AD-blacklist1

2016
jan.
15

Egyik: Tamás, Másik: Norbert

Írta: Oszvald György

T N 078 leadA kőbányai evangélikus templom Kápolna színpadán „Átlátszó víz legyen…” címmel Cseh Tamás emlékműsort tartanak Joós Tamás és Hegyi Norbert közreműködésével január 21-én.

 

 

A program akár egy felütése is lehet a 23-ai Cseh Tamás Nap gazdagnak ígérkező eseménysorának. Bár a két rendezvény különbözi egymástól, mégis van egy közös vonásuk: Cseh Tamás, a Kossuth-díjas énekes előadóművész munkássága, szellemisége áll a középpontban.

 

Cseh Tamás est Kőbánya 2016 01 21

   A Joós-Hegyi duó műsora már csak azért is érdekesnek ígérkezik, mert korábban Kátai Zoltán és Róka Szabolcs énekmondók (2012-ben), majd a Vértesi Ferenc -Regős Mátyás duó is megidézte a művészt 2015 februárjában.

 

   A Joós Tamás – Hegyi Norbert énekkettős Cseh Tamás-műsorát, s az előadókat 2013 január végén mutatta be portálunk, a 10kerkult.hu. Az apropó pedig éppen az „Átlátszó víz legyen…” produkció debütálása volt a rákoskerti Ascher Oszkár Színházban. Az akkori írás végén azt kérdeztük Joós Tamástól lesz-e folytatás? A válasz óvatos volt: „szeretnénk” – mondta.

 

   A január 21-én 19 órakor kezdődő műsor viszont már maga a bizonyosság: van folytatás.

 

   A Kápolna színpad címe: Budapest, X. kerület, Kápolna köz 2.

 

 


A IV. Cseh Tamás Nap eredményhirdetése és gálaműsora január 23-án 14 órai kezdettel lesz a Kőrösi Kulturálsi Központban. Részletek ITT olvashatók.