Agyag és színes fonalak a falon

Két kiváló és eltérő műfajban alkotó művész közös kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők november 3-ig, a KÖSZI KőCafé galériájában. Tényi Katalin textilművész és Horváth György képzőművész, az „agyagképek” mestere találtak egymásra.

   A kiállítás ebben a páros felállásban nem minden előzmény nélküli. Tavaly novemberben debütált a duó, kiállításukat az Óbuda-Hegyvidékiek Egyesülete rendezte, a megnyitón pedig Kun J. Viktória ajánlotta az érdeklődők figyelmébe az alkotásokat: „A változások az új impulzusokkal, a találkozásokkal, a látvánnyal jönnek, s ez által gazdagodik az alkotó belső világa, amit szeretne megmutatni.” – emelte ki a közös kiállítás lényegét.

   Jómagam abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy megnyithattam a második, kőbányai kiállításukat. Nem a szokványos, kiállok a közönség elé, és némi szakmai értékeléssel fűszerezett, hosszú méltatást részesítettem előnyben. Nem, nem. Egy laza, beszélgetős megoldást választottam. Mivel Horváth Gyuri zenésznek állt, s a ritmusszekciót biztosította a határozott kanna-játékával a Rárósi Emese - ének és Földi Gergő - gitár kettős partnereként, adódott, hogy melléjük ülök. Tényi Katát pedig arra kértem, a másik oldalamon foglaljon helyet.

   Annyiban hagyományos voltam, hogy egy-egy rövid életrajzi kivonattal indítottam. A nyilvánosan fellelhető bemutatkozásokból idéztem. Gyuri esetében még saját magamat is idéznem kellett, hiszen egy korábbi kiállításán elhangzott értékelésemet emelte be az életrajzába. „A stílus lehet expresszionizmus, de ez ellen Horváth tiltakozik, mondván, ez eléggé beskatulyázásnak tűnik. Az alkotó erőteljes kifejezésmódja, érzelmeinek előtérbe helyezése – megfigyelhetők a kiállított műveken. De impresszionista is lehet, lehetne, hiszen, kézzel fogható a művészt ért érzelmi hatások, impressziók megfogalmazása, agyagba égetése. Akár az is megállja a helyét, hogy az adott pillanat rögzítését látjuk, mintha fotográfiát néznénk.”

   Alapvetően arra voltam kíváncsi, hogy mennyit változott az első kiállítások egyikéhez (konkrétan a másodikhoz) viszonyítva, mikor kijelentette, hogy „nem vagyok kortárs művész.” A magam részéről ezt úgy értelmeztem, hogy sokan vannak, akik nemigen hoznak létre értéket, mégis – közel a húsos fazékhoz – sorozatban kapják a megrendeléseket, a kiállítási lehetőséget; alibi művészek.

   – Lázadsz-e napjainkban is, vagy már lehiggadtál valamennyire?

   – Röviden vagy hosszan válaszoljak? – kérdezett vissza.

   Rábíztam a döntést, a válasz határozott NEM volt. Elfogadtam, s ennek bizonyítéka, hogy vannak olyan képei, ahol ősi totemállatokat jelenít meg, ahol képes a szerelem sokszínű ábrázolására, utalva a teremtésre, a születésre is, provokatív módon, akár a vaginában megjelenő emberalakkal.

   Persze, ha az időben visszamegyünk a „nagy bumm” effektushoz – akár igaz, akár nem a világ ilyetén születése –, akkor a teremtés, teremtődés másként is értelmezhető.

   Kata megtoldotta a teremtésről szóló fejtegetésemet azzal, hogy valójában minden ember, aki alkot valamit, az teremt. – Nálam ez a teremtés az anyaggal kezdődik: a fonalakkal, a színekkel. Megtervezem az alkotás menetét, ami azért változhat is – mondta.

   Igyekeztem ehhez a teremtés gondolathoz csatlakozni, s idéztem egy Katánál szerepelő versrészletet M. Shabistari XIV. századi perzsa költő A misztériumok kertje című művéből, mert úgy éreztem, érdekes összefüggésekre lehet fényt deríteni általa.

„Tudd meg, tükör az egész világ, kicsitől a nagyig.
Minden porszemben száz nap tündököl.
Hasíts szét egy piciny vízcseppet,
S óceánok hömpölyögnek belőle...
Szembogarad rejti a mennyek országát.
Bár parányi a szív gabonaszeme,
Ott lakik az Úr mindkét világban.”

   – Hogyan kell ezt értelmezni, felfogható-e egyfajta ars poeticának? – kérdeztem.

   – Valóban nagyon régi ez a pár sor, de az alapelv most is ugyanaz: ami a nagy mintázatban megjelenik, az a kicsiben is észrevehető.

   – Ha a vers szerint az Úr mindkét világban jelen van, melyik az elsődleges – feltételezem, az egyházi és a világi létezésről van szó – vagy ennek így nincs is jelentősége?

   – Valójában nincs, az Urat minden vallásos ember hiszi, nálam ez másként jelentkezik.

   Talán furcsa volt a kérdés, talán nehéz, ezért éltem egy feltételezéssel. A keretes cérna és fonalképek többsége az univerzumhoz kapcsolódik, a művekben nemcsak a bolygók, csillagok jelennek meg, de a címekben bolygók nevei vagy éppenséggel ezek valamilyen hatásai szerepelnek. Ebből – talán nem túlzás – az is következhet, hogy a világi ember, akár tudat alatt is, igyekszik ezt az isteni „kétlakiságot” valahogyan éreztetni.

   A sok beszéd után egy kis zenét hallgattunk, majd egy rövid eszmefuttatást tettem közkinccsé a kiállítás rendezéséről. Eltekintve néhány, a téglafalra akasztott „agyagképtől”, a szőtt „textiképek” közé fekete kartonra aggaták fel Gyuri többi alkotását. Ez a megoldás izgalmas ritmust adott a kiállításnak, ugyanakkor egy-egy tabló képei önállóan is megállnak, de egymást kiegészítve egy kerek egészet is alkotnak.

   Katánál pedig azt fedeztem fel, hogy a művei egy sajátos színdinamikát írnak le. A kékből „változnak át” egy köztes zöldes árnyalat után az enyhe vörösbe. Értve ez alatt mind a fonalak, mind a keretek színeit. Ehhez a színszerkezethez pedig jól illeszkednek, egyfajta ellenpontként, Gyuri agyagképei.

   – Tényleg, erről jut eszembe: hogyan kezdett el működni köztetek a kémia, hol találtatok egymásra? – kérdeztem mindkettőjüket. Kati frappánsan rövid választ adott: – az egyesületben. A közönség vette a poént, jót nevettek, én pedig egy kis bővítésre kértem őket.

   – Hogyan kerestétek meg egymást?

   Gyuri tromfolt: – Az egyesületben. Nem tudom, csak úgy jött – toldotta meg. Majd a felcsattanó nevetés közben kicsit részletezte: – A tavaly őszi kiállítás egy próba volt, annyit mondtunk csak, a dolgaink illenek egymáshoz. Ezért arra gondoltunk, ha tényleg jól működik a közösködés, ismételjük meg. Ez van most.

  Tényi Katalin - középen, kék blúzban

   Kata hozzáfűzte, hogy a közös kiállítás egy spontán eset volt, nem tervezték előre. Megjegyzem, mint ahogy azt sem tervezték, hogy közel azonos színekbe öltözzenek. Gyuriéknál még értehető a kékes árnyalatú egyening, Kata véletlenül talált bele a kékbe. Hát, mit ne mondjak: mégiscsak a kémia…

    Kata kivonatos életrajzából még kiemeltem a grafikus, a könyvillusztráló művész tevékenységét is. Kiderült, hogy mind mesekönyveket, mind tudományos és szakkönyveket is szívesen illusztrál, több mint 50 kötet „társszerzője”.

   A kérdésemre válaszolva elmondta, hogy az írók keresik meg őt, hiszen sokan olvassák a szerzőtársak könyveit, látják az illusztrációit, s ha megtetszik nekik, jelentkeznek.

   Lehet, butaságot kérdeztem mikor az iránt érdeklődtem, hogy melyiket nehezebb illusztrálni: a mesét vagy a szakkönyvet? Kata jelezte, hogy nem butaság a kérdés, mert alapjában mind a kettő más. Az alsósoknak szóló tankönyv illusztrálása például inkább vidám, humoros hangvételű rajzokat kíván, míg a szakkönyvek egy egzakt, jól értelmezhető megfogalmazást igényelnek, de többen is kértek már karikatúra-szerű ábrázolást – nyugtatott meg a kérdésemet illetően.

   Nem lenne teljes és őszinte a tudósítás, ha nem írnám meg, hogy sikerült egy félreérthető kérdést is feltennem a textilképek keletkezéséről. – Hogyan kezdődik nálad az alkotási folyamat? Elkezded a keretre felrakni a fonalakat, aztán… egyáltalán, tudsz te rendesen is szőni vagy csak az ilyen képeket csinálod? – szólt a kérdés, mire a közönség hatalmas nevetésben tört ki, Katával együtt, Gergő pedig a gitáron „húzott” azonnal egy tust, szóval égtem, mint a Reichstag. Persze, nehéz volt elmagyarázni, és azt hiszem, nem is sikerült, hogy én a szőnyegszövésre gondoltam.

   A vidám, kötetlen beszélgetésbe rejtett megnyitó végén a különleges trió Beatles és népdal feldolgozással zárta a diskurzust. Nekem pedig nem maradt más feladatom, mint kijelenteni: A kiállítást megnyitom.

a cikkhez képgaléria tartozik – ITT  

fotó: 10kerkult.hu/OGY