AD-blacklist1

2018
júl.
22

Művészetek Völgye – kőbányai résztvevőkkel

Írta: szerk-OGY

Kapolcs 000 leadPénteken, július 20-án kezdetét vette a 28. Művészetek Völgye, a már jólismert településeken: Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. A fesztiválon színházi előadások, komoly- és könnyűzenei koncertek, filmvetítés és cirkuszi előadások is várják a látogatókat.

 

 

A július 29-éig tartó rendezvényen több mint 1500 program közül válogathatnak az érdeklődők. A fesztivál színházi központja Taliándörögd lesz, ahol a Nemzeti Szín-Téren a Nemzeti Színház, a Kárpátaljai Megyei Magyar Színház és több más társulat tagjai is színpadra lépnek, saját helyszínt kap a Színház és Filmművészeti Egyetem, a Színház Színpadon pedig a kortárs hazai színtársulatok előadása látható majd.   

  

   Két szimfonikus komolyzenei koncert is várja majd a látogatókat, az Óbudai Danubia Zenekar A zenegyűlölő című műsora, valamint Szirtes Edina Mókus és a Liszt Ferenc Kamarazenekar Világok hangja című közös produkciója.  

  

kapolcs map

 

   Az Óvodakertben kialakított Etno Ligetben a jelenleg zárva tartó Néprajzi Múzeum Kerámia invázió című kiállítását láthatják az érdeklődők. Itt olyan programokkal készülnek a szervezők, amelyek a múzeum városligeti új épületbe tervezett, különleges kerámiateret kívánják bemutatni. A fesztivál közönségét egyebek mellett agyagozással, drámajátékkal, kiállítás-szimulációval és közös főzéssel várják.    

 

   Kapolcson könnyűzenei koncerteket is lehet majd hallgatni, a külföldi sztárok közül Rebecca Ferguson, az Asian Dub Foundation, a DePhazz és a Triggerfinger is fellép. A hazai zenei életből többek közt az Anna and the Barbies, a 30Y, a Quimby, a Hiperkarma, a Kiscsillag, az Irie Maffia, a Csík Zenekar és a Margaret Island áll színpadra.

   

Kőbánya Önkormányzata és Póka Egon vezette Kőbányai Zenei stúdió együttműködése eredményeként pedig az idén is nyitva Kőbánya Udvara. 

 

   „A Völgy egyik legszebb helyszínét, az ikonikus Gástya-árkot idén Kőbánya tölti meg élettel. A fővárosi kerület vezetése és a Kőbányai Zenei Stúdió közösen létrehozott színpadán a zene kapja a főszerepet, így esténként hangot adnak a fiatal tehetségeknek és a rocklegendáknak.” – írja a fesztivál hivatalos programismertetője.

   Kapolcs 700

  Koncert Kőbánya Udvarában, 2017-ben

 

   Unikumnak számító koncertek lesznek, mások mellett a Bagossy Blues Brothers és a Póka-Tátrai Regeneráció is fellép.

   A Kőbánya Udvara helyszín részletes programja IDE kattintva olvasható.

 

   Immár hagyományosan, a kőbányai Parafónia zenekar Fabényi Réka vezetésével is a Völgy vendége lesz: Demeniv Mihály harmonika művésszel július 28-án 16.00 órai kezdettel lép fel a Klasszikusok másként című előadásával a Völgykomolyzene helyszínen. (A kapolcsi római katolikus templom bensőséges légköre igazán exkluzív hangulatot biztosít a komolyzenei programokhoz. A nagynevű hazai és külföldi előadók mellett fiatal tehetségek várják a klasszikus zene szerelmeseit és a templom csendjében megpihenni vágyókat koncertekkel, előadásokkal, a templomkertben szabadtéri programokkal. A helyszín befogadóképessége 200 fő. Kérjük, hogy érkezzenek legalább 15 perccel a koncertek kezdése előtt.)

   Műsoruk: Händel: Ombra mai fu | Händel: Lascia ch’io pianga | Purcell: Dido When I am laid | Mozart: Cherubino Voi che sapete | Mozart: Laudate domina, KV 339 | Haydn: Kvartett, Op 77, No. 1. | Fauré: Aprèss un rêve | Fauré: Mandoline | Rachmaninoff: Vocalise | Bernstein: Somewhere | Bernstein: America

 

parafonia 720

  A Parafónia zenekar egy korábbi koncertjén

 

   Kapolcson lesz a fesztivál irodalmi központja is a Kaláka Versudvarral, és a Magyar Írószövetséggel, a kapolcsi kastélyban pedig régi magyar filmeket lehet majd megnézni.   

  

   Vigántpetenden az újcirkuszé és a táncé lesz a főszerep, fellép a Recirquel Újcirkusz Társulat, a Firebirds, Duda Éva és Frenák Pál társulata is. A Cirque du Tókert sátor melletti szabadtéri színpadon a Művészeti Középiskolák Összművészeti találkozója, valamint az NKA Imre Zoltán Programjának produkciói láthatók majd.     

 

   A Tókertben idén először nyitja meg kapuit a fesztivál kertmozija, a Cinema Hungary Völgymozi, ahol szombattól szombatig minden este kilenctől magyar filmek lesznek műsoron, egyebek mellett A Viszkis, a Brazilok, a Budapest Noir és az Aurora Borealis című film. 

 

MTI; fotó: a fesztivál honlapja, 10kerkult.hu/archív

 

Álljon mellénk, támogassa a szerkesztőség munkáját, hogy fejlődni tudjunk, hogy színesebbek lehessenek cikkeink! A részletekért kattintson a képre!

tamogato tabla 400px