Így írnak ők Kőbányáról

Mindig jó érzés, ha akár a budapesti, akár az országos sajtóban kerületi híreket olvashatunk. A napokban két, egymástól eltérő profilú sajtótermékben is helyi vonatkozású anyagokat találtunk.

A Városunk – Budapesti Honismereti Híradó 2014. júliusi számában több írás is foglalkozik kőbányai eseményekkel, témákkal.

A múlt emlékei

   A címoldalon Verbai Lajos, a Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény vezetője ír egy jelentős helyi szimbólumról, Kőbánya Kossuth-serlegéről. Mint mondja, a két hivatalos szimbólumot, a címert és zászlót 1993-ban, az „önkormányzatiság hajnalán magunk alkottuk”. Ám a Kossuth-serleget elődeink hagyták ránk.

   ,,1905-ben választásokat tartottak, mely eredményeként a IX-X. Kerület a fővárosban egyedül küldött függetlenségi képviselőt az országos gyűlésbe. A nagy nekibuzdulásban elhangzott a kezdeményezés egy olyan szimbólum létrehozására, amelynek >> … látásakor, érintésekor az eszme tüze futja át minden csepp vérünket és a lelkesedés azon igékért, melyekért őseink szellemet, anyagot, vért, életet, a földi boldogság minden örömét készek voltak feláldozni.<< Az erre alkalmas lehetőséget egy Kossuth-díszserleg készíttetésében találták meg” - írja Verbai.

   A továbbiakban részletesen bemutatja magát a történelmi ereklyét, természetesen, a helyi vonatkozású érdekességek megemlítésével színessé téve a serleg történetét.

   Sidó Anna az idén 100 éves, Lechner Ödön tervei alapján épített Szent László Gimnáziumról írt egy dolgozatot. Az épületet korábban honlapunk is bemutatta a Budapest 100 program keretében. A lap fotóval illusztrált rövid hírben számol be a Lechner-szobor (Zsemlye Ildikó Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása) felavatásáról. Ugyancsak a témához kapcsolódik Millisits Máté írása, melyben Szili István fémöntőt, Kőbánya szoboröntőjét mutatja be.

   Bánó Soma tollából a Pongráctelep művészeti értékei címmel közölnek egy oldalas dolgozatot. Bánó a Pongrác Közösségi Házban található „kicsi, de látványos” helytörténeti kiállításról indít, s miközben a Pongráctelep történetét is érinti, sorra veszi a hely köztéri szobrait. Szól a Mackók című – sajnos, mára eléggé rossz állapotban lévő – szoborcsoportról, Csúcs Ferenc: Munka (férfi csákánnyal) szobráról és Győry Dezső: Család című, nemrég felújított három alakos művéről.

   Írásában bemutatja a pusztulófélben (sőt, mondhatjuk azt is, teljesen szétmállott) lévő Molnár C. Pál festőművész négy évszakot megjelenítő sgraffitoit is. Megemlíti, a bejegyzés alatt álló Pongrác Egyesület szakértők közreműködését keresi a még menthető sgarffitok restaurálásához, pályázati források felkutatásához.

Bánó Soma megemlíti a lakótelep egyetlen kortárs műalkotását is. A Pongrác Közösségi Ház falán helyezték el Bíró Gáspár plasztikáját, mely a Pongrác telep 1956-os áldozatainak, hőseinek állít emléket.

   „A jelenleg még látható műalkotások a lakótelep egészének megjelenésével együtt a X. kerület helyi védettségi körébe tartoznak” – írja a szerző.

Jelenkori jelenségek

  Egészen más témát érint a Metropol című ingyenes napilap olvasói levelek rovatában (2014. augusztus 11-i szám) Németh Klára kerületi lakos. Egyik oldalról örül annak, hogy a 3-as, 62-es villamos pályáját felújítják, de nehezményezi, hogy a szükséges de hatalmas zajjal járó betontörés, betonaprítás munkálatokat éjszaka is végzik.

    „Úgy gondolom, hogy az útmarás nem éjszakai munka. Dolgozó emberek laknak a legtöbb lakásban. Éjjel 2-kor a 9-es buszmegálló útburkolatának marása töri meg az alvók álmát. A vasárnap délutáni munkát is lenyeli az ember, de tényleg csak éjjel van lehetőség a munka végzésére?” – kérdezi keserűen.  

fotó: 10kerkult.hu/OGY