AD-blacklist1

2015
jan.
21

Változások a rímfaragóknál

Írta: szerk

kike02 002leadMegtartotta idei első összejövetelét a Kőbányai Írók, Költők Egyesülete az Újhegyi könyvtárban, január 20-án. A jelenlegi alelnök, Homola Csabáné lemondása miatt részben megváltozik a vezetőség összetétele, s egyfajta megújulás is körvonalazódik.

 

 

Néhányan igazoltan hiányoztak a Kőbányai Írók, Költők Egyesülete tegnap megtartott idei első összejöveteléről. Az egyikük Homola Csabáné volt, aki tavalyi sajnálatos balesete miatt előre láthatólag hosszú ideig nem tud részt venni az érdemi munkában, ezért lemondott alelnöki posztjáról. Javaslatára a helyét Oszvald György újságíró, a 10kerkult.hu hírportál szerkesztője veszi át.

 

   antologia 024Az összejövetelt Karacs Zsigmond elnök (képünk) nyitotta meg, s mielőtt szót adott Oszvaldnak, egy régebbi írását felolvasva köszöntötte a január 22-ei magyar kultúra napját. A megemlékezést a Karacs család és Kölcsey unikumnak számító kapcsolatának részleteivel színesítette. A felolvasás után kérte fel Oszvald Györgyöt a részletek ismertetésére.

 

   Oszvald György először néhány szóban az egyesülethez való több éves kötődéséről szólt, majd röviden elmondta szerepvállalásának körülményeit. – Tavaly decemberben jutott tudomásomra, hogy Homola Irénke balesete hosszabb gyógyulást kíván, s ennek kapcsán azt javasoltam, kértem, járuljon hozzá, hogy az általam képviselt 10kerkult.hu honlap az idén tavasszal megszervezhesse a 2014. évi antológia bemutatását. A hosszabb beszélgetés során más, az egyesülettel kapcsolatos dolgok is előjöttek, s mivel a kezdetektől szimpatikus volt számomra a munkájuk felajánlottam személyes közreműködésemet a vezetőség munkájában. Javaslatára ez év január elején egy véglegesnek nem mondható, de több mindenre kiterjedő javaslatot tettem az egyesület életének tartalmi elemeire. Ezt a jelenlegi elnökség megismerte, s abban maradtunk, ezen a klubnapon a tagságnak is mondjam el. Tegnapi levelében Irénke hivatalosan is közölte lemondását, s engem javasolt maga helyett – indokolta szándékait Oszvald.

 

  antologia 029Tervei között lényeges elem egy honlap elkészítése, mely nemcsak a tagok közötti mindennapi kapcsolattartást tenné lehetővé, de nyitást jelentene a nyilvánosság felé is. E gondolat folytatása a kerület iskolásainak bevonása is a munkájukba. Ezt intézményekkel együttműködve pályázatok kiírásával, versenyek szervezésével javasolta megvalósítani. Így gyarapodhat a taglétszám, de kialakulhat egy olyan előadói kör is, amely színvonalasan tudja tolmácsolni az írók, költők műveit, nem utolsó sorban bővíti a nyilvánosságot.

   Javaslatot tett az éves munka összegzését jelentő antológia anyagleadási határidejének és megjelenése időpontjának megváltoztatására is.

 

   antologia 068Tekintettel arra, hogy az egyesületben irodalmat, verseket szerető, de az írást nem hivatásszerűen művelők vannak, módosításokat javasolt a tartalmi munkában. Ezek között szerepelt az „élveboncolás” mint a műelemzés egy lehetséges formája, ahol szakértő irodalmár segítségével szednek ízekre verseket, prózai írásokat, de nem maradt ki az egykori verstani és más irodalmi ismeretek felfrissítése sem. A műhelymunka hatékonysága érdekében azt javasolta, inkább ritkábban találkozzanak, de akkor legyen hosszabb, akár 2-3 órás is egy-egy összejövetel.

 

   Elhangzott az összejövetelen, hogy az egyesület tavalyi változásainak cégbírósági bejegyzése még folyamatban van, így a személyi változások vagy bármi közgyűlési döntést igénylő dolog határozattal nem tehetők most hivatalossá. Oszvald György arra tett ígéretet, hogy a programnak is nevezhető terveket mindenkinek megküldi, s a vélemények ismeretében a februári összejövetelen lehet azt véglegesíteni, majd a cégbírósági határozat ismeretében közgyűlésen elfogadni. Válaszolt néhány „húsba- és rímbe vágó” észrevételre, majd Kanizsa József, az egyesület tiszteletbeli elnöke hívta fel a figyelmet Németh „Nyiba” Sándor jövő heti előadói estjére a szomszédos Újhegyi Közösségi házban.

 

fotó: 10kerkult.hu/archív