AD-blacklist1

2018
már.
16

Dés László és a Szent Efrém Férfikar koncertje

Írta: szerk-OGY

efrem leadA Szent Efrém Férfikar Dés Lászlóval ad koncertet április 14-én az ortodox húsvét alkalmából a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomban Budapesten.

 

    

 

Az Orientale Lumen 2018 sorozat második koncertjén Dés László szaxofon-improvizációi reflektálnak a férfikar által előadott ősi és kortárs dallamokra, amelyeket a nagyböjti és a húsvéti időszak keleti és nyugati egyházzenéjéből válogattak – közölte a kórus vezetősége.

    A koncerten grúz, görög, szír-maronita és arámi énekek, Leszja Dicsko hegyi beszéd szövegére komponált műve és Alberto Schiavo olasz Szent Kereszt himnusza is elhangzik. Dukay Barnabás három női szólóhangra komponált húsvéti tematikájú művét pedig ez alkalommal hallhatja először a közönség.


sztefrem1

 

   A férfikart, melynek névadója Szír Szent Efrém diakónus, a szír orodox egyház kiemelkedő teológusa, 2002-ben alapította a Liszt-díjas Bubnó Tamás. A kórus missziójának tekinti a kultúrák közötti párbeszéd kialakítását, fő céljuk a bizánci rítusú keresztény világ vokális örökségének kutatása, bemutatása és népszerűsítése mellett az európai kortárs zene új kompozícióinak megszólaltatása és a magyar férfikari hagyomány ápolása.

   2011 óta rendezője az Orientale Lumen – Kelet világossága hangversenysorozatnak a budapesti Szent István-bazilikában. Gyakori zenei kísérője a magyar görögkatolikus egyház istentiszteleteinek, a magyarországi ruszin nemzetiség ünnepeinek.

    Az Orientale Lumen sorozat 2018-as nyitókoncertjén, január 6-án a Szent Efrém férfikar a sérült gyerekekből álló kőbányai Parafónia zenekart látta vendégül.

 

   des2Dés László Kossuth-díjas és Liszt Ferenc díjas magyar előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző.

 

   1978-ban megalakítja Dimenzió nevű zenekarát, három lemezt készítenek, 1987-es megszűnésükig.     1987-ben Horváth Kornéllal és Snétberger együtt megalapította a Trio Stendhalt. Zenéjük különlegessége a kamarazenével vegyített dzsessz volt.

   Együttese mellett dalszövegíróként és zeneszerzőként is dolgozik, több magyar film zenéjét szerezte.

   1993-ban szólista lett, kortárs szerzők műveit adta elő. Hangszerei a szoprán és a tenorszaxofon, játékát az érzékeny és „szubjektív hang”, az improvizációs dallamvezetés jellemzi. A dzsungel könyve 2013-ban elérte az 1000. előadást. Dést azon kevés zenészek egyikének tartják, akiket a szakma, a kritikusok és a közönség is egyaránt tisztel.

 


MTI; fotó: magyarkurir.hu/Szent Efrém Férfikar; jegy.hu