Igaz mese néptáncos gyökerekkel
A kőbányai Kóborzengő zenekar április 20-ai klubnapján egy adott és konkrét név elhangzása egy különleges találkozást eredményezett. A találkozás elemei bár meseszerűek, igazak.
A történet vállaltan szubjektív. De nem bánom. Ritkán fordul elő valakivel, hogy egy harminc éve nem látott kedves ismerőséről kap hírt, sőt, még egy találkozás is összejön a hír nyomán.
Két szála van a történetnek, melyek április 27-én értek össze. Lássuk az elsőt! Történt, hogy egy héttel a meglepetés nap előtt a Kóborzengő zenekar (képünk) klubnapján voltam a KőCaféban. Muzsikált a banda, majd egy széki pár után egy kis szünetet tartottak, s akkor hangzott el, hogy nézzék át azt is, amit majd a jövő héten Suba Évának húznak a táncházban. Suba Éva. Ismerős volt a név, sőt, majdnem biztos is voltam benne, hogy kiről beszéltek…
No, de itt jöjjön a másik szál! Mivel folklórról beszélünk, kezdhetném egy népmesei fordulattal is: „Hogy aszongya! Mikor volt, mikor nem, elég az, hogy régen volt…” És a régen volt formula ez esetben igaz is. Az 1980-as évek közepén már eléggé ismert volt a szakmában a salgótarjáni Dűvő népzenei együttes. A prímásunk, Hrúz Dénes meg valamikor a ’80-as évek elején volt katona Kiskunfélegyházán. Ennélfogva meglehetősen sokszor hívták meg vendégzenésznek a városka szlovák nemzetiségi táncegyütteséhez. Na, ugye, kitalálják, hogy a koreográfus Suba Éva volt? Egyszer csak a Dűvő – éppen Dénes révén – kapott egy meghívást, hogy vállalja el a kiskőrösi szlovák nemzetiségi táncosok, a Szivárvány Néptáncegyüttes zenei kíséretét egy fesztiválon. Elvállaltuk, s ebből egy két évig tartó szorosabb kapcsolat alakult ki, több külföldi turnéval színesítve. Hát, innen ismertem Suba Évát.
Azon a bizonyos Kóborzengő klubon azért rákérdeztem, vajon arról a Suba Éváról van-e szó, aki Kiskőrösön volt koreográfus valaha? A válasz igen volt, s innen már csak egy azonnali döntés kellett, hogy egy hét múlva elmenjek Zuglóba, s meglepetést szerezzek a rég nem látott, kedves ismerősnek.
A szlovák viseletbe öltözött fiatalok lassan gyülekeztek az előtérben, Éva is ott járkált, adott egy-egy utasítást, el is mentünk egymás mellett néhányszor. Nem ismert meg, én meg későbbre, a táncházra hagytam a „bemutatkozást”. (a képen Suba Éva)
A program egy rövid műsorral kezdődött; azokat táncolták, melyek a tánctanításon szerepeltek. A sikeres előadás után pár perc türelmet kért a helyi műsorvezető, míg a Kóborzengő beszerelt és behangosították őket. No, én meg ezt az időt használtam ki, s miután Éva néhány szóval egyeztette a zenekarral a sorrendet, odaszóltam neki, hogy „ha pedig nem tudják majd a koreográfiát, elfütyülöm nekik.” Éva nem tudta mire vélni, kicsit értetlenül nézett rám, ezért kicsit bővebben elismételtem. Hozzá tettem, egy jó zenekar adja a kíséretet a tánchoz, s elég nekik egy órával a bemutató előtt elfütyülni a koreográfia zenéjét… (Ezzel egy megtörtént esetre utaltam, ahol is egy versenyfesztivált megelőzően nem volt lehetőségünk próbálni a kiskőrösiekkel, csak a helyszínen találkoztunk, ahol is Éva elfütyülte a dallamokat, elmondta az ismétléseket, stb. A zenekar bő fél óra alatt hangszerelt, memorizált, készre hozta a zenét. s mikor a táncosokra került sor a színpadbejáráson, már kotta nélkül játszottuk a zenei kíséretet. A slusszpoén az volt, hogy zenei nívódíjat nyertünk)
No, de vissza Évához. Fény gyúlt a szemében, s az ilyenkor szokásos szavak törtek elő belőle: – Csak nem… Gyuri, te vagy az? Na, volt ám nagy összeborulás. A táncház után még beszélgettünk egy kicsit, bemutatta a fiát, ki más is lehetett volna, mint az egyik táncos, említette a lányát is, aki sajnos más elfoglaltsága miatt nem lehetett itt a táncházban, stb. stb.
Hát, ennyi a történet. Remélem, ezután gyakrabban is tudunk majd találkozni. Köszönöm a Kóborzengőnek a lehetőséget, a klubnapjukon megismert fiatal srácnak, Havas Zoltánnak a színhely és az időpont pontosítását.
A cikkhez képgaléria tartozik – ITT
Fotó: 10kerkult.hu/OGY
