AD-blacklist1

2013
ápr.
22

Gondolkodásra késztetve – szabadon

Írta: Oszvald György

saci-leadHa nézem a világot címmel nyílt kiállítás Gerzson Sarolta fotóiból a Kőrösi Csoma Kulturális Központ Galériájában április 10-én, a költészet napja előestéjén. Buzás Kálmán, az intézmény főtanácsosa elmondta, 2013-ban az ember, az embernek szóló tisztelet a kiállítások tematikájának rendezőelve. Gerzson Sarolta fotói pedig ezt a szemléletet tükrözik.

 

 

 

Az a jó Gerzson Saci fotókiállításában, hogy bár a képek jó részét már többször is láttam, de ennek ellenére nem lehet kétszer vagy háromszor ugyanazt leírni egy tudósítás kapcsán. A képek ugyanis más és más helyeken, más környezetben vannak, így más gondolatokat ébresztenek.

   G Saci 17Egy dolog azonban állandó: ez pedig a gondolkodásra késztetés! Látod, miket válogatott a kiállító terem falaira, s már a témák képi megfogalmazása is azt sugallja, kérdezd már meg, ki ez az ember?! Vajon milyen belső indulatok késztetik, hogy fény-árnyékkal, vízszintes és ferde hangsúlyokkal, amorf vízfelületekkel sokkoljon, majd nyugodt derűt sugárzó természeti képekkel, kicsit fáradt színekkel nyugtasson meg? Hogy egy szinte hangsúlytalan helyen egy címadással újra provokáljon, hogy tedd fel a kérdést – én ki vagyok vajon, az én helyem hol van a világban, ismerem-e magamat?

 

Van három tétel.

   Az egyik, hogy Gerzson Saci kiállításán a vizes témájú vagy valamilyen módon a vízhez kapcsolható fotók uralják a falakat.

   A másik – kivételesen nem vizes téma – az Arcpoétika című fotója. Lehet, ezt kellett volna első helyen említenem, de az is igaz, logikailag itt van a helye. Mindjárt kiderül, miért is gondolom így.

   A harmadik tétel a vizes fal címe, ami nagy örömömre nem változott meg az első, kartali kiállítás óta! Tehát a cím: „Mi már nem is vagyunk a térben …” (in: Dsida Jenő: Boldog vizeken – a szerk.) Nem, nem! Nem tévedés! Egy egész verssort írt fel címnek Saci.

 

   G Saci 180Álljon akkor itt a sorrendiségre a magyarázat! A vizes témák érzete még csak ott lebeg valahol a tudatomban, mikor az Arcpoétika arcul csap. Előtte már láttam a hullámok szédítő színorgiáját, éreztem a ringást, elmerültem benne… Majd az ellenpontot képviselő fa felületen elkezdtem az arcot keresni. Megtaláltam, sőt, kettőt is. Furcsa módon (vagy éppen ez volt a természetes?), a cím és a látvány együttese nem a költői hitvallás megfejtésére noszogatott. Nem. Inkább az jutott eszembe, arcköltészet. S ha már fotókról van szó, a következő flash a képköltészet volt. És ide társultak Dsida szavai! Mert ahhoz, hogy elmerülj a gondolatokban, hogy kérdéseket tehess fel, szabadon, korlátok nélkül, ahhoz valami lebegés kell. Lebegés, ami nemcsak a mozgásodnak, de a gondolataidnak is megszünteti a korlátait… És újra felteszed a kérdést, ki ez az ember?

 

   György István (a képen Gerzson Saroltával), egykori kőbányai pedagógus, Saci pályatársa néhány gondolata elég erős irányt adott a „rejtély” megfejtésére.

   G Saci 91„Mióta ebbe a kiállító terembe járok, soha ennyien nem voltak még kiállítás megnyitóján. Soha nem fogott meg annyira az első alkotások megtekintése után egyik sem, mint most Gerzson Saci fotói! Sacit 1984-ben ismertem meg, amikor átléptem az egykori Pataky téri 1.sz. általános iskola küszöbét. Elbűvölt a személyiségével, a munkájával, a gyermekszeretetével, kollegialitásával, s azt az igényességet láttam, tapasztaltam, ami itt most is megjelenik – néhány pillanat alatt megérezzük ezt, ha körülnézünk! Érdekes dolog hosszabb idő után úgy találkozni újra egy volt kollégával, hogy teljesen más oldalát ismerem meg. S mi, akik most itt vagyunk ebben a három teremben, találkozzunk bár egymással akár naponta, mégsem mondhatjuk el, hogy jól ismerjük egymást. Sacit ugyan ismertem, ismerem, mégsem tudtam, hogy fotózik. Néhány éve találkoztam először a képeivel, s már akkor azt gondoltam, ő nem az az ember, aki fog egy kamerát és elkezd kattintgatni! A képei mögött valami más, valami több sejlett. Nem csak puszta tárgyakat, alakokat, épületeket fényképezett le, hanem az életet, amit maga körül lát, és ahogyan ez őbenne tükröződik. A lelke, a szíve van benne a munkáiban!

   Azt kívánom önöknek, álljanak meg a képek előtt, mindenki nyissa meg a szívét, a lelkét, s fogadja be a szemei által közvetített látványt!”

 

   G Saci 131A kiállítás – hiába a varázsszó: megnyitom – nem ért véget a muzsikával, a látvány befogadására felhívó szavakkal. A képköltészetet a papírra vetett versek, imák, a csodálatosan szerkesztett líra foglalta decens keretbe. Takaró Mihály irodalomtörténész, Juhász Róza,  Oberfrank Pál és Gados Béla színművészek bravúros, már-már felolvasó színház jelleget öltő Isten-hit-ember kapcsolatát kereső előadása valahol választ ad a ki ez az ember? kérdésre.

 

   Visszaköszön Gerzson Sarolta alkotói lénye, mert a természetben is ott vannak a rímek, a ritmusok, a dallamok. Csak észre kell venni őket. Gerzson Sarolta semmi mást nem tett, csak észrevette a költészet „természetes” kellékjegyeit, s lírává nemesítette azokat.

 

   Én pedig törhetem a fejem, szabadon, lebegve az űr-víz-lélek mindent feloldó szabadságában…

 

A kiállítást Magyari Márton festőművész nyitotta meg, közreműködött: Ozsvárt Viktória fuvola, Taraszova Krisztina zongora.

A kiállítás május 4-ig tekinthető meg a galéria nyitvatartási idejében.

 

fotó: 10kerkult.hu/OGY