Közös térben: mesterek és tanítványok

Ez évben a tizedik alkalommal rendezik meg a Kőrösi Kulturális Központ Pataky Galériájában a Mesterek és tanítványok kiállítást. A három teremben a Jaschik Álmos Művészeti Szakképző Iskola mestertanárai és a diákok állítanak ki közös térben. A megnyitó január 19-én volt, s az apropó a Magyar Kultúra Napja, mint eddig minden évben.

Buzás Kálmán, a kultúrközpont főtanácsosa lépett először a mikrofonhoz. – Hogy ez a sorozat egyre izgalmasabb, egyre különlegesebb, azt jelzi, kik a vendégeink és mik vannak a falakon – mondta. A jelzők egyértelműen a minőségre utalnak, arra, hogy a „kiállított művek szellemisége, szemléletük frissessége” szinte vezérfonalát adják a Galéria 2012. évi programjának.

Menyhárt Pál igazgató beszéde

   Buzás gondolataira rímeltek Pölöskei Gáborné a Főpolgármesteri Hivatal Oktatási, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztály főosztályvezetőjének a kiállítást megnyitó mondatai is. – Van egy megírt szövegem, de ezt most zsebre teszem. Azért, mert csodát látok magam körül. Közel kellett mennem a képekhez, hogy elolvassam, ki készítette. Egyik ámulatból a másikba estem! Jééé, ezt nem a mester, hanem a tanítvány készítette. Csak azt mondhatom, ha az oktatásnak, a nevelésnek van valami sava-borsa, akkor ez itt és most tetten érhető! Körül vesz bennünket, a mester és a tanítvány fogja egymás kezét, egyik sem tudja letagadni a másikat és életre szóló kapcsolat alakul ki közöttük. Hiszem, hogy többet adtunk ezeknek a gyerekeknek, mint szakma és ezzel megélhetési lehetőség. Mestereik révén egy életre szóló pluszt kaptak. Bárhová veti is majd őket a sors, ez a többlet segíteni fogja őket! Gratulálok a mestereknek, gratulálok a tanítványoknak!

   Menyhárt Pál, szakképző igazgatója mindenekelőtt kollégájának, Varga Péternek mondott köszönetet, hogy tíz éve elvetette, majd meg is valósította a kiállítás ötletét. Az első évben szakmánként mutatkoztak be, majd a későbbiekben más oldalakról is igyekeztek az iskola, a képzés sokszínűségét felvillantani. Örömmel mondta el a népes közönségnek, hogy egykori tanítványaik közül többen is tanítanak az iparművészeti egyetemen: Lublói Zoltán és Néma Júlia. – Számomra rendkívül érdekes, ha tanítványaink önéletrajzot írnak, azzal kezdik, hogy XY vagyok, a mesterem ez és ez volt. Úgy hiszem, nagyszerű, hogy a művészek ennyire számon tartják, hogy kinek a kezei alatt tanulták a „szakmát” – utalt a pályán lévők közötti szoros kapcsolatokra. Majd így folytatta: – Büszke vagyok arra, hogy tanítványaink közül többen is visszajöttek hozzánk; most ők a mi kistanáraink: Budacsek László, Balogh Attila, Lukácsi Andrea. Simon Pétert pedig már inkább a „felnőtt” tanárok közé sorolnám. 

   Iskolánk minősítése az elmúlt húsz évben a művészeti iskolák rangjára emelkedett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a középiskolák művészeti szövetségének elnöke a mi iskolánk igazgatóhelyettese, Szűcs Tibor volt.

A diákok munkái                                                                   jobbra: Szász Károly üvegtervező művész munkája

   A megnyitón szót kért az iskola egyik tisztelője, Száraz György író is. Egy korábbi projekt, a Kép - Szöveg - Világ során alakult ki jó kapcsolatuk, Beszédében a mesterről beszélt, a mester és tanítványa közötti szoros kapcsolatot elemezte. De nem maradt meglepetés nélkül sem a megnyitó: Pölöskei Gáborné Arany Katedra díjat adott át az iskola tanárának, Pál Magdusnak, a sok éven át tartó, áldozatos és kiemelkedő nevelő-oktató munkájáért.

   Az ünnepélyes pillanatokat Kovács Adrienn 9. osztályos tanuló szavalata és a Kroó György Zeneiskola és Művészeti iskola tanulóinak rövid műsora színesítette.

   A 10kerkult.hu a megnyitó után egy rövid értékelésre kérte Menyhárt Pált a jubileum okán. Elsőként azt tudakoltuk, ki dönti el, hogy a sok diák közül ki állíthat ki? Az igazgató úr elmondta, hogy, elvileg bárki, de valójában a 12. évfolyam táján alakulnak ki a tényleg érett művek. – Előzsűrizés nincs, de több alkalom is van a felkészülésre, ilyenek a budapesti művészeti versenyek és előtte a házi versenyek, de az országos művészeti versenyek is jó alkalmak. Valójában a mester, a diák tanára mondja ki a végső szót, megbeszélik, közösen értékelik a kiállításra szánt mű dolgait – magyarázta Menyhárt Pál. Majd arra kértük, hogy elevenítsen fel egy, a kiállításokkal kapcsolatos kedves emléket abból az időből, amikor még nem egyesültek a dekoratőr iskolával. – Mintegy három-négy éve iskola-összevonási hullám volt. Hozzánk, a Kézműipari Szakközépiskola és Szakiskolához a kirakatrendező, dekoratőr iskolát integrálták. Ezzel mi nyertünk, hiszen kiváló pedagógusokat, művészeket kaptunk és a szakjaink is bővültek. Ez indukálta azt a hatást is, hogy megnőtt az érdeklődés is irántunk! Az alkalmazott grafika, a látvány, a reklám által új színt kaptunk.

  Az igazgató úr felhívta a figyelmet egy lényeges dologra, ami a jubileumi kiállításnak is célja. – A Magyar Kultúra Napján el kell mondani, hogy a művészeti képzés fontos elem a társadalom életében; jobb emberek leszünk általa!

   Egy másik gondolat is izgatta lapunkat. Nevezetesen, milyen hangulatok uralkodnak a művészen és a diákon, amikor közös kiállításra készülnek, ellentétben egy önálló kiállítással? Mire gondolnak néhány nappal a megnyitó előtt? A tanárok közül Olajos György Munkácsy-díjas grafikust (A képen jopbbra az idézett alkotással), művésztanárt kérdeztük. (Kiállított képe: A csikó, 1975-ben készült - a szerk.) – Azt a párhuzamot tudnám hozni, hogy az én középiskolai mesteremnek, Magyarász Imrének természetesen nincs itten képe. De nekem ő jutott eszembe, s most, negyven év után mondhatom, micsoda nagy kegy volt, hogy hozzá jártam. Azt hiszem, ezzel a mostani diákok is így vannak: e pillanatban még nem nagyon érzik, micsoda lehetőség az, hogy a mestereikkel együtt állíthatnak ki. Ugyanakkor egy praktikus oldala is van a válasznak. A diákot nem is az izgalom, a felfokozott hangulat jellemzi a kiállítás előtt. Inkább afféle gyakorlati dolgokra kíváncsi, hogyan paszpartuzzunk, hol lehet jó minőségű paszpartu kartont venni, hogyan fér be legjobban egy 50x70-es keretbe legjobban három kisméretű kép, és hasonlók.  

   Majd Olajos tanár úr mondott még egy találó példát. A balesetben szétroncsolódott, vérben úszó testről főleg nem a sajnálat jut eszébe a sebésznek a műtőben, hanem az, milyen szike kell, hol kell kezdeni az életmentést. Nos, ez a példa is segített, hogy egy ma már a MOME-n tanuló, de itt is kiállító tanítványát kérdezzük ugyanarról. Kiss Nemeskéri Zsuzsanna az örömöt emelte ki. – Végül is nyugodt, de nagyon boldog voltam, hogy kiállítják a munkámat (balra). Igazság szerint, amikor kiválasztottuk a képet, egy tollrajzot, ezzel az érzéssel nem is nagyon foglalkoztam. 

   A kiállítás február 8-ig tekinthető meg az intézmény nyitvatartási idejében.

fotó: 10kerfkult.hu/OGY

cikkünkhöz képgaléria  tartozik - ITT