Ne szégyelld, hogy van lelked!
Német „Nyiba” Sándor sportoló, költő, zeneszerző volt a vendége az Újhegyi Közösségi házban a Kanizsa József vezette író-olvasó találkozók idei első rendezvényének január 30-án. A versekkel, dalokkal tarkított előadáson megismerhettük a nyibaizmus alaptéziseit, s talán egy kicsit Nyiba lelkét is.
„Ne téveszd össze a hegyet a lankával!”
„ A szeretet sose fogy el.”
„Minél több szeretetet adsz, annál több lesz neked.”
„A csúcs relatív, mindenkinek mást jelent.”
„Ki vagyok Én?” – teszi fel a kérdést Nyiba honlapja címoldalán. Az alábbiakat írja, bár, ha a tőle kiragadott idézeteket olvassuk, már lehet valami elképzelésünk.
„Sport: olimpiai, világ- és Európa-bajnoki helyezéseket értem el. A szabadfogású birkózó válogatott kapitányaként, és vezető edzőjeként nyolc évig tevékenykedtem, és elkészítettem nyolc oktatófilmet a birkózásról. Jelenleg a Testnevelési Egyetem Továbbképző Intézetében tanítok.
Zene: A hetvenes években a Meteor együttesben doboltam, akikkel kétszer nyertünk zenekari fesztivált. 1996-ban megalapítottam a DE-PRESSION együttest, elkészítettünk 12 albumot és 52 video klipet. Több száz verset írtam, s ezek nagy részét az együttessel megzenésítettük. A lemezek a kemény rocktól, a lírán és a jazz-en keresztül a megzenésített versekig többféle stílust felölelnek.”
Kétségtelen, eléggé velős összegzés, ha pedig kibontjuk az egyes rovatokat, egy kicsit bővebben is megismerkedhetünk egy-egy részlettel. De az emberhez, a lelkéhez nemigen jutunk közelebb.
Nyibaizmus
Álljon itt egy verssel, zenével aláfestett önéletrajz részlet, amivel az estet vezető Kanizsa József ()képünkön balról) első kérdésére válaszolt. Ebből kiderül, hogyan kapcsolódik össze Nyiba életművében a sport, az irodalom és a zene.
‒ Embernek lenni jó, és persze, mindnyájan azt gondoljuk, hogy hibátlanok vagyunk. És szeretnénk, ha a szüleink azt mondanák, igen, ez az én fiam/lányom, beérett a nevelésünk – kezdte. Aztán azt fejtegette, hogy a körülmények meg ki tudja, mi minden hatására eljuthatunk oda, hogy a pirosra azt mondjuk, kék. És közben továbbra is azt gondoljuk, becsületesek vagyunk. – Hát, én felvállalom azt, hogy „nem vagyok becsületes”. Nálam a piros ugyanaz marad, akármi is történik.
Egy aznapi aktualitást, a birkózó szövetség elnöki posztján történt változást hozta fel. Elmondta, 23 évvel ezelőtt ő volt a távozó elnök, Hegedűs Csaba olimpiai bajnok birkózó, kiváló szakember kampányfőnöke. – Most, hogy más szelek fújnak, s lehetőségem adódott, mert a jellemem nem engedett mást, igyekeztem bebizonyítani, ha valaki gyenge – márpedig Hegedűs most gyenge volt a hatalommal szemben –, ott kell állnom mellette. (Az új elnök a „bukott fideszes” csepeli polgármester, a „rezsipápa” Németh Szilárd lett – a szerk.) A csatát elveszítettük.
De, hogy egy szokványos életrajz egyes elemei se maradjanak ki, elmondta, egy ezer fős kis településen, a Vas megyei Kenyeriben született. Öten voltak testvérek. Édesanyja varrónő volt, de valami hatalmas intelligenciával meglátta a fiában azokat a képességeket, amiket ő maga csak jóval később értett meg, fedezett fel. Nyiba azt állította magáról, hogy nagyon rossz gyerek volt. Egy-egy disszonáns akkord megpengedítése közben mesélte el, édesapja nagyon szigorúan nevelte, nem szerette a mellé beszélést, a jellemtelenséget. Erre nevelte, s ezt a jó tulajdonságot a mai napig őrzi; egyenes, szókimondó, őszinte. Az akkordok egyre lágyabbak lettek, ahogy édesapja tulajdonságait, elvárásait sorolta: ‒ Ő volt az, aki nem osztott kegyelmet, akinek a tekintete olyan volt, hogy azt nem is lehet elmondani. Abban olyan erő volt, hogy a kezét sem kellett felemelnie, tudtam, mit kell tennem. Nyibának nevezték a barátai, ezt a megkülönböztető nevet viselem én is. Majd hirtelen elhallgatott a gitár, s felhangzott A hagyaték apámtól című verse saját előadásában. (Súlyos volt a csend a teremben!) Az utolsó strófákra újra felcsendült a gitár, s zenével hangzott el, hogy ő, a fia, apja halála miatt már soha nem tudja meg, mit érzett szívében, legbelül. – Azt hiszem, jó ember volt az apám …
Ez az a pont, ahol felemelte a kötetét, s azt kérdezte, kinek van bátorsága ahhoz, hogy leírja, ne szégyelld, hogy van lelked! ‒ Azt a szót sem sokan merték volna leírni ebben az országban, hogy nyibaizmus. Azért adtam a kötet címének ezt a szót, mert meggyőződésem, hogy az izmus szót lehet emberi, normális dolgokra is használni. Kérdem én, vajon miért is ne nevezhetném a könyvem tartalmát nyibaizmusnak, mikor a szerzői jogvédő hivatal mintegy ezer szerzeményemet jegyezte be. Miért is ne nevezhetném a könyvemet nyibaizmusnak, amikor az Illés együttes dobosával három dobszólóm van? Miért kellene letagadnom, hogy Vikidál Gyulától Keresztes Ildikóig negyven magyar híresség énekli a dalaimat? Mindig a munkában hittem, nem a dumában. Azt mindenki tud. De amikor fel kell kelni hajnalban, mert feladat van, akkor azt kell tenni! – magyarázta. Azt is megtudtuk, hogy a nyibaizmus „keresztapja” Som Lajos volt.
Német Nyiba Sándor szólt az 1970-es években felébredt sport és zene iránti érdeklődéséről, birkózó oktató filmjeiről, a Rocklegendák vándorkiállításról, rádiós műsorairól. Elmondta, nem csak a küzdősportokra igaz a szentencia, hogy tiszteld a mestert!
Szeretet
‒ Nyolc autót törtem össze és itt vagyok. Úgy látszik, szeret engem a Jó Isten. Persze, a szeretet nem derül ki egy-két perc alatt. Ehhez hosszú idő kell. Ha megkérdezi valaki az öreg kenyeri postást, aki úgy három éves koromtól a barátom, hogy ki vagyok én, milyen ember vagyok én, biztos vagyok benne, szeretettel fog beszélni rólam. Egy élet már elegendő, hogy el tudd dönteni, kit szeretsz és kit nem.
Kanizsa közbekérdezett:
‒ Eljutottál a csúcsra. Hogyan éled ezt meg, mi jön ezután?
‒ Vegyük a szülőfalumat. Nem baj, ha nem engem keresnek. Három olimpia, huszonnyolc világverseny, három sportágban érmek, vi8lágbajnoki aranyak, ezüstök, bronzok, kétezer vers, ezer szerzemény, hatvan himnusz, köztük sporthimnuszok, települések himnuszai. De nem vettek észre. Viszont én tudom, beleégtem az ott lakókba. A csúcs relatív, mindenkinek mást jelent. Nekem az is csúcs, hogy itt van mintegy harminc ember, akik azért jöttek ide, hogy engem hallgassanak …
Szeretet, csúcsok. Biztos, hogy valamit azért kap az ember, mert szeretik? Biztos, hogy mindig megérdemli az elismerést mindenki? Nekem büntetés, hogy átvettem olyan díjat, ami nem nekem járt. De képzeljétek, mekkora büntetés az nekem, hogy a szülőfalumban nem vették észre, hogy élek. Soha életemben semmit sem kaptam, még egy ötven forintos oklevelet sem. De mégis, el kell mondjam, a falu szeret! A falu nem egyenlő a döntéshozó négy emberrel. Az Ellenségeim című versem éppen erről szól. Hadd kérdezzem meg, ha sok mindent te csináltál először egy ezer fős faluban, akkor kiről kell elnevezni egy utcát? A polgármesterről?
Az irodalmi esten Nyiba bemutatta kedves barátját, Nick Árpádot (a képen balról, Tálas Ernővel), aki egyebek mellett arról híres, hogy fogaival több száz tonnát is képes elhúzni: hajókat, repülőt, elefántot, bármit. Nem véletlenül illették a Mr. Állkapocs névvel. Verseit egyrészt maga adta elő szóban és gitárkísérettel, másfelől Kanizsa József előadásában hallhatták az érdeklődők. Az esten közreműködött Tálas Ernő operaénekes, a Svéd királyi opera tenorja.
Kanizsa József egy kedves gesztussal adózott elhunyt barátjának, Deák István Lentiben született festőművész néhány zalai témájú képének kiállításával. Köztük azzal, amelyik Kanizsa szülőfalujának Zajk községnek a templomát ábrázolja.
Az író-olvasó találkozón elhangzott versek: A harangszó, Édesanyám, Hagyaték apámtól, Áldás Kenyeri földjére, Akarok élni, Keresztfa, Küzdősport, Felkel a nap, Som Lajosnak
fotó: 10kerkult.hu/OGY
Németh Nyiba Sándor előadói estjét január 30-án, születésnapja előestjén tartotta meg az Újhegyi Közösségi Házban.
Németh Nyiba Sándor költő, zeneszerző olimpiai, világ,- és Európa- bajnok helyezett egykori birkózó kapitány, vezetőedző. Több harcművészeti szövetség vezető testületének tagja, három sportág tiszteletbeli fekete övese. A Kyokhusin Seibukai karate tiszteletbeli feketeöve a második, amelynek e sportágban a birtokosa, birkózó olimpikon, szabadfogású válogatott birkózó, a 26 világversenyen szőnyegre lépő szövetségi kapitány. Zenész, az általa 1996-ban alapított DE-PRESSION együttes dobosa, zeneszerzője, szövegírója.
A Magyar Sport Újságírók Szövetségének tagja, MSUSZ tagja.
Rólad is szól a dal című műsor szerkesztője, műsorvezetője valamint az „Élő legenda – Őskövület” című rádióműsor vezetője. A költő, zeneszerző és szövegíró 18 megjelent CD-n hallható, a lemezek a kemény rocktól a lírán és a jazzen keresztül a megzenésített versekig többféle stílust ölelnek fel. 100 videó klipben negyven énekes énekli dalait: Vikidál Gyula, Varga Miklós, Keresztes Ildikó, Géczi Erika, Mr.Basary, Szigeti Edit, Kálmán György, Kósa Zsolt, Csákvári László, Mr. Joe, Tibériusz és mások.
Tudósításunkkal kívánunk boldog születésnapot! Sok verse elhangzott, de azt az egyet, amire ott hivatkozott, de nem volt kéznél, egyfajta ajándékként tesszük közzé! Isten éltesse!
Németh „Nyiba” Sándor: Ellenségeim
Ellenségeim! Avatjátok ti még Kenyeri főterén az én szobromat
Ha nem éritek meg, utódaitok emelnek a végtelen magasba
Büszkén emlegetik majd, apáink jó barátok voltak régen
Az idő a valóságot meghallgatja, a rosszindulatot eltiporja.
Nemzedékek tapossák az utat, az utcatáblát a nevem beragyogja.
A sport és a zene embert próbáló harc, a nebulók többre viszik majd.
Nem évül el a hazugság: a munka meghozza, ami a gazdájának jár.
Kenyerin túl is van világ, ők vitték vasi szellemiségem tovább.
Majdnem bölcs lettem. Megtudtam, senkinek sem kell megfelelnem
Hamis szóért, sunyi dicséretért nem eladó jól nevelt lelkem!
Bevallom, belül nagyon fájt, sikereimre rosszindulatú kudarc várt.
Munkásságom minden dimenzión át megérdemelt harcban jár.
Jóindulatom hordozza a lelketeket, nekem Kenyeri a legkedvesebb.
Versek, dalok, érmek meséljenek nektek! Elismerést a falu érdemel.
Bocsássátok meg, hogy ennyire ragaszkodom a gyökereimhez!
Ugye, elnézitek? Semmi rosszra nem emlékszem. Megbocsájtást nyertetek.