AD-blacklist1

2015
máj.
24

Saul fia cannes-i nagydíjas lett

nemes jelesNemes Jeles László filmje, a Saul fia kapta a zsűri Nagydíját a 68. cannes-i filmfesztiválon vasárnap este!

 

 

 

 

Jacques Audiard francia rendezőnek a párizsi külváros erőszakos világával szembesülő Srí Lanka-i tamil menekültekről szóló alkotása, a Dheepan kapta a legjobb filmnek járó Arany Pálmát a 68. cannes-i filmfesztiválon vasárnap este.
Nemes Jeles László első nagyjátékfilmje, az auschwitzi koncentrációs táborban játszódó Saul fia kapta a második legjelentősebb díjat, a zsűri Nagydíját a Joel és Ethan Coen vezette zsűritől. A versenyfilm szombaton megkapta a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját is.
 A világ legrangosabb filmes seregszemléjének hivatalos versenyprogramjába meghívott magyar film legutóbb harminc évvel ezelőtt kapott díjat a nemzetközi zsűritől: Szabó István a Redl ezredesért a zsűri díját vehette át 1985-ben.

 

 

Nemes Jeles alkotása már bemutatása előtt a magyar filmtörténelem részévé vált: Makk Károly, Kósa Ferenc és Sára Sándor nyomdokain járva, közel fél évszázad múltán újra hazai elsőfilmest válogattak be a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjába!
A náci koncentrációs táborokban a foglyokból álló Sonderkommando terelte be a megsemmisítésre ítélteket a gázkamrákba, vitte át a holttesteket a krematóriumokba, takarította ki a termeket az újabb transzport érkezése előtt és szállította ki a hamvakat a táborból. A megterhelő fizikai munka miatt a sonderesek a tábor többi foglyánál jobb bánásmódban részesültek, a többi táborlakótól elkülönítve laktak, de mint a „titkok őrzőit”, néhány hónap után kivégezték a tagjaikat. Az újonnan alakuló sonderkommandó első feladata az előző generáció elégetése volt. A sonderesek közül nagyon kevesen élték túl a háborút.
1944, Auschwitz-Birkenau. Saul Ausländer (Röhrig Géza) egyike a krematóriumokban dolgozó sonderkommandósoknak. Társai tudják, hogy bármelyik pillanatban kivégezhetik őket, fegyvereket gyűjtenek és lázadást szerveznek. Saul viszont az elégetésre váró holttestek között felfedezni véli saját fiát, és ettől kezdve a férfit a menekülés helyett egy másik lehetetlen küldetés élteti: elhatározza, hogy kicsempészi a testet és keres egy rabbit, hogy méltó módon eltemethesse a gyermeket.
Nemes Jeles László első egészestés filmje a holokauszt talán utolsó tabutémáját dolgozza fel azzal, hogy a Sonderkommandót állítja a középpontjába. Sault követve megismerjük a tábor gyárszerű működését, Erdély Mátyás operatőr feszültséggel teli képeinek és Rajk László látványtervező munkájának köszönhetően pedig a néző már-már dokumentarista hitelességgel láthatja, pontosan hogyan szervezték meg több millió ember megsemmisítését.

 


(forrás: MTI - Youtube)