. A kőbányai lengyelség történetének csak a kezdetét dolgozza fel, de a lengyelek a mai napig itt vannak, s dolgoznak szorgalmasan. Mondhatom, lassan én is kőbányainak érzem magam, hiszen 18 éve vegyok Budapesten, és nagyon sokszor vagyok itt Kőbányán a különféle rendezvényeken. Ha valaki ma a lengyelségre gondol Magyarországon, akkor azonnal eszébe jut Kőbánya. Itt van a központunk, az országos és a helyi önkormányzat, a levéltár, a perszonális plébánia, az országos iskola. És itt vannak a régi nagy családok – Nizalowski Ernő bácsi gyerekeit, unokáit most is itt látom – és a többiek… És a történetet folytatni kell a táblákon, hiszen a legidősebbek kihalnak, s az emléküket hasonlóan kell majd őrizni – mondta a nagykövet.
A nagykövet és a Nizalowski család
A kiállítás létrejöttéről, annak indokairól Maciej Józefowicz atya (bal oldali kép), a projekt vezetője tartott egy rövid előadást.
Elmondta, a most látható táblák egy két tételből álló kiállítás első részét képezik, s amelyek az itt élő lengyelek történelmét idézik az első évektől 1945-ig. Jelezte, a kiállításhoz tartozik az emelvényen kiállított, 1938-ban megáldott, restaurált lengyel ifjúsági zászló is, melynek a hátoldalán a lengyel sas látható nagyon szép hímzéssel. Molnárné kiegészítette azzal, hogy egy másik, a cserkészek zászlaja jelenleg is restaurálás alatt áll, az őszi kiállításon már látható lesz.
– Azt szerettük volna, ha nem az itt élő lengyel kolónia történetét, hanem, mint utaltam rá, azgyes embereket mutassuk be. Azt, hogyan éltek itt, milyen események részesei voltak. Felidézte, hogy ugyanakkor a ma ismert kolónia élete valójában Danek atya ide érkezésével indult, s megvalósult az a cél is, mely átfogja az itt élő lengyelség mindennapjait, hogy együtt legyen a hit erősítése és az anyanyelv ápolása. Erről is szól ez a kiállítás – mondta.
A megnyitó megható különlegessége volt a kőbányai lengyelség két legidősebbjének visszaemlékezése a lengyel menekültek betelepülésére, befogadásukra, a magyarokkal való közös életük apró részleteire. Ezért gondoltam eképpen a kiállítás címének megválasztását is.
A restaurált ifjúsági zászló első és hátoldala
Elekes Lászlóné, Magda néni (képünk) szólt elsőként.
– Gyerekként hallgattam azokat a történeteket, melyekben a lengyelek a hágókon keresztül jöttek be, s ez bizony nehéz ót volt számukra. A gyerekek a kocsi tetején utaztak, a felnőttek pedig gyalogoltak. És Kőbányán kötöttek ki. Sokan dolgoztak a téglagyárban, és voltak szép számmal, akik tavasszal érkeztek, de ősszel mentek haza. A bányák, ahonnan az agyagot szedték ki, négy részre osztották a lengyelek lakta területet. A családok úgy voltak, hogy általában egy lakást két család kapott meg, volt két szoba és a konyha volt a közös. Én a nagymamámnál laktam, kecskéket neveltünk. Magyar iskolába jártunk, s igaz, elég gyorsan felejtettük a lengyel nyelvet, de nem teljesen, s a mai napig megvannak a kapcsolataink, Krakkóban élnek rokonok.
Másodikként Molnár Antalné, Edyta néni (képünk balra) a háború előtti időkről mondott el néhány gondolatot. 6-7 éves gyerekkent került Kőbányára, s Danek atya mély nyomokat hagyott az emlékezetében. Az atya sokat dolgozott a templomért. A fiatal gyerekekkel kiemelten foglalkozott, Lengyelországhoz fordult segítségért s kapott is, pedagógus-nővérek jöttek hozzájuk. Összesen öten jöttek, de a gyerekekkel csak három foglalkozott. Emlékezete szerint lengyelül is tanították őket, mert a szüleik többsége dél-Lengyelországból érkezett ide, s erős volt a tájszólásuk. A nővérek vezette iskolába csak azok a gyerekek mehettek, akik a magyar iskoláéban már megtanultak olvasni.
Még arról is elmondott néhány emléket, hogy a háború 1939. szeptember 1-jei kitörése után úgy tíz nappal már megjelentek Kőbányán a lengyel katona menekültek.
A két idős asszony történetei fényesen igazolták az egyedi megoldású kiállítási tablókon (egyfajta vetítővászon) látható fotók és feliratok.
Cikkünkhöz képgaléria tartozik - ITT
fotó: 10kerkult.hu/OGY
A projektet a Lengyel Köztársaság Külügyminisztériumának külföldi lengyelekért elkülönített forrása társfinanszírozta, támogatta a Nemzeti Együttműködési Alap
