AD-blacklist1

2014
júl.
11

Újra Rhoda Scott- és Varnus Xavér-koncert

Írta: Szerk.

scott-x-leadKét orgonavirtuóz, az amerikai Rhoda Scott, valamint Varnus Xavér ad koncertet a Modern Art Orchestrával (MAO) közösen július 26-án a Budapest Kongresszusi Központban. A produkció aznap 15 és 19 órakor is látható lesz.

 

 

 

A világhírű Rhoda Scott és a MAO tavaly is dupla koncertet adott Magyarországon, akkor a Budapest Marriott Hotelben. Az amerikai keleti parti gospel zene egyik legautentikusabb képviselője, a „mezítlábas grófnő” ezúttal dzsessz örökzöldeket és saját szerzeményeket ad elő, és az esten ott lesz az orgona hazai kiválósága, az 50. születésnapját idén ünnepelt Varnus Xavér is - tájékoztatták a szervezők az MTI-t. Az est további vendégművésze Mahó Andrea.

 

s-x-plakat   A koncert része a 2005-ben Fekete-Kovács Kornél zenekarvezető kezdeményezésére a magyar dzsessz és klasszikus zenei élet tehetséges, fiatal muzsikusaiból alakult Modern Art Orchestra sorozatának, amelyben világhírű művészek dolgoznak együtt a zenekarral. A MAO idén februárban együtt turnézott Ennio Morricone olasz filmzeneszerzővel, márciusban Michel Legrand, a francia sanzon, filmzene és dzsessz élő klasszikusa rögzítette legújabb felvételeit a MAO-val Párizsban, júniusban Steven Seagal amerikai filmszínész bluesbandjével játszottak a Budapest Kongresszusi Központban, július 19-én egy szintén zenész brit filmsztár, Hugh Laurie lesz a partner ugyanott, 20-án pedig Dave Liebmannel, Miles Davis egykori szaxofonosával lépnek fel a VeszprémFesten, a Magyar Jazz Napján.

 

   A 76 éves Rhoda Scott és Varnus Xavér 2011 és 2012, az Orgonák csatája című produkciók után lép újra együtt fel. Varnus Xavér egy tavalyi sajtótájékoztatón így fogalmazott: Rhoda Scott az 1970-es években ugyanazt tette Magyarországon, mint amit ő maga is céljául tűzött ki, „közbeszéd tárgyává tenni az orgonát”.

 

   A repertoárjában blues elemeket, klasszikus dzsessz-sztenderdeket és gospeleket is felvonultató Rhoda Scott nagyon szereti Magyarországot és itt is szeretik őt. Magyar vonzalma azzal kezdődött, hogy diplomamunkáját a Kodály-módszerről és Bartók Béla népdalgyűjtéséről írta. Először a hetvenes években lépett fel az Erkel Színházban Hammond-orgonájával, akkora sikerrel, hogy rövidesen újra meghívták. Máig élete egyik legnagyobb show-jának tartja a Kisstadionban tartott koncertjét, amelyen tizenhétezres közönség előtt játszott. Magyarországi sikereit örökítette meg a Rhoda Scott Budapesten című albuma 1975-ben.

 

MTI; fotó: koncert.hu