AD-blacklist1

2016
jún.
18

Református énekek koncertje lesz a Müpában

Írta: szerk

REF korusfesztival 156Református zsoltárok, dicséretek és kórusművek hangzanak el a Kárpát-medencei Egyesített Református Kórus hangversenyén július 2-án a Müpában.

 

 

A XV. Református énekek hangversenyen Arany János, Berkesi Sándor, Süll Kinga (Felvidék), Erdélyi Dániel és Oláh Gábor vezényel, orgonán Finta Gergely, a Deák téri evangélikus templom orgonaművésze játszik – közölték a szervezők.

    A ma már 370 főt számláló Kárpát-medencei Egyesített Református Kórusba a magyar énekkarok mellett évről évre meghívást kapnak a felvidéki, kárpátaljai, partiumi, erdélyi és délvidéki kórusok.
    A hangversenyen a közönség több alkalommal együtt énekel a kórussal. A zenei blokkok elején a bibliai igéket Bagdy Emőke professzor olvassa fel, az igéket Fekete Károly tiszántúli református püspök válogatta.


    A Kárpát-medencei reformátusok legnagyobb zenei ünnepét 2002 óta azzal a céllal rendezik meg minden évben, hogy a reformátusok használatára kiadott énekeskönyv zsoltáraiból és énekeiből professzionális előadók tolmácsolásában koncertfelvétel készüljön. A sorozat tizennégy CD-jén 240 református zsoltár és ének feldolgozása hallható. Az énekek részben egy szólamban szólalnak meg, hogy a gyülekezeti, valamint iskolai énekléshez és tanuláshoz segítségül szolgáljanak, részben pedig több szólamban kórusmű-kincsünk bemutatására.



MTI; címkép: 10kerkult.hu/OGY