AD-blacklist1

2019
aug.
25

Szeretet - szemmagasságból

Írta: Oszvald György

FSZEK Kasztovszky foto 250 leadSzűk egy hét, s lekerülnek a Kőbányai könyvtár faláról Kasztovszky Zsolt fotói. Mivel a megnyitóról nem írtam tudósít, ezzel – a vállaltan szubjektív – ajánlóval hívnám fel a figyelmet egy rendhagyó kőbányai sétára…

 

 

 

Természetesen, a séta a Kőbányai könyvtárban lesz, de nem csak ezért rendhagyó: egy cirka 30 méteren majd egy kilométert (vagy akár többet is) lehet gyalogolni. Kasztovszky Zsolt képei az ATV székháztól a Maglódi úti, egykori Globus konzervgyárig visznek el, miközben a belváros egy-egy ódon házának portálját, homlokzatát, ereszalját is megmutatja.

 

   Csatoltam egy önvallomást (lényegében a kiállítás ajánlója, Zsolt személyes emlékei a fotózásról, Kőbányáról), melyből kiemelnék egy mondatot.

 

   „Szeretek a régi utcákon sétálni, sorra fedezem fel a régi épületek szépségét – amely még elhagyott állapotukban is megmutatkozik.”

  

FSZEK Kasztovszky foto 098

  a kiállítás megnyitóján - balról: Szabó Tamás, Gál Csaba, Takács István, Földényi Krisztina

 

   Nem véletlen a mondat. Kőbányát sokféleképpen lehet szeretni, ezt sokféle módon lehet megmutatni (hadd utaljak itt például néhai T. Varga Hanna festőművész Kőbányát ábrázoló képeire!) és ezernyi módon lehet kifejezni.

 

   FSZEK Kasztovszky foto 179Kasztovszky Zsolt (képünk) kőbányai fotográfiái csak hordozói a szeretet kifejezésének. Az érzést azonban az ábrázolás módja, a perspektíva, a téma színei, árnyalatai fejezik ki igazán. Az alkony megnyugtató, békés színárnyalatai, a békesség sugallata, máshol a hó fehérsége és a megbarnult kémények adta kontraszt a szeretet közvetítői. Már-már romantikusak…

 

   Sokat mondó a kiállítás címe is: Szemmagasságban – kőbányai séták (nem véletlen, hogy magam is sétát javasoltam). De itt a nézőpont fizikai helyét, felnőtteket tekintve az átlagosan 160-170 cm-es magasságot emelném ki. Bizonyos távolságban lévő látnivalót a fej elmozdítása nélkül képes a szem befogni; lefelé és fölfelé pedig adódik egy látószög. Nos, ebben a geometriai értelmezésben elég sok minden észlelhető. Ám, hogy mit emel ki a fotós, az már érzelmi kérdés.

 

   KAsztovzsky fotok 023Az említett szubjektivitás okán vegyük azt a képet, ahol egy kandeláber tövéből (ld. szemmagasság) emelte fel a kamerát a toronyházra a fotós.

 

   A színek – amellett, hogy kontrasztosak – melegek is: az ég meseszerű kékjébe egy vöröses-barnás folt vegyül, s hogy a kép ne „boruljon” fel, a lámpaoszlop sötétszürke csíkja adja az egyensúlyt a másik oldalon.

 

   Mozgalmas a megfogalmazás: a szögletesség biztonságát kicsit megbizsergeti a lámpabúra íve, s ez a pici eltérés izgalmassá teszi a kompozíciót. És azt se feledjük el, hogy a perspektíva a képfelületen kívül, egy távolabbi fókuszpontban egyesíti a párhuzamos éleket…

 

   Ja, és hogyan lesz magasabb a kandeláber, mint az épület? Nem lesz! Érzéki csalódás, a fotós sajátos látásmódja okozza. Szeretem ezt a képet, s biztos vagyok benne Kasztovszky is szereti. Egészen pontosan, a város iránti szeretete nyilvánul meg ebben a különleges kompozícióban.

 

   KAsztovzsky fotok 015Nem kívánok a képelemzés rejtelmeibe bonyolódni – azt viszont mindenképpen szerettem volna bemutatni, hogy bennem mi és hogyan váltotta ki a szeretet érzését. Talán sikerült, de nem zárom ki, hogy másokban másféle hatások összegződése hozza elő ugyanezt az érzést: ki kell mondani, hogy szeretem a környezetemet, szeretem Kőbányát! Szeretem az elmúlás-megújulás dialektikáját idéző hangulatot, melyet a kerítésről málló vakolatot elfedni igyekvő fa lombja csal elő, szeretem a múltat idéző öreg ajtót, melyet bekeretez az előtte magasodó fa árnyéka, mintegy hívogatva, nyiss ki, hogy beléphess abba a mesevilágba, melyet a hajdani Polgári serfőző hófödte tetőzetéből meredő, palotát idéző díszes kéménytornyai sejtetnek…

   S megannyi gyönyörűség!

 

   A kiállításon Weeber Tibor, Kőbánya alpolgármestere mondott köszöntőt, a kiállítást Takács István, a Kőrösi Kulturális központ művészeti munkatársa nyitotta meg, a háziasszony szerepében Földényi Krisztina vezette a megnyitót.

   A vizuális élmény a Gál Csaba (gitár) - Szabó Tamás (szájharmonika) duó virótuóz, a képek hangulatához kiválóan illeszkedő muzsikájával vált teljessé.

 

Figyelem!

  A kiállítás augusztus végéig tekinthető meg a Kőbányai könyvtár nyári nyitvatartási idejében.

Hétfő, Kedd, Csütörtök: 14-20 óráig, Szerda: 10-16 óráig, Péntek: 10-14 óráig, Szombaton: zárva.

 

cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Az oldal minden tartalma ingyenesen hozzáférhető, de előállításuk pénzbe kerül

tamogatas