A „hivatalosan elfelejtett” költő

Születésének 145.évfordulója alkalmából Sajó Sándorra emlékeztek a KÖSZI Kő-Caféban az irodalom és helytörténet iránt érdeklődők november 11-én. Az emlékest házigazdája Kanizsa József író, költő, Kőbánya díszpolgára volt

A nagy érdeklődéssel kísért megemlékezést Buzás Kálmán helytörténész nyitotta meg Sajó Sándor kőbányai kapcsolatait, tevékenységét elemző előadásával.

    – Arról a Sajó Sándorról emlékezünk most, aki hivatalosan elfelejtett költő – kezdte előadását Buzás Kálmán. – Elég idős vagyok ahhoz, hogy elmondjam, semmit nem tanultam róla az iskolában. Némi információt a Spenót nevű irodalmi lexikonból tudtam megszerezni róla, mikor a nevével először találkoztam. Később is nehéz volt adatokhoz hozzájutnom, s éppenséggel a Palóc Társaságtól érkezett az első nagyobb információtömeg, amikor elmentem egy konferenciára, s találkoztam Sajóval kapcsolatos könyvekkel, forrásokkal.

   Sajó egy izgalmas személyiség. Saját magát irredenta költőnek nevezte. A mi generációnknak, az ötvenes, hatvanas korosztálynak borzolódik a háta, amikor meghallja ezt a szót. Mi úgy tanultuk, ez egy rossz dolog. Azt tanultuk, aki irredenta, az gonosz ember! Hát persze, hogy elfelejtettük Sajó Sándort!

   A következőkben Buzás Kálmán (képünk) azt fejtegette, mit is jelent pontosan az irredenta fogalom, hogyan is kell ezt értelmezni. Főleg, hogyan kell értelmezni Sajó esetében. Jelezte, még egy kicsit távolabb marad a főtémától, de ennek oka van. Azt kívánta éreztetni, hogy Kőbánya egy különleges hely, és Sajó Sándort, munkásságát ebben a környezetben kell bemutatni. Ugyanis, sokan azok közül, akik abban a korban „számítottak”, Kőbányán laktak. Kőbányának volt saját gimnáziuma, amit valójában a városvezetők – mai szóval élve – kilobbiztak.

   – Az 1896-97-es tanév előtt beteg lett a gimnázium igazgatója, és Sajó Sándort kérte fel ideiglenesen az év vezetésével, és tanítási órái mellett elvárta, hogy igazgassa a gimnáziumot – folytatta Buzás Kálmán az előadást, immár Sajó kőbányai kötődéseivel. – 1917-től 1930-ig ezt a gimnáziumot Budapest X. kerületi Kőbányai Magyar Királyi Állami Főreál-gimnáziumnak nevezték. Ezzel kezdődött tehát Sajó kőbányai élete. A kezdetben gimnáziumi tanárt, majd ideiglenes igazgatót 1917-től hivatalosan is megbízták a gimnázium vezetésével.

   Buzás – tanulmányból idézve – ismertette a korabeli diákélet hangulatát, jelezve, hogy a gimnazisták élőben tapasztalták meg a Kőbányát ölelő vasutak mentén 1921-ben megtelepedett, hontalanná vált menekültek körülményeit, kitért arra, milyen ember is volt Sajó Sándor, mi minden fűződik a nevéhez. Sorolta, mely irodalmi társaságoknak volt tagja, szerte az országban. Hadd emeljük ki a hosszú listából, hogy 1922-től a kőbányai helyi újság főszerkesztője volt, s 1933-tól az MTA levelező tagjai közé lépett. (képünkön balról: Kanizsa József, Z. Urbán Aladár)

    Ha 1921-ről beszélünk, szólni kell arról is, hogy „egy sorsában elárult, minden dolgában vesztes országnak a romjait” próbálja a politika helyreállítani, s egy új országot kíván építeni. Ebben a munkában nagy szerepe van a pedagógusoknak is. De hogyan? –  Sajó azt választotta ebben a helyzetben, hogy példaképet állított. A kőbányai Szent László kultusz egyértelműen az ő nevéhez kötődik. A már említett főreál-gimnáziumból ekkor lett Szent László Gimnázium. Ugyanezen idő alatt nevezték át a korábbi Bánya teret Szent László térre. Ezzel egyfajta idolt teremtett, olyat, amely és aki szerepe a magyar történelemben elismert – magyarázta Buzás.

   1932-től 1942-ig egy bizonyos Hóman Bálint lett a közoktatási és vallásügyi miniszter. Munkásságának vezérgondolata a nemzetnevelés volt. – Sajó Sándor már 1920-ban, az összes publikációjában, s nyilvános pódiumon is ezt hangoztatta. A cél: a nemzet egészséges nevelése, a gyerekek nemzet egészséges nevelése. És természetesen, ennek gyakorlati megvalósítása. Sajnos, 1933-ban bekövetkezett halála miatt nem élhette meg, hogy 1934-ben programját a minisztérium, a közoktatás teljes egészében elfogadta. Ezáltal az a helyzet állt elő, hogy Kőbányáról indult az a köznevelési program, amelyet 1948-ig szem előtt tartott a magyar pedagógus társadalom – fejezte be előadását Buzás Kálmán.

    Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke nem először járt Kőbányán, s hozta hírét annak, hogyan ápolják, gondozzák Sajó Sándor emlékét lévén, a „trianoni fájdalom költője” Ipolyságon született 1868. november 13-án.

   – Palóc vagyok, olyan palóc, mint volt Sajó Sándor. Sajnos, nem ismertük őt, úgy kaptunk tanári diplomát, hogy a nevét sem ejtették ki előttünk. Ipolyságon, a jövőre 25 éves Palóc Társasság tíz éven keresztül szervezte az Örökség népfőiskolai tábort. Ennek egyik eredménye az lett, hogy 1999-ben felfedeztük, ennek a városnak a szülötte az az elhallgatott költő, akinek a neve Sajó Sándor. Megtaláltuk a szülőházát, és annak a falán a következő évben emléktáblát lepleztünk le. Ez a tábla a mai napig ott van, s min den évben megkoszorúzzuk. Sőt, öt éve, amikor a születésének 140. évfordulóját ünnepeltük, bronz mellszobrot állítottunk az emlékére a főplébánia előtti Templom téren. A szobor alkotója Oláh Szilveszter, budapesti szobrászművész, művét Lezsák Sándor avatta fel 2008-ban. A nyolcezres, magyar ajkú kisvárosban, Ipolyságon, ez az első köztéri szobor – ecsetelte a Sajó-hagyomány legfontosabb történéseit.

    Z. Urbán Aladár elmondta azt is, hogy Sajó Sándor 2000-ben visszatért Ipolyságra, s ez úgy lehetett, hogy a Palóc Társaság minden évben megemlékezik róla a születése napján. Megrendezik a magyarság-versek ünnepét: az általános iskolásoknak és a gimnazistáknak egy saját maguk választotta Sajó Sándor verset kell elmondani, s a gyönyörű magyar irodalomból, a hazafias költészetből pedig egy másikat. Elérték, hogy ez ma már nem csak egy felvidéki rendezvény, hiszen érkeznek ide az „elszakított területekről” is versmondók; a mai Szerbiából, Horvátországból, Szlovéniából, sőt, voltak már Kárpátaljáról is vendégeink.

   A versenyek alkalmával derült ki, hogy kevés Sajó vers állt rendelkezésre. Azóta több kötet is megjelent Sajó Sándor verseivel. A legújabb könyv, Sajó eddig meg nem jelent versei, melynek címe Szép szülőföldem Felvidék, nemrég jött ki a nyomdából.

   Az est második felében Székely Mendel Melinda és Mendel György Sajó Sándor kevésbé vagy egyáltalán nem ismert verseiből mondták el a legszebbeket, Enyedi Béla daltulajdonos, előadóművész pedig megzenésített Sajó verseket énekelt. A versek első csokra Sajó szerelmes verseit tartalmazta, míg a második merítés a hazafias témájú, a magyarságról szóló költeményeket fűzte nemzetiszín szalagra.

   A programban közreműködött még Tálas Ernő operaénekes (a képen jobbra, vele Székely Mendel Melinda és Mendel György).

   Az irodalmi-történeti megemlékezés végén Kanizsa József bejelentette, hogy a Kőbányai Írók, Költők Egyesülete hivatalosan is kezdeményezni fogja Sajó Sándor névfelvételét.

   A szervezők lehetőséget biztosítottak a Palóc Társasági Könyvek sorozatban megjelent, Szép szülőföldem Felvidék című, Sajó Sándor válogatott verseinek gyűjteményes kötetének kedvezményes megvásárlására.

fotó: 10kekrult.hu/OGY és

Palóc Társaság

A szerkesztő észrevétele - Illúziórombolás

   Megértve minden körülményt, egy észrevétel mégis csak kikívánkozik belőlem. Nem az első eset, hogy a Kő-Caféban megrendezett kiállítás megnyitón, irodalmi délutánon vagy más eseményen veszek részt. Minden egyes alkalommal – gyomorideggel és indulataimmal küzdve – tapasztaltam meg egy nehezen tolerálható jelenséget. 

Az adott rendezvénnyel egy időben kezdődő vagy éppen véget érő gyermekfoglalkozások problémájáról szólok. Egyszerre harminc-negyven apróság is várakozik az előcsarnokban – s mint ez teljesen normális más körülmények között – óriási zsivajt csapva. A Kő-Café nem egy hermetikusan elzárt terem, így ez a zsibongás rendkívüli módon zavarja a benti programot.  

   Sajnálatos, hogy a szülők nem tudnak a csendet kívánó eseményről vagy éppen tudnak, de nem vesznek róla tudomást, s nem intik no, nem csendre, de halkabb viselkedésre csemetéiket. Tudom, nehéz kívánság, de talán nem lehetetlen. (Arról hadd ne beszéljek e helyen, bár előfordult most is, hogy egy üdítőre, süteményre betérő családot – mert a rendezvény nem zártkörű – abszolút nem érdekli, hogy a kávézó másik felében éppen verset szavalnak. Pedig hallják, látják! Húzogatják a széket, a gyerek két pofára tömött süteménnyel követel kólát, természetesen ordítva!)

   Engem, és biztos vagyok benne, másokat is rendkívüli módon zavar ez a zavar! Két megoldás kínálkozik. Figyelembe véve a gyerekprogramot, a szervezők ne foglaljanak erre az időpontra rendezvényt a Kő-Caféban! A másik valamivel nehezebb: a gyermekeikkel várakozó szülőkkel egyértelműen és határozottan közölni kell, hogy a kávézóban rendezvény van, s a kölcsönösség, és egymás tevékenységének figyelembe vétele alapján követeljék meg gyermekeiktől a halkabb viselkedést!

   Éppen elég a belső térben a hűtőpult és egyéb berendezések, a kiszolgálás keltette zaj tolerálása!

Oszvald György