Vecsési verselők vendégségben

A vecsési G. Ferenczy Hanna Irodalmi Kör bemutatkozását rendezték meg az Újhegyi közösségi házban március végén, a már szokásos időpontban, a hónap utolsó péntekén. Az irodalmi kört Szénási Sándor István író, költő, a Kör vezetője mutatta be az érdeklődőknek.

Ne siess idő, akkor sem, ha vége!

És eljön az élet nagy számvetése.

Megkapom én is – nem kívánok többet,

Költők hangszerét, a végtelen csöndet.

   Az irodalmi délután első felében, a közelgő Költészet napja alkalmából József Attiláról emlékezett meg Kanizsa József író, költő, az esemény házigazdája emlékezett meg. Egy rövid életrajzi ismertetés után Fodor András József Attiláról írt könyvéből idézett fel néhány gondolatot.

   „József Attila költészete örök érvényű. Lírája összefoglalja és kifejezi a két világháború közötti magyar viszonyok minden problémáját. A magyar nép minden örömét, bánatát, gondját. A XX. század magyar költészetének csúcsává vált. Költői fejedelem volt, szívünkben, lelkünkben él és szellemi erejét unokáink viszik tovább.”

   A megemlékezés lezárásaként Szénási Sándor István (képünkön balra, Kanizsa Józseffel) mondta el egy József Attiláról írt versét.

Irodalom születik Vecsésen

   Szénási örömmel tett eleget Kanizsa kérésének, elmondta a G. Ferenczi Hanna Irodalmi Kör eddigi rövid történetét, s szólt irodalmi tevékenységükről. – Mintegy hat éve alakultunk, amikor Vecsésen egy pályázatot hirdettek meg versek és prózai művek írására. Az a megtiszteltetés ért, hogy a zsűri tagja lehettem. Megdöbbenve tapasztaltam, milyen sokan írnak verset Vecsésen. Azonnal arra gondoltam, ilyen körülmények között, logikus, hogy alakítani kell egy irodalmi kört, mely elgondolásomban Kanizsa Józsi barátom is megerősített. Így hat éve, hogy februárban össze is jött egy 8-10 fős csapat. Ez a létszám ugyan az évek folyamán ingadozva, de azóta is megvan. Többünknek van már saját kötete, de a közös munka eredménye, hogy kiadtuk a Vecsési meseláda című könyvet is. A legutóbbi kiadványunk az én kötetem, a Ne siess idő című könyv, melyet igyekszünk ma be is mutatni – mondta el a legfontosabbakat Szénási.

A vecsésiek egy csoportja, balról: Kelemenné Bata Mária, Varjasi Béla, Benke Mária, Király Lajos, a Krúdy Irodalmi Kör elnöke, Kanizsa József, Némezh „Nyiba" Sándor és Szénási Sándor István

    Nem mellékesen, tevékenységük eredménye, hogy az 5-6000 példányban megjelenő helyi lap, a Vecsési Tájékoztató egy oldalát szerkesztik, ahol csak versek jelennek meg és egy-egy képzőművészeti alkotást is közölnek. (A márciusi szám pdf formátumban ITT olvasható, a versek a 11. oldalon találhatók.)

   Fájdalmas veszteség volt 2007 januárjában G. Ferenczy Hanna író, költő és festő halála; nevét tiszteletük jeléül vették fel a vecsési irodalombarátok.

   Szénási hozzáfűzte az elmondottakhoz, hogy az ember természetes vágya a megmutatkozás, hogy szabadságvágyát, az alkotó vágyát kiterjessze a környező világra. – Mi, akik összejöttünk irodalomszerető emberek, azt gondoljuk, hogy megpróbáljuk feltörni ennek a haszonelvű világnak a csonthéjazatát és az alkotásainkkal valami olyat akarunk letenni az asztalra, ami a szépségről az emberi lélek nemességéről szól.

   Havonta egy alkalommal jönnek össze, ahol felolvassák, megvitatják az eltelt egy hónapban született írásaikat. Tervezik, hogy tágítsák határaikat, szeretnék meghívni más irodalmi körök képviselőit, bemutatva egy-egy alkotót, építve, fejlesztve ezzel kapcsolataikat.

   Folytatásként Benke Mária, Kelemenné Bata Mária és Varjasi Béla az irodalmi kör alkotói mondtak el egy-egy verset, prózai művet, jelezve ezzel, hogy a vendég vecsésiek nem csak savanyú káposztájukról lehetnek ismertek!

A kötetgazda 

   Szénási Sándor Istvánnal a Ne siess idő című könyvéről és életéről a házigazda, Kanizsa József költő beszélgetett. Kanizsa megemlítette, régi barátság fűzi Szénásihoz, több alkalommal voltak már országjáró irodalmi előadói körúton. Az első kérdésblokkban az irodalomhoz fűződő viszonyáról faggata.

   Igazából egy munkásember voltam világ életemben, amivel nem nagyon szokta dicsekedni. Tettem a dolgomat, figyeltem, mi történik a világban és kíváncsi voltam arra, mi történik a dolgok mögött, mit mondanak ezek nekem? Amit tapasztaltam, megpróbáltam versekben megfogalmazni. Ebből lett az első kötetem, a címe: Ifjú álmok Ninivéje. Ehhez a kötethez az ifjúságom kötődik.

A kötetet ajánló fülszöveg szerint:

„Mélységes humanizmusa teljesedik ki szelíd, halk szavú lírájában. Meghitt hangulatok poétája, de a „mélységekből kiáltó” sorsáról is szól. Szavait bensőséges közvetlenség teszi számunkra hitelessé. Közös emberi sorsunk, az elmúlás gondolatának árnya is ott kísért verseiben.
Fiatal költőnk emberi, költői mivoltáért vívódó lélek. Megrendíthetetlen hittel és a tökéletesedés iránti elkötelezettséggel jár a választott úton.”

   Utána kiürültem, úgy éreztem, megcsináltam, ami tőlem elvárható. A keleti bölcselet szerint: legyen egy családod, építs egy házat és írj egy könyvet! De nem így lett. Rácsodálkoztam a gyerekekre, s azt éreztem adnom kell valamit. A nekik mondott mesékből született egy könyv, a Mesék Csipasz majomról. Ennek az érdekessége, hogy a kezdet kezdetére megy vissza, amikor az emberek és az állatok együtt éltek, s nem volt elrontva a világ. Mivel Vecsésen sok sváb él, német nyelvre is lefordítottuk, segítendő ezzel a nyelvtanulásukat.

   A második kötetem után megint üres lettem, úgy éreztem nincs már dolgom semmi. De, ha az irodalomhoz való viszonyom a kérdés, akkor erre az jellemző, hogy az irodalom része az életemnek, nélküle semminek érzem magam. Ezért továbbra is írtam a verseket. Így alakult ki a harmadik könyvem, a Ne siess, idő! című kötet.

   „Vecsésen születtem, 1953-ban. Szüleim kisiparos vasöntők voltak, s az otthoni vasöntödében szó szerint verejtékezve keresték meg a betevőt. Az egészségtelen vasöntőműhely után gyönyörűségnek tűnt nagyszüleim paraszti élete a földeken, a szőlősben, pedig az sem lehetett sokkal könnyebb. Gyermekként a vecsési határban szerettem meg igazán a természetet, s általa jutottam el a vershez is, tanultam meg elviselni az emberi lélek kegyetlen harcát a szerelemben és az emberi kapcsolatokban. Sajnos későn ébredtem rá, hogy az a világ, ahonnan jöttem, szíve mélyén a kezek virtuóz munkatáncát becsüli igazán, ezért nem fogadott be egészen, de mégis sok mindenre megtanított. (…) A szülői mesterséget nem kívántam folytatni, így véletlenül kerültem a Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskolába. Ott volt hely! Ennek ellenére életem legszebb négy évét ott töltöttem. Irodalomtanárom és osztályfőnököm nagy hatással voltak rám. A szakma viszont nem állt közel hozzám, ezért a katonaévek és egy sikertelen egyetemi, majd főiskolai felvételi után a MÜM 30-as szakmunkásképzőben TV-műszerészként végeztem. Amíg létezett, a Gelkánál dolgoztam műszerészként, a rendszerváltás óta pedig kisvállalkozóként dolgozom a szülőhelyemen, Vecsésen” – mondja magáról egy, a Montázs magazinban Nagy L. Éva tollából megjelent interjúban.

    S ha az irodalmi délután a Költészet napja apropóján József Attilára emlékezve indult, álljon itt a megemlékezés végén elmondott Szénási vers, mely a Ne siess, idő! Kötetben is szerepel.

Szénási Sándor István: József Attilára gondolva

Oly boldogan meghívnálak vacsorára,
hogy a szádba finom falatokat adjak:
Végre jóllakottan néznél a világra,
nem csörömpölnének ajkadon a szavak.

Boldog lennék, ha eljönnél vacsorára.
Beszélgetnénk, s egy jót szalonnáznék veled,
lelkedben mólókban dalolna a líra,
tisztán és vidáman csillogna a szemed.

Feledném én is a jó vörösbor mellett,
hogy kifosztják népünk és létünk új urak:
Ma munkánk, holnap házunk, hazánk elveszett,
és a sorsod felé fordulnak az utak.

Oly boldogan meghívnálak vacsorára,
de ami bánt, már nem mondanám el neked,
ne tudd meg: A tőke rádőlt a világra,
úgy tűnik magunkra hagytak az Istenek.

   Az előadói esten közreműködött és gitáron saját szerzeményeit előadta Lenkefi István és Pechtol Attila, azaz a Gyümölcsös tapír és a natúr fakír névre hallgató együttes.

Fotó: 10kerkult.hu/OGY