AD-blacklist1

2015
nov.
29

Téli fesztivál a fényligetben

karacsonyi vasar 2015 bp mtiAz adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásával megnyílt az Advent Budapesten téli fesztivál és karácsonyi vásár vasárnap a Városháza parkban. Itt, valamint a Vörösmarty téren és a Szent István téren december 31-ig csaknem kétszáz programmal várják az érdeklődőket.

 

 

 

– Az adventi koszorú a lelki megtisztulás szimbóluma is. A karácsony a családok ünnepe, de a közösség, a város is ünnepel, díszbe öltözik, fesztivállal készül a látogatók, a turisták előtt – mondta a nyitány alkalmából Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes. Mint fogalmazott, az adventtel járó várakozás sokszor többet jelent, mint amit várunk, emellett pedig lehetőség adódik arra, hogy eltöprengjünk a mögöttünk hagyott, illetve az előttünk álló esztendőn.


Bán Teodóra, a szervező Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója arról szólt, hogy az adventi időszak négy pénteki napján neves fellépőkkel jótékonysági koncerteket tartanak. Ezeken kívül valamennyi program ingyenes, lesz falusi gasztronómiát bemutató látványkonyha pajtával, kovácsműhellyel és a Városháza park fénybe borul.


A Városháza téri programok között van hócsúszda és számos más attrakció. A karácsonyi vásár már november 21-től zajlik, a téren felállított Üvegház is várja a látogatókat. Érkeznek ide óvodás és iskolás csoportok, felvidéki és délvidéki tanulók is. A fesztiválon az óriási adventi koszorú mellett látható a budapesti óvodások és iskolások által feldíszített fenyőfa-kiállítás és Budapest legnagyobb karácsonyfája a Főkert Nonprofit Zrt. jóvoltából.
Az Advent Budapesten téli fesztivált és karácsonyi vásárt harmadik alkalommal szervezte meg a Szabad Tér Színház a fővárosi önkormányzat megbízásából a Városháza parkban, amely erre az időszakra Budapest fényligetévé változik.


Részletes programok a téli fesztivál honlapján.

 

(MTI) (fotó: MTI)