AD-blacklist1

2016
jún.
25

Akik a szurkolói himnuszt írták...

zeneAz Európa-bajnokság helyszínein is felcsendül a rádióban szinte sosem hallható Ismerős Arcok egyik dala. Az mno.hu az együttes körül leomló falakról, a megtalált népzenéről, a ritka irodalmi estekről, valamint pártrendezvényekről, amerikai turnéról, közszolgálatról is kérdezte Nyerges Attilát, a csapat frontemberét.

 

 

 

,,(....) 2015-ben a nemzeti összetartozás napján Békéscsabán játszottunk, és az odavezető úton a dobosunk, Kovacsik Tamás örömmel újságolta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kitette Facebook-oldalára a Nélküled című dalunkat. A hazafelé vezető úton már azt olvasta fel, hogy a baloldali–liberális portálok miként szidják Orbánt, amiért „szélsőjobboldali” zenekar klipjét posztolta. Csakhogy a legtöbben elkövették azt a butaságot, hogy a cikkek alá betették a dalt is, így aki kíváncsi volt, meghallgathatta, és szembesülhetett vele, micsoda ostobaságokat írnak rólunk. Nem mintha bármelyik szövegünkbe bele lehetne kötni, de a Nélküled kifejezetten az összetartozásról, a szeretetről és a békéről szól.
(...) Amikor megjelent a szám, a rajongótáboron kívül nem ismerték, ma pedig már a sporteseményektől az iskolai ünnepségekig számos helyen felcsendül. Olyan, mintha néhány év alvás után önálló életre kelt volna. A miniszterelnöki hírverés és a nyomában kitörő „botrány” akkorát segített, amekkorát még soha semmi: három nap alatt mintegy negyedmilliószor nézték meg a klipet, most ötmillió kattintás felett tart. Sokakat meggyőzött vagy legalábbis kíváncsivá tett ez a dal, elkezdték keresni a többi számunkat is. Érezhetően megnőtt az ismertségünk azok körében is, akik azért nem foglalkoztak velünk, mert elhitték az igaztalan híreszteléseket."


Az mno.hu interjúja.