AD-blacklist1

2015
máj.
16

Magyar film hódította meg Cannes-t

saul fia mozinezo.huHosszan tartó tapssal jutalmazta a pénteki díszbemutatón Nemes Jeles László Saul fia című filmjét a 68. cannes-i filmfesztivál közönsége. Az alkotást a fesztivál egyik győztes esélyesének is tartják, sőt a jövő évi Oscar-díj is „képbe kerülhet”.

 

 

 

A cannes-i Fesztiválpalota 2300 férőhelyes Lumiere nagytermében teltház előtt mutatták be a hivatalos versenyprogram egyetlen kelet-európai és egyetlen első filmjeként az auschwitzi koncentrációs táborban játszódó magyar alkotást, amely 18 művel verseng az Arany Pálmáért. A cannes-i fesztivál hagyományainak megfelelően a világpremier előtt a Saul fia alkotói –egymásba karolva – fotósok sorfala előtt vonultak fel a vörös szőnyegen, ahol Pierre Lescure, a fesztivál idén kinevezett elnöke és Thierry Frémaux művészeti igazgató köszöntötte őket. A teremben a már helyüket elfoglaló nézők állva köszöntötték a magyar művészeket, s a végig feszült figyelemben zajló vetítés végén perceken át tapsolva, állva köszöntötték az alkotókat, akik szintén felállva köszönték meg a meleg fogadtatást.


Nemes Jeles László a bemutató után elmondta, hogy megható volt számára a közönség reakciója, s szerinte azt is lehet érezni, hogy a film jelentős nemzetközi visszhangot vált ki. A francia sajtó elsősorban a holokausztábrázolás etikai kérdésével foglalkozik, ami a rendező szerint várható volt. A film – mint emlékeztetett rá – újfajta nézőpontot ajánl a holokausztról való beszédmódban. Örülne, ha erről sok szó esne, de annak még jobban, ha minél többen megnéznék a filmet és beszélgetnének róla.
A film nemzetközi forgalmazója a rendező elmondása szerint olyan sok megkeresést kapott, hogy „ki kellett kapcsolnia a telefonját". Többek között komoly amerikai vételi ajánlatok is érkeztek, mégpedig azért, mert az amerikaiak díjesélyesnek érzik az alkotást a jövő évi Oscar-díj gálán, s ezt kívánják előkészíteni a film megvásárlásával.
Nemes Jeles László elárulta, hogy jelenleg második filmtervén dolgozik, amely 1910-ben Budapesten játszódik, s a civilizáció végéről szól. A film műfaját illetően egy fejlődéstörténet és thriller keveréke lesz.


A Saul fia című film főszerepét a New Yorkban élő, a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán filmrendezőszakon végzett Röhrig Géza költő alakítja, aki már korábban is játszott filmekben. A rendező több profi színészt is megnézett szereplőválogatáson, de végül konoksága, eltökéltsége, sokrétűsége és visszafogottsága miatt választotta őt Saul szerepére.
Az amatőr színész elmondta: teljesen magáénak érzi Saul, a Sonderkommando egyik tagjának figuráját és sorsszerűnek, hogy eljátszhatta ezt a szerepet. Emlékeztetett arra, hogy az 1995-ben megjelent Hamvasztókönyv című verseskötetében 95 oldalnyi költeményt írt Auschwitzról, több oldalról is érintettnek érzi magát a témában, jóllehet magáról a Sonderkommandóról a forgatás előtt nem tudott sokkal többet egy átlagembernél. Időközben azonban elolvasott egy nyolc sonderkommandóssal készült négyszáz oldalas angol interjúkötetet, amelynek szerkesztése 13 évet vett igénybe, és amely nagyon meghatározó vált számára.    
Az Arany Pálma díj kiosztása és a záróünnepség május 24-én lesz Cannes-ban. A magyar mozikban június 11-től látható a Saul fia.

 


300 millióból
A film az auschwitzi Sonderkommando egyik elképzelt magyar rabjáról, Saul Ausländerről szól. A Sonderkommando tagjait arra kényszerítették, hogy összegyűjtsék a gázkamrában megölt emberek tetemeit, elégessék és a hamvaikat szétszórják. A tábor perifériáján, a krematóriumokban élő csoport tagjai elszigetelten, a borzalmas titok őreiként néhány hónapig dolgoztak, mielőtt kivégezték őket. Saul a krematóriumban megtalálja egy kisfiú holttestét, és mivel saját gyermekét véli benne felfedezni, lehetetlen tettre vállalkozik: megpróbálja titokban eltemetni a fiút, megmentvén ezáltal a krematórium lángjaitól.
A Sonderkommando felkelésre készül, Saul azonban elfordul lázadást tervező társaitól. Megszállottan egyetlen célt próbál megvalósítani: megadni a végtisztességet fiának, akiről életében nem tudott gondoskodni.
A rendező 1977-ben született Budapesten. 1989-től 2003-ig Párizsban élt, egyetemi tanulmányai során történelmet, irodalmat és forgatókönyvírást tanult. Türelem című kisfilmje elnyerte a 38. Magyar Filmszemle legjobb kisjátékfilmnek járó díját, világpremierje a velencei filmfesztivál rövidfilm versenyében volt, majd jelölték az Európai Filmakadémia legjobb rövidfilm-díjára. Három kisfilmje (Türelem, The Counterpart, Az úr elköszön) több, mint 30 díjat kapott száznál is több nemzetközi filmfesztiválon.
A Saul fia című film forgatókönyvét Nemes Jeles László és Clara Royer írta. A filmet a magyar készítőkön kívül több nemzetközi alkotó is jegyzi: Erdély Mátyás operatőr, Matthieu Taponier vágó, Rajk László látványtervező, Melis László zeneszerző, a sound design-t pedig Zányi Tamás készítette. A főszerepben Röhrig Géza New Yorkban élő amatőr színész és költő, a további szerepekben többek között Molnár Levente, Zsótér Sándor, és Urs Rechn láthatóak. A filmben a magyar főszereplők mellett, német, lengyel, amerikai és izraeli színészek játsszák a főbb szerepeket.
A 30 napos forgatás nagy része egy budapesti helyszínen és a Mafilmben zajlott. Korabeli fotók és történészi kutatómunka alapján, Rajk László tervei alapján készült az Auschwitz-Birkenau-i koncentrációs tábor mára megsemmisült épületeinek reprodukciója.
A Saul fia című filmet 321.6 millió forinttal támogatta a Magyar Nemzeti Filmalap. Nemes Jeles filmje a Laokoon Filmgroup gyártásában és a VisionTeam koprodukciójában készült a New York-i Claims Conference közreműködésével.
A magyarországi forgalmazást a Mozinet végzi. A nemzetközi értékesítéssel a francia Films Distribution foglalkozik.


 


(MTI – mozinezo. hu) (fotó: Mozinet)