AD-blacklist1

2014
szep.
15

Mesevilág – nem csak kicsiknek

Írta: Oszvald György

enmesem 213leadA nyolcadik alkalommal hívták meg Az én mesém című pályázat eredményhirdetésére a díjazottakat a szervezők, a mesefesztivál megálmodói. Az eseményt a Kőrösi Kulturális Központban rendezték meg szeptember 13-án.

 

 

 

A földszinti nagyterem ajtaja pár perccel a kezdés előtt még zárva volt, próbálnak odabenn, volt az udvarias válasz, ha valaki azt tudakolta, mikor lehet bemenni. Hogy ki és mit próbált, az egy darabig meglepetés volt. Nem sokat kellett várni, eljött az idő, s a száz főre berendezett terem minden székét elfoglalták a felnőttek és gyerekek.

   Még a folyosón hallottam Buzás Kálmánt, amint megjegyezte egyik volt kollégájának, hogy nem kell semmi konferálás, beül a nézőtérre, s akkor jöhet a sötét, a többi meg már rendben van. Őszintén szólva, nemigen tudtam mire vélni szavait, de nem is tűnt fontosnak.

 

   enmesem 068Mint mondottam, minden szék foglalt, a függönyök behúzva, amolyan sejtelmes félhomály uralkodott a nagyon egyszerűen, mégis látványosan dekorált teremben. (Sokszínű, különféle méretű pillangók függtek változó magasságokban a mennyezetről, az enyhe légáramlás elegendő volt a mozgásukhoz, valami varázslatos hangulatot keltve.)

   Egyszer csak sötét lett, vele jött a váratlanság meglepett csöndje, s mielőtt bárki is megszólalhatott volna, halvány fény gyúlt az ablakok felőli oldalon a harmadik sorban. Buzás Kálmán ült ott, kezében Az én mesém című válogatás 7., idén megjelent kötete, s mesélni kezdett.

 

   „Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy pillangó család. Az összes lepke kapott egy meghívót, hogy holnap két órakor lesz a mezei virág festőverseny. Aki szeretne jelentkezni, rakjon egy pillangó pecsétet a lapra és küldje el galambpostával. … „

 

   Ahogy haladt a mese cselekménye, a terem fényei lassan-lassan erősebbek lettek, néhány fiú meg lány alakja, árnyékai, majd ahogy világosabb lett, ők maguk is láthatók lettek. (Később derült ki, hogy ők – ha a másik oldalt nézzük – hivatásos „mesecsinálók”, drámapedagógusok, színészek: Kaló Bence (rendező szakos Angliában, University of Kent) – a műsor rendezője, Meleg Gábor (drámatanár a Vörösmarty Gimi drámatagozatán), Harta Laura (színész, Főnix Színház), Evelyn Asiama (színész, Operett Színház). Kíváncsian nézelődtek körbe-körbe, hol is vannak, honnan hallják a mesét? Egészen addig keresgéltek, míg rátaláltak egy asztalra, mellette kényelmes fotel ásított. S minő meglepetés, az asztalon néhány mesekönyv hevert. Mire ezt felfedezték, a mesemondó is végére ért a pillangók festőversenyének. S hogy a fotel ne ásítson hiába, egyikük lehuppant, felütötte a könyvet, s már mondta is a következő mesét.

 

enmesem 191

 

   Első körben a többiek hallgatták, mint ahogy egy klasszikus, meseolvasás történni szokott. Ám ahogy jött a következő mese, változott a többiek viselkedése is. Dramatizálták a mesét, „jelmezt” öltöttek, majd a mesemondó a narrátor szerepébe bújt, a többiek az arra alkalmas helyeken párbeszédet folytattak, sőt, még a hallgatóságnak is „kibeszéltek”, megerősítést, helyeslést várva mondandójukra. Egyes meséknél ezeken túl a mesét illusztráló rajzokból készült válogatás színesítette a történetet, s adott vizuális élményt is, s ha valaki azt hitte, itt véget ért a találékonyság, hát tévedett. Mert mire is jó a kivetítő, ha csak az üres vászon áll a fény útjába? Hát létrejön az árnyékszínház, látjuk, s elhisszük, hogy a potyka is képes a felhőkön repkedni, teljessé téve a mese befogadását ezzel az animációval.

 

   enmesem 277Mire véget ért a látványosság, a meséknek is vége szakadt, s Buzás Kálmán foglalta el a mesefotelt. (Újabb ötlet, hogyan kössük le a közönséget – no, nem mintha oly' nagyon izgága lett volna bárki is a mintegy félórás mesevarázslat alatt.) Az óperenciás tengeren túli és inneni elemekkel színezve elevenítette fel a nyolc évvel ez előtt történteket, amikor is ebben a mesepalotában két fura szerzet (ő maga, Buzás Kálmán és Nagy Krisztina) elhatározta, megelevenítik a meséket. Fejükbe vették, hogy egy nagy-nagy családot alapítanak, ahol mindenki meseíró. – Hiszitek vagy nem, ennek a nagy családnak mára 19 517 tagja van. Aki nem hiszi, járjon utána! – mondta. A két fura szerzet nem hagyta abba, újabb és újabb meséket gyűjtöttek, s így készülhetett el a mostani kötet is. A majdnem kétezer meséhez több, mint ötezer illusztráló rajz érkezett. Az érdekesség kedvéért megmutatta, amely rajzokat nem elektronikusan küldték be, hanem papíron, azok magassága a derekáig ért az irodában, amikor összerakták a zsűrizés után.

 

   enmesem 249Buzás mindezek után elárulta, a nagy család közös mesekönyvének van egy mottója, s azt a meserészletet, mely ezt a mottót tartalmazza, fel is olvasta Ambrus Anett: A fekete macska c. meséjéből. Talán azt mondhatnánk, ez a jelmondat, jelszó, a közös alkotás öröme volt.

 

   Óriási taps fogadta a meserészletet, miközben Buzás bemutatta az egykori ötlet másik gazdáját, Nagy Krisztinát is. Ezután sorra maga mellé hívta azokat, akik nélkül ez az ötlet nem ölthetett volna fizikai formát, akik nélkül nem létezhetne a Mesekönyv. Így, nagy kezdőbetűvel írva! Szász Ilona, maga is meseíró, a zsűri elnöke, Joós Tamás, a kultúrközpont (mesepalota) igazgatója, a Mesekönyv kiadója és Morassi László programigazgató, ugyancsak itt, a mesepalotában.

 

   Szász Ilona elmondta, bár hihetetlen, minden mesét elolvasott. Minden szót élvezett, s nem győzte dicsérni a szép fordulatokat, a nyelvi kifejezéseket, a különös ötleteket.

 

   enmesem 395Nyolc év krónikájához néhány érdekesség is hozzá tartozik. Vannak olyan pályázók, aki ezzel nőttek fel: amikor az első meséjüket írták, hat évesek voltak, s ez évben is pályáztak. Volt olyan hölgy, aki Kaliforniából érkezett, elvitt vagy tíz kötetet, s azt mondta, otthon, Amerikában, az unokái viszik majd szét az ottani magyar közösségnek! Egy hölgy New Yorkból csak azért jött el, hogy átvehesse a könyvet …

 

   A meseírók gyerek 1. korosztály első díjasa sem budapesti, Rasztovits Dóra Veszprémből érkezett. Szülei beleegyezésével egy rövid bemutatkozásra kértük. Dóra rendkívül talpraesetten elmondta, kisgyerek kora óta élvezi a meséket, amíg nem tudott olvasni, az óvodában és a szüleitől hallgatta ezeket.

  

   – Hányadik osztályba jársz, s melyik iskolában?   

enmesem 306

   – A Kossuth Lajos Általános Iskola 3.B osztályába járok.

   – Van-e kedvenc meséd?

   – Egy nincs, a magyar népmeséket szeretem.

   – Mondasz-e meséket vagy csak írod ezeket?

   – Nem, eddig még nem mondtam meséket.

 

   Nos, hogy Dóra mondjon is mesét, sőt, ezt kezdje a saját, első díjas meséjével, a szerkesztőségünknek volt egy ajánlata, mondhatni kérése, de ezt most nem áruljuk el. Ha beteljesedik, azonnal visszatérünk rá, s megosztjuk országgal, világgal, az Óperenciás tengeren innen és túl …

 

 

Cikkünkhöz kjépgaléria tartozik - ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY  


Az én mesém díjazott alkotói 2014-ben

 

MESEÍRÓK


Gyermek 1. korcsoport (6-12 évesek)

   1. helyezett: Rasztovits Dóra, 2. helyezett: Tóth Laura, 3. helyezett: Riskó Roland

 

díjazott meseírók:

   Balina Bianka, Kecsenovics Patrik, Magyar Mira, Pethő Levente Marcell, Pintér Rebeka, Rédei Zita Enikő, Talmácsi Sebestyén, Tóth Brigitta, Tóth Szonja Kiara

 

közönségdíjasok:

   Czettisch Kinga, Czettisch Petra, Koloh László, Liska Nikolett, Tóth Gréta

 

Gyermek 2. korcsoport (13-18 évesek)

   1. helyezett: Balog Katalin Ida, 2. helyezett: Kása Fanni Laura, 3. helyezett: Tóth Bianka

 

szerkesztői különdíj: Ambrus Anett

díjazott meseírók: Bakos Szonja

 

Felnőtt korcsoport:

   1. helyezett: Pusztai Ilona, 2. helyezett: Adravecz Tamás, 3. helyezett: Szabó Gitta,

 

díjazott meseírók:

   Baki Mária Mamdika, Benyó Nina, Bódai-Soós Judit, Császár József, Dr. Balogné Dévai Katalin, Fritz Erzsébet, Gyuricza Zsófia, Nagy L. Éva, Probst Pál

 

közönségdíjasok:

   Bombicz Judit, Fecser Zsuzsanna, Kalotai Ildikó Kinga, Salánki Anikó, Sz. Pál-Kutas Orsolya, Szegedi Fruzsina, Tajti Bernadett

 

ILLUSZTRÁLÓK


Gyermek korcsoport:

   1. helyezett: Papp Bence, rajzát a 2014. évi kötet borítójának választották, 2. helyezett: Kovács Enikő Szonja, 3. helyezett: Debreczeni Tímea

 

   Góga Bernadett - különdíjas

 

Felnőtt korcsoport:

   1. helyezett: Szarvas Krisztina, 2. helyezett: Barta Zsanett, 3. helyezett: Vékony Veronika

 

AZ ISKOLAI RAJZVERSENY DÍJAZOTTJAI


Harmat Általános Iskola – Budapest
Tildy Zoltán Általános Iskola AMI – Szeghalom
Batthyány Sportiskola – Érd
Szlovák Általános Iskola – Szarvas