AD-blacklist1

2012
okt.
08

Az ígéret szerinti szüret

Írta: Oszvald György

cst-leadAz ígért szót illik betartani, tartja a mondás. A Csősztorony új, fiatal bérlői eszerint jártak el, mikor év végégig tartó programot dolgoztak ki. Az ő szüretük első fürtjeit az elmúlt hétvégén, szombaton és vasárnap szedegették le.

 

 

 

Október 6-án délután ünneplőbe öltözött janikovszkys tanulók fogadták az elég sűrűn betérő, s a késő őszi napsütéses jó időt kihasználó vendégeket a Csősztorony kertjében. A sarokban ásó, locsoló kanna, s egy facsemete várta a nekik szánt sorsot.  

 csosz-fa 051

 

  Nem sokáig vártak, négy órakor a lányok egy adott helyre álltak, s korabeli dokumentumokat idézve, néhány vers kíséretében emlékeztek meg a mártírhalált halt aradi tizenhármakról. csosz-fa 100A próza után zene következett, majd a kötött műsorszámok után immár a tekerőlant zenéjére a két vendéglátós, Harfouch Ádám (jobbra) és Mihály Zoltán (bal oldalon) közösen ültette el a kegyelet fáját. Nemzeti színű szalagot kötöttek a leendő lombkorona alá, utalva ezzel a történelmi eseményre.

 

   A meghirdetett szüreti program vasárnap folytatódott. A nyitástól kezdve késő délutánig peregtek az események. Kiemelkedő fontosságúnak tartjuk, hogy az új bérlők az első pillanattól fogva igyekeznek terjeszteni a köztudatban mindent, ami a műemléki védettség alatt álló épülettel kapcsolatos.

   Ebben a munkában részt vesz Verbai Lajos, a Helytörténeti Gyűjtemény vezetője. Támaszkodva a hatalmas, ezzel kapcsolatos anyagra, tanácsokkal, eszközökkel, tárgyakkal segíti a Harfouch-Mihány duó hagyományőrző munkáját. Így volt ez most is, előadása fontos része volt a napnak.

 

   A gesztenye emberkék készítésétől kezdve a sógyurmázáson keresztül a szőlőből élősködő varjak elijesztésére szánt madárijesztőig terjedt a kézműves foglalkozások sora. Ezt a Szent László Napok utcazenész vetélkedésének győztese, a magyar népzenét muzsikáló Cinege zenekar hangszerbemutatója, majd két tagjának előadása színezte. 

csosz-zene 000

 

A gyerekek közül többen is megpróbálták a hegedűt vagy a széki kontrát megszólaltatni – több-kevesebb sikerrel.

    Az épület végében életre kelt a kézi szőlőprés: mellette több láda szőlő, s a gyerkőcök akarata sem hiányzott, hogy mustot préseljenek a fürtökből.

 

csosz-zene 107   Azt is illik elmondani, hogy az ételválasztékban tett ígéretüket is tartják az új bérlők. Mind a halászlének, mind a szabadban, az óriási kondérban főtt kakaspörköltnek sikere volt. Azt már csak az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy szerkesztőségünk ottléte alatt inkább a finom borok fogytak a már a látványra is étvágygerjesztő ételek mellé…

 

   Kíváncsian várjuk a folytatást, s ígérjük, a Csősztoronyban történő eseményekről honlapunk beszámol az olvasóknak.

 

fotó: 10kerkult.hu/OGY