AD-blacklist1

2018
szep.
17

Őszrehangoló a Hotel Palace**** Hévízben

Írta: szerk

hotelpalace1 lead„A hotel vezetői alaposan felkészültek. Megvizsgálták az előkészületek pillanatnyi állapotát. A kiszolgáló személyzettel minden apró hibát kijavítottak, hogy a vendégek elégedettek legyenek. Itt mindennek tökéletesnek kell lennie…” – olvashatjuk Asbóth László Hotel című írásában e rövid betekintést egy szállodai készülődésről.

 

 

Hogy miért hoztuk be ezt a szövegrészletet a Hotel Palace**** Hévíz kapcsán? Nem, nem csupán abból az okból, mert az idézett szövegpasszusban is hotelről van szó és szerettünk volna egy jól csengő analógiát behozni, hanem azért is, mert szinte szemet szúrt az, amit az utolsó sorban olvashattunk, hogy tudniillik: „Itt mindennek tökéletesnek kell lennie…”

 

   Néhány évtizede nagy- és dédszüleink még úgy fogalmaztak volna, hogy „nem tesznek ki minden véleményezést az ablakba”, azonban manapság az online véleményalkotás korát éljük, és bizony-bizony, ha tetszik nekünk, ha nem, de sűrűn kikerülnek a különféle nézetek, állásfoglalások, benyomások a virtuális szövegablakba, és ott bizony bárki, aki éppen „arra jár” benézhet és elolvashatja mindazt.

   Mindezeket tudomásul véve, mintegy summázva elmondhatjuk, illetve levonhatjuk a konzekvenciát, mely szerint: nem igazán lehet ma olyan igazán nagyot marketingmondani, mert a témában érdekeltek úgyis lekibernyomozzák a minket érdeklő kérdéseket, utána járnak a dolgoknak.

 

   hotelpalace2A Hotel Palace Hévíz munkatársai igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy a szállodába látogató, ott feltöltődni kívánó emberek a lehető legjobban érezhessék magukat, és ottlétük idején kellemes élményekben részesülhessenek, hogy részük lehessen mindazokban a tapasztalatokban, impulzusokban, amelyeket az emberek általában elvárnak egy hoteltől.

   hotelpalace jatszohazA szolgáltatás nem kimondottan és kizárólag a nyereségszerzésről szól, annál inkább az emberekről, hiszen ez sokkal inkább hivatás, semmint munka. Valami olyasmi, ami az odaadásról, a lojalitásról, a lelkességről és lelkesedésről, a megismerni akarásról (kihívások, új helyzetek stb.), a kapcsolatokról, az igyekezetről, a szolidaritásról szól, és természetesen mindezek mellé társul a befektetett munkából, áldozatkészségből származó jövedelem.

 

   A szolgáltatásokról, árakról, csomagokról, aktualitásokról való információszerzésért látogasson el a hotel honlapjára, mintegy kóstoló gyanánt!
   Csupán az érdeklődés felcsigázása végett jegyezzük le, hogy a 3=4 „aroma” csomag igénylése során a kedves leendő Palace-vendégek ingyenes fél órás aromamasszásban, valamint (nem, nem, ez nem minden!) egy húsz percet felölelő kellemesen élénkítő, serkentő talpmasszázsban is részesülhetnek.

   hotelpalace3

 

   És, ha már ballag felénk az őszi időjárás a maga spontán egyediségével, hulló leveleivel és náthás-teás-borókás, néha bohókás hangulatával, ezért jól eshet egy jól megérdemelt kényeztetés, őszrehangoló szállodázás a Palace Hotelben, ahol őszi csomagok is várnak az érdeklődőkre. Ezt az opciót választva a vendégek pezsgőfürdővel pezseghetnek bele az őszigyümölcs illatú, vándormadaras egű, makkos és rozsdaleveles évszakba. Szaunával enyhíthetik nyári hangulatba ragadt „traumájukat”. Gőzkabin segítségével üdíthetik őszi renyheségre hajlamos, álmosodó testüket.