Egy rövid éj, két múzeumi helyszín

Szerkesztőségünk két kőbányai helyszínt keresett fel a Múzeumok Éjszakáján. A Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskolában kezdtük az estét, majd a kerületi tűzoltóságon fejeztük be látogatásunkat.

A bercsényis program este hat órára hirdette meg a nap „sztáreseményének” is nevezhető hagyományos disznóvágást.

A friss kolbász csábítása

   Jött is időben a 140 kilósra hízott ,,kucu", bár senki sem csalogatta morzsolt kukoricával. A szigorú szabályokat betartva ketrecben érkezett, s a hozzáértő kezek pillanatok alatt abba a pozícióba hozták, amelyben a kábító lövedék hatására azonnal levághatóvá vált. Miközben folyt a munka, az iskola igazgatója, Gál Ferenc konferálta részben az előírásokat, részben a disznóvágás részleteit. Elmondta, a szúrást, a kivéreztetést és a többi fázist is oktatják az iskolában, és megtudtuk azt is, a malac rángatózása már csak a vegetatív idegrendszer működésének következménye, de éppen ez segíti a vér mielőbbi eltávozását. Szólt a perzselés fontosságáról is. Itt megjegyezzük, hogy a szalmával történő pörzsölést, mint hagyományos módszert, már régen felváltotta a palackos gáz, így a suliban is ezzel dolgoztak, a többi viszont hiba nélkül volt meg. Az egyes munkafázisokat a diákok végezték el mestereik, köztük Fülöp Ferenc, a hústanszék vezetője irányításával.

   Eközben az aulában népzenei műsorral készülődött a Hangos Banda. Az ideiglenesen ide települt tanbolt kínálatából abszolút első osztályú kolbászokat, felvágottakat, tepertőt lehetett vásárolni, a regisztrációnál megvehető kuponok ellenében pedig az iskola saját készítésű epres kefírje, palacsintája csábította a látogatókat, no és a roston sült kolbász, virsli után egy jó korsó saját sör is lekívánkozott. Egy régóta válaszra váró kérdést is megvilágított számunkra a sörfőzők főnöke. Azt tudakoltuk: miért hívják sörnek a nem malátából készült itókákat? Tehát, a egy sört valamilyen módon ízesítenek, például gyümölccsel, akkor meggyes, almás stb. sörről beszélünk, ám, ha a készítés alapanyaga maga a gyümölcs, akkor mondjuk azt, hogy ez meggysör, amaz meg búzasör stb.

    Az egyik sarokban ingyen sminkelték a hölgyeket, máshol álarcot készítettek, az emeleti folyosón kiállítás mutatta be a húsfeldolgozást a diákok szemével, sőt, a galérián egy másik, Erdélyről szóló fotókiállítást is meg lehetett tekinteni.

    A programot színesítették az óránként induló sör, tartósítóipari – köztük a lekvárkészítés rejtelmei – és laboratóriumi túrák, ahol a gyártási folyamtok ismerhetők meg, valamint a Labormúzeum megtekintése. Szerkesztőségünk ezen két utóbbi, de szorosan összefüggő programra nevezett be. Három tanár, Szép Hajnalka, Weiss Lívia és Varga Béla mutatták be egyrészt a labormúzeumot, ahol néhány régi bercsényis bizony elcsodálkozott azon, hogy viszontlátta a tanulóévek pipettáit, lombikjait és műszereit, másrészt a kísérleteket, a Fény és a Föld, a Varázslatok és a Tejtűzijáték címmel. Izgalmas volt megtudni, hogyan ismerhetjük fel a különféle talajtípusokat akár tapintással, víz hozzáadásával a formázhatóság vizsgálatával, vagy kémiai módszerekkel. A tejtűzijáték (utalva a fény évére) valóban a tejre alapozódik, nem ámítás. Egy keveset kiöntve egy tálcára, ételszínezéket belecseppentve, több színt is lehet a tejbe rakni, majd mosószerbe mártva egy gyufaszálat és a színezett részbe nyomva, kavargatva, parádés színorgiának lehettünk tanúi. Az egyik kislány ki is próbálta. Ez egy otthon is elvégezhető kísérlet volt. A fajsúlykülönbségen alapuló víz és bor helycseréje a két pohárban igencsak látványos kísérlet, kis ügyességgel ez is megvalósítható a konyhában. Nem javasolt viszont az otthoni kísérletre a hideg fény előállítása és a jégvillám létrehozása, a vihar a kémcsőben. Ez utóbbihoz például tömény kénsavat, hipermangánt – mely az alkoholt oxidálja – használnak. Egy másik esetben pétisó (ammóniumnitrát), ammóniumklorid és jég volt a főszereplő a gyufa nélküli „tűzgyújtás” varázslatban.

   Mire a labortúra véget ért, az aulában már készülődtek a hévízgyörki hagyományőrzők, de az udvaron túl nagy volt még a tűz szentivánéji tűzugráshoz, így megnézték az utolsó produkciót, egy tüzes cigánytáncot, melyre még az egyik bercsényis tanárnő is táncra penderült. Mozgása, motívumai alapján úgy véltük, ő is néptáncos, de kiderült, hogy egy cigánykulturáról szóló kurzust végzett el, melynek része volt a táncuk, zenéjük is, máskülönben pedig imádja a néptáncot. 

   A tűz lassan parázsig égett, kezdődhetett a hévízgyörkiek műsora. Csodaszép viseletük, a galgamenti táncok borítékolták a sikert. A fiatalok, az idősebbek, majd a lányok, a bátortalanabbakat a fiúk segítették, ugrották a tűzet, senki sem esett bele, senki nem lett boszorkány. Ám a produkció végén boszorkányos gyorsasággal halásztak ki maguknak egy párt, akivel néhány lépés után átugrották a tüzet, Gál Ferenc igazgatót például a hagyományőrzők vezetője vitte táncba, s győződött meg arról, ő sem boszorkány – már amennyire férfiboszorkányok vannak.

   Találkoztunk az est folyamán Szeliga Lászlóval (képünk), aki a Bercsényi elődjében tanult, s szerzett szakmát. Őszintén szólva, megirigyeltük jóízű falatozását a frissen készült, roston sült kolbászból, s búcsúzóul megkóstoltuk a csemegét. Mit tagadjuk, rendkívül finom volt.

Tűzoltás kézi erővel

   Este kilenc óra tájban érkeztünk a Martinovics térre, a Tűzoltó Múzeumba. (Bár hivatalosan a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma névvel kellene illetnünk, de ,,nem áll rá a kezünk". Itt minden a tűzoltásról szól, s ezt egy hülye átnevezési őrület nem tudja megmásítani, bár elismerjük, maga a tűz lehet egy katasztrófa-esemény.) A múzeumi egyenruhába öltözött tűzoltók éppen az utolsó körre készültek az egykoron mindennapos lovas kocsival, most gyerekek ültek a kocsiderékon. Afféle jutalomként a hajtó mellé ülhetett az itt vendégeskedő Dr. Sztanek Endre Alapítvány – e kései órában – egyetlen hölgytagja, néhány „gyí paci, gyí” vezényszót elmondandó.

   Ha már az alapítvány önkénteseinél tartunk, a srácok nagy lelkesedéssel és szakértelemmel segítették fel a gázálarcot a kíváncsiak fejére, s jó tanácsokkal ellátva – nem egy esetben az egész családot – mehettek be a füsttel teli sátorba. Az egyik hölgy érdeklődésre elmondták, a füstöt nem szárazjéggel, hanem az erre a célra kifejlesztett füstfolyadék porlasztásával hozzák létre.

   Igazi élményt jelentett a már majdnem tíz órakor beindított oltóhabgyártó berendezés. Egykori diszkós habpartikat idézett a hangulat, ahogy a gyerekek belegázoltak, ahogy jókora darabokat kimarkolva próbálták meg egymásra kenni, persze, nem sok sikerrel. A látványosságot a Katasztrófavédelmi Kutatóintézet biztosította.

   Nemkülönben látványos volt egy igazi máglya begyújtása, majd a hagyományos lajtos kocsi vízpumpájával (kézi erővel kellett a sugarat biztosítani) eloltani. Nem kis fizikai teljesítmény volt a pumpálóktól, hiszen, ha nem elég gyorsan dolgoznak, nem elég erős a vízsugár! Ezt a produkciót a XIII. kerületi Hagyományőrző Önkéntes Tűzoltó-és Sport Egyesület önkéntesei hajtották végre.

  A folyosón – nem sokkal a tűz eloltása után – még találkoztunk az idegenvezetés előnyeit élvező utolsó csoporttal: éppen az ősrégi tűzoltó autókat mutatta be a vezetőjük.

   Szerkesztőségünknek ennyi fért bele az idejébe (tudjuk, nagyon sok szép programról lemaradtunk), s az igazsághoz tartozik, hogy bár nem volt rajta a hivatalos listán, a Dr. Sztanek Endre Interaktív Polgári Védelmi Múzeum is kinyitott erre az éjszakára. Közlekedési nehézségeink miatt hozzájuk nem tudtunk elmenni.

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT 

fotó: 10kerkult.hu/OGY