AD-blacklist1

2015
szep.
22

Fotóba fogalmazott fények

Írta: Oszvald György

Pollak Laci 030leadNéhány éve a véletlen adta a lehetőséget, hogy megismerhessek egy kőbányai fotóst. Volt egy közös kiállításunk, aztán az útjaink más irányba vittek minket. Néha találkoztunk, váltottunk pár szót, de ennyi. A minap viszont érdekes témát hozott felszínre egy újabb találkozás…

 

 

Kedves útbaigazítás a recepción, s a negyedik emeleten már viszonylag könnyű volt megtalálni Pollák László kőbányai fotográfus műtermét. Egyszerűség, sok fény és praktikus elrendezés jelezte, profi helyre érkeztünk.

 

   Pollák Lászlót néhány éve ismertem meg. Egy, a kőbányai alkotókat támogató önkormányzati pályázaton elnyert támogatás nyomán közös fotókiállításon mutattuk be, mire is költöttük el a pályázati nyereményt. Azóta ritkán találkoztunk, legutóbb az augusztus 20-ai kőbányai blues fesztiválon. Akkor került szóba, hogy új műtermet nyitott, igazán meglátogathatnám. Nos, a meghívásnak örömmel tettem eleget.

  Honlapján az olvasható, sokáig vezetett egy grafikai stúdiót, amelyhez egy fotó műterem is tartozott. Főleg termék és modellfotózást végeztek reklámcélra. Itt derült ki számára, legjobban az emberek fotózása érdekli. 2002-ben alapította meg saját cégét, s a fotózás mellett reklámgrafikusi és szoftverfejlesztői feladatokat is vállal. Feltett szándékom volt, hogy a rövid életrajzi kivonatot kibővítsem, s bemutassam az egyéni boldogulást kereső fotográfust.

 

   Pollak Laci 026‒ Miért jobb a saját műterem, a saját vállalkozás ebben a műfajban, mint egy elfogadható fizetéssel grafikusként, fotósként dolgozni? Mik ,,húzták le a serpenyőt" ezen az oldalon?

   ‒ Nagyon sokszor dolgoztam alkalmazottként, voltam főnök is, de kiderült, nemigen tudok a beosztottakkal bánni. Kiadványszerkesztés volt ekkortájt a fő területem. 2002-ben kényszervállalkozó lettem, s főleg szoftverfejlesztéssel foglalkoztam. A gazdasági válság megtette a hatását, jelentősen megcsappantak a lehetőségeim. Ekkor, öt éve került képbe a fotózás, s igyekeztem keresetszerzési lehetőségként bevonni a tevékenységeim közé. Az pedig nem változott, hogy szeretek egyedül dolgozni, annak minden örömével és kockázatával együtt. Vannak jó és kevésbé jó hónapok… Őszintén bevallom, ezt a hullámzást a mai napig nem tudom megszokni, bár igyekszem kezelni.

 

   ‒ Ha felidézem a közös kiállítást, az akkori kutászkodást az interneten fellelhető képei között, a kreativitás, a teljesen egyéni látásmód, lényegében a fotóművészet felé kacsintgatás jut eszembe. Az általános műtermi munka azonban egészen más irányokat feltételez, mint a kiállításokat, a fotóművészként való létezést. Egyetért ezzel?

   ‒ Bizonyos megszorításokkal. Nagyon megszerettem az emberábrázolást, annak minden területét. Való igaz, a munkám egyik részét a „bevételi fotózás”, a megélhetésemet biztosító tevékenység adja, de megmaradt a művészeti vonal is. Öt éve vagyok tagja a Kőbányai Fotóklubnak, éppen a művészeti oldal fejlesztése miatt. Azt tapasztaltam, hogy van igény a műtermi munkára, a portrék kellenek, a modelleknek a portfóliók alapvető fontosságúak. Másfelől, nem igen bízom abban, hogy egy kiállítás nyomán a művészi alkotások eladhatók. Azért azt sem tagadom le, hogy sokszor csak a fotózás kedvéért hívok modellt, igyekszem a portrékészítést a lehető legtöbb oldalról körbejárni, tanulni ezt a műfajt, ezen képekből igyekszem összerakni a kiállítási anyagomat.

  
   ‒ Ez egy nagyon fontos gondolat, ami arra utal, azért nem lehet kategorikusan szétválasztani a pénzkeresést és a művészetet. Jól látom, hogy itt van némi ellentmondás?

   ‒ Ha így nevezi, talán van. Az igazság az, hogy aki megrendelt egy munkát és kifizette a fotókat, a használat joga az övé. Bár előfordult már egy-két esetben, hogy hozzájárulást kértem ilyen fotó kiállítására, de ez nem jellemző. Amint említettem, a kiállítási képek az örömfotózás eredményei. Volt olyan kiállításom, konkrétan egy kesztyűs témát dolgoztam fel, ahol nyolc lányt kértem fel a közreműködésre, s bár rendelkeztem fizetős kesztyűs képekkel, azokat nem használtam fel.

 

   

Pollak Laci 043

‒ Az eddig elmondott tapasztalatokkal, célokkal együtt is kérdés, amikor műtermet keresett, milyen szempontokat tartott elsődlegesnek? Kicsi legyen vagy nagy? Legyen-e ablaka vagy sem? Sokféle háttérfüggöny kell vagy elég csak a fekete?

   ‒ Négy éve fotózom komolyabban műtermekben, s azt tapasztaltam, hogy a képeim java része természetes fényviszonyok között, ablakfényben készült. Ez tetszett nekem is és a megrendelőnek is. Fontosnak tartottam, ha nem a legfontosabbnak, hogy legyen egy jó nagy ablak. Itt nyolc négyzetméter ez a felület, nem panaszkodhatom. A céljaimhoz, az igényekhez pedig fényterelőket, függönyöket használok. Az egyik legnagyobb ellenségem az erős napfény, s bár ezt lehet különböző eszközökkel tompítani, szempont volt az is, hogy északi tájolású legyen az ablak. Szempont volt még, hogy Kőbányán legyen a műterem! Ezer szállal kötődöm ide, itt lakom, ide járok a fotóklubba, úgy gondoltam, itt legyen akkor a vállalkozásom is! Ez a műterem minden szempontnak megfelel. Nyilván kell technika, hiszen van olyan munka, amihez vakuk vagy lámpák kellenek. Ugyanakkor nem vagyok a sok vaku, sok lámpa híve!

 

   ‒ A bevezetőben említettem a műterem puritán jellegét, a fekete-fehér uralkodását. Csak megkérdezem, ha fotó, főleg, ha művészfotó, akkor fekete-fehér vagy színes legyen?

   ‒ Igen, ez örök téma. A megrendelőim többsége a színes fotót kéri, én jobb szeretem a fekete-fehér képeket. Szebb a tónusvilága, több a lehetőség az árnyalatok alkalmazására. A Facebook oldalamon van egy olyan mappám, ahol csak fekete-fehér képek vannak.

 

   ‒ Sokan kérdezik, vásárlás előtt állnak, segítsek, milyen gépet vegyenek? Fontos a kamera milyensége, márkája?

   ‒ Erre csak azt tudom mondani, első helyen eldöntendő, mit szeretne fotózni? Egy műtermi fotózáshoz mindenképpen tükörreflexes gépet javaslok, ha pedig csak utcán, turistaként kíván fotózni – figyelembe véve a praktikusságot és a jó minőséget is – inkább egy milc digitális fényképezőgépet ajánlok. Ezek átmenetet képeznek a kompakt és a tükörreflexes kamerák között. Méretüket tekintve kompakt fényképezőgépek, tudásuk és minőségük alapján viszont az alsóbb kategóriás tükörreflexes gépekhez hasonló. Az én területemen, a modellfotózásnál pedig azt mondom, a munka hetven százaléka pszichológia, a maradék harminc a technika.

 

   ‒ A kezdőket vagy a kamera előtt már profi módon viselkedő modelleket szereti?

   ‒ Mindkettőt kedvelem, megvan a saját varázsuk, nekem meg a feladat. Bármelyik is, szeretem az interaktív fotózást: néhány kép, beállítás után megmutatom a képeket, megbeszéljük, mi tetszik és mi nem, s ebbe az irányba megyünk tovább. Többnyire ezek az első képek alkotják a „kuka” kategóriát. Fontosnak tartom, hogy az első 15-20 perc után mindkettőnknek legyen meg a „hűha!” érzés, és akkor már sínen vagyunk. Itt szeretnék megemlíteni egy érdekességet! Önbizalom építő fotózásnak nevezem. Sokan úgy vélik, nincs jó fotóarcuk, nem mutatnak jól a képeken, s ezért nem szeretik, ha fotózzák őket. Javaslom, egyszer próbálják ki a „módszeremet”, s ne azzal a céllal, hogy modellekkel versenyezzen. Pusztán ismerje meg magát, tudatosuljon benne, ez vagyok én!

 

 

   Pollak Laci 027‒ Hadd térjek vissza arra a megjegyzésére, hogy az örömfotókból válogat kiállításra! Készül konkrétan valamilyen bemutatkozásra? Netán egy portré-kiállításra?

   ‒ Igen, valóban van ilyen tervem. A Kőbányai Fotóklub ad lehetőséget egy kiállításra. Tavaly, a kesztyűs kiállításom egy tematikus állomás volt. Most ugyancsak ilyenben gondolkodom, s majdnem száz százalék, hogy a középpontban a női portrék lesznek majd.

 

   ‒ Összegezhetem-e a beszélgetésünket azzal, hogy kőbányai fotós, kőbányai műteremmel, kőbányai fotóklub-tagsággal kőbányai vállalkozásoknak, családoknak, modelleknek ajánlja szolgáltatásait?

   ‒ Ha ezt nem tekintik az olvasók reklámnak, természetesen. Hiszen éppen erről beszélgettünk. És külön örülök annak, hogy mindez kőbányai felületen jelenik meg.

 

 

fotó: 10kerkult.hu/OGY