Patina-művek

A Budapest100 idei programsorozatának apropóján végig jártuk az idei kőbányai „születésnapos” ingatlanokat. A Kőrösi úton büszkék a múltjukra, a Szlávy és a Cserkesz utcában kevésbé.

„A Budapest100 egy rendhagyó, az egész várost megmozgató civil esemény, amely 2011-ben hagyományteremtő szándékkal indult az OSA Archívum és a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) kezdeményezésére. 2011-ben ünnepelte 100. születésnapját a Goldberger-ház, az OSA Archívumának épülete az V. kerületben. Ez adta az ötletet, hogy minden, akkor százéves ház ünnepeljen együtt az év századik napjához közeli hétvégén. Elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet a körülöttünk lévő épületekre, valamint az ott élők történeteire, épített környezetünk értékeire.  Ez a program olyan városi civil ünnep, amelynek közösségépítő szerepe is kiemelkedő, hiszen különböző társadalmi hátterű embereket és generációkon átívelő közösségeket hoz közelebb egymáshoz.” – rögzíti a legfontosabb információkat e valóban nagyszerű kezdeményezés honlapja.

A kezdetek óta Kőbánya különböző jubiláló épületeinek tulajdonosai/használói is csatlakoztak a programhoz. Egy-egy ház csak szimpla listára kerüléssel – vagyis jelezték, hogy centenáriumát ünnepli, de bejárást nem biztosítottak –, más házak meg nyitott kapukkal várták a vendégeket.
Az Budapest100-at mindig április idusára időzítik – április 18-án mi is körbenéztünk az idei X. kerületi jubilánsoknál.
A Kőrösi Csoma Sándor úton kezdtünk.

Az a furcsa helyezet adódott, hogy a kőbányai Szent László Gimnázium már a 2014-es programban is benne volt és a mostaniban is. A magyarázat végtelenül egyszerű: az iskola épületét 1914-ben kezdték el felhúzni és 1915-ben adták át. (Utóbbi évszámot a homlokzat is rögzíti; jobb oldali kép.) És mivel nem vaskalaposak a szervezők, vígan lehetett tágan értelmezni a százéves ünnepet.
Mit több, az intézménynek három „születésnapja” is van – ezt már az egykori szentlászlós diákból lett háztúra-vezető, Sidó Anna tette hozzá, aki mostanában a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársaként a gimnázium történelmének kutatója is. Szóval az említett két dátum mellett a harmadik 1904, amikor is magát az intézményt alapították. (Hivatalosan ebben az esztendőben kapta a budapesti városházától Kőbánya a gimnáziumot, de hely híján a VIII. kerületben, a mai Elnök utca és a Rezső utca sarkán állott. Aztán 1907-ben már kerülethatáron belülre, a Füzér utcába került – egészen addig ott volt, amíg az említett átadás el nem jött.)

Ami azt illeti, látszott, hogy Sidó Anna nem az az egyszerű műkedvelő amatőr tudós, hanem vérprofi kutató és persze előadó.
Az aulából indult bejáráson jó előre iránymutatást adott, hogy mire érdemes figyelni: főleg az épületen belül végighúzódó díszítő és ezzel együtt az egységet sugárzó motívumokra (bal oldali kép), no és a két tervező, Lechner Ödön és Vágó József kölcsönös „kézjegyeire”.
A profizmusa pedig – szerintünk – abból fakad, hogy folyamatosan fenntartotta az érdeklődést a látszólag lényegtelennek tűnő, de nagyon is fontos és különleges információkkal. Például azzal, hogy a gimnáziumot Lechner majd Vágó nem saját kútfőből alkotta, hanem a nagyon is tudatos városirányítói elvárások alapján. Ugyanis Bárczy István főpolgármestersége idején (1906 – 1919) finn, német, amerikai, angol és osztrák iskolaminták szerint hívtak életre a Szent László mellett más budapesti középfokú intézményeket is.
De az is meghökkenést váltott ki – legalábbis belőlünk –, amikor Sidó Anna azt mondta az igazgatói irodára, hogy „unikális ebben a formájában”. Egyfelől azért, mert kis átszabással nagyjából most is ugyanott van az iroda, ahol anno is, másfelől meg az épségben megmaradt/megmentett száz évvel ezelőtti bútorzatok miatt is. Gyanítjuk, olyan biológia szertár sincs máshol, mint itt: ugyanis ez egy kisebb természettudományi múzeumnak is elmegy.

Az egyórás igen kiváló háztúra-vezetés után a másik két helyszínt is felkerestük. Miközben a Szent László Gimnázium minden folyosójáról, terméből érezhetően árad a patina – ezt csak erősítik a dicső évtizedeket jelző emléktáblák –, addig a Cserkesz utca 15. szám alatti házból (jobbra) szinte semmi. Sőt, úgy tűnt, mintha tudatosan akarnák elfedni múltját. Ugyanis egy pocsékul felvitt máz „tündökölt” a falon – olyannyira pocsék, hogy itt-ott elhullott már a kvázi új vakolat. Se egy aprócska múltra utaló jelzés sem volt, hogy kiféle-miféle tevékenység, élet folyt itt, hogy ki alkotta, tervezte az utókor számára is.

Egy fokkal jobban éreztük azt a bizonyos patinát a Szlávy utca 20-30. alatti épületnél. Bár kívül itt sem olvasható semmi a múltról, azért az igényes és maradandó kivitelezésnek – meg nyilván a gondos állagmegőrzésnek – hála leszűrtük, hogy itt valaha valamilyen ipari termelés volt. Merthogy az utcafronton egy vöröstéglás üzemcsarnoknak tűnő építmény fala emelkedik.

Azért barangolásunk végén eljátszottunk a gondolattal: vajon száz év múlva melyik 2015-ös „születésű” kőbányai épületre lehetnek büszkék az akkori városlakók?

(fotó: 10kerkult.hu/OGY_RF)