AD-blacklist1

2019
nov.
29

Szilveszter ünnepe a kínai hagyományokon keresztül

Írta: szerk

szilveszterAz évbúcsúztató és egyben az évköszöntő ünnepségeket már az egyiptomiak korában is megtartották. 1582-ben, XIII. Gergely pápa naptárreformja előtt, a középkori Európában március 25-e volt az újév fordulójának a napja, azonban a naptárreform után egységes számítási szisztéma kezdődött meg, ahol az újév első napja január 1-je lett, a szilveszter pedig december 31-e.

 

A naptárreform rendszerét nem minden kultúra tekintette alappillérnek, a keleti kultúrákon belül a kínaiak például a hold járása szerint számítják az év kezdetét a mai napig is.

 

   December 31-e I. Szilveszter pápához köthető, aki az 1582-es naptárreform létrejötte után vált több kultúrában is ismertté. I. Szilveszter Kr. u. 300-ban élt és tevékenykedett, többek között ő felelt Rómában az egyházi élet megszervezéséért is. I. Szilveszter pápához kapcsolható az év utolsó napjának a megnevezése is, amit más kultúrák is átvettek még úgy is, hogy a névhez köthető december 31-e nem egyezik a kultúrák által jegyzet újévi időszakhoz. A japánok mellett így, a kínaiak is szilveszternek mondják ezt az ünnepet.
   A kínai kultúra egyedi szokásokkal ünnepli meg a szilvesztert és az újévet is, ami európai szemmel izgalmasnak tűnhet. A tradicionális kínai ünnepeket ráadásul minden egyes kisebb kolónia megtartja, függetlenül attól, hogy a világ mely részén telepedtek le. Magyarországon például 1989-tól kezdtek el betelepülni a kínaiak, amikor is hazánk egyedüli módon kínált számukra vízummentességet. Az újév kiszámítása, egy olyan bonyolult rendszer, hogy sok őshonos kínai ember sincs teljesen tisztában ennek a módjával. A hold járása miatt az újévi időszak a januári és a februári hónapokra tehető, így a szilveszter napja is ekkorra datálódik. Az újévi ünnepségek nagyjából két hétig tartanak, ahol az ünneplés előestéjének a szilveszter számít.

 

   kina dec31Chun Jie, azaz a Tavaszünnep idején összegyűlik az egész család, a külföldön élő fiatalok is hazamennek Nagy Kínába, így egy népvándorlási mozgalom zajlik ebben az időszakban világszerte. Szilveszter estén hatalmas vacsorával kezdődik meg az ünneplés, amiket számos babona és hiedelem is körbeölel.

 

   Az újév előtti napon a nagytakarításé a főszerep, ilyenkor ugyanis a ház minden egyes szegletét felfrissítik, olykor még a fal kimeszelése is ide sorolható. A gonosz szellemek, lelkek elkerülése végett egy irányba lesöprik a ház körüli részt és a lakáson belül is megteszik ugyanezt, arra ügyelve, hogy a házon belüli szemetet a ház közepén gyűjtsék össze, és úgy vigyék ki, a hátsó ajtón keresztül. Ezzel az egész éves szerencsét nem seprik ki az otthonokból, de a negatív hullámokat igen.

 

szilveszter

 

   Szilveszter este a hagyományoknak megfelelően a távoli rokonság is elfoglalja a családi asztalnál a helyét és megkezdődik a nagy lakoma. Rendszerint halkülönlegességek kerülnek a terítékre, de az újév idején fogyasztják a jiaozit is, ami tradicionális húsétel zöldségekkel, tésztába forgatva. Ezen kívül gyakori a földimogyoró is az asztalokon, ami a hosszú egészséget hozza el a hiedelmek szerint. Az éjféli tűzijáték, a zene, a lámpások és a sárkánytánc is adottak, illetve ebben az időszakban az élénk színű ruhaviselés, a piros és a mandarin árnyalataiban is hagyománynak számítanak. Vidéken gyakori, hogy a férfiak buddhista templomokat látogatnak meg, és szinte minden család ilyenkor, a televízió elé kerül és nézi az ünnepi közvetítést, ahol a beszédek mellett opera, színi előadások, de még kínai stand up is felcsendül.

 

Forrás: Szilvesztertipp.hu & Szilveszter24.hu & Wellness szilveszter