AD-blacklist1

2018
nov.
11

Ikonokból sugárzó tanítás

Írta: Oszvald György

wvi leadA nemrég elhunyt Weninger Varga Ilona ikonfestő művész tiszteletére rendezett emlékkiállítást a Kőbányai Német Önkormányzat a Szent László templom plébániáján október 27-én.

 

 

 

 

Bár 2007-ben már találkoztam Weninger Varga Ilonával, a neve akkor nem mondott többet, mint bármelyik, abban az időben már megismert kőbányai képzőművésznek. 2012. november végén a Kőbányai Német Önkormányzat rendezte kiállításon azonban már felfigyeltem az ikonjaira. Abban a közegben döbbentem rá, hogy ez számomra valami abszolút újat jelent. Szinte napra pontosan egy év múlva Szakolczay Lajos művészettörténész azt mondta:

   „A közös tárlaton láthatóvá válik azon igyekezetük (a kiállító művészeké -a szerk.), amelyben a művész kisugárzása egyfajta boldogság teremtő is."

   Nos, ez volt az a pillanat, amikor megértettem, legalább is azt hiszem, tényleg megértettem, hogy a művész dolga a boldogság megteremtése, s nem csak kizárólag a tárlat időtartamára. Azon túl is. Ilonkáról nem lehetett olyan felvételt készíteni, amikor ne mosolygott volna, amikor ne árasztott volna egy boldog harmóniát. Ezt a felismerést Weningeer Varga Ilona választott műfaja, az ikonfestés, még erősítette is, s ez a teljesség a fájdalmas halála után is tart. Hiszem ezzel az érzéssel nem vagyok egyedül.

  

   WVI Emlekkiallitas 112A Kőbányai Német Önkormányzat posztumusz tárlatot rendezett Weninger Varga Ilona emlékére a katolikus plébánián. Egy olyan válogatást láthattunk a megnyitón, s lehet látni november 27-ig a plébánia nyitvatartási rendje szerinti időben, mely nem teljes életmű, hiszen ahhoz három közössági tér is kevés lenne, de megmutat minden lényeges fázist az elhunyt művész munkásságából. (balról: Sárai-Szabó Kelemen atya, Balogh Attila, atya, dr. Barabás Rita, Ingusz Orsolya)

   A vernisszázs vendégeit Ingusz Orsolya köszöntötte. Elmondta, az idei Szent László Napok nyitó kiállításakor már szervezni kezdték Weninger Varga Ilona önálló kiállítását a plébánia galériájában, de a sors Ilona halála közbe szólt, s most emlékkiállítás megnyitására, méltatására kell felkérnie a közreműködőket. A kiállítás kurátora, a szervező Kőbányai Német Önkormányzat elnöke, dr. Barabás Rita az elhunyt jelenlévő családtagjait köszöntötte, s az együttérzés kifejezésére egyperces néma felállásra kérte a vendégeket.

 

   WVI Emlekkiallitas 139Radványi Gábor, Kőbánya alpolgármestere (képünk) felidézte, hogy korábban Erdélybe vittek adományokat Böjte atyának, mely utazáson Ilonka is velük tartott. „A kétszer hatórás, oda-vissza út beszélgetéssel telt, s ez alatt megismerhettem egy ember gondolatait, életfilozófiáját és múltját. Azt láttam, hogy ő egy nagyon aktív, nagyon tiszta lelkű asszony.                                                           Azóta nemigen volt alkalmam beszélgetni vele, nagyon sokszor láttam a Szent László tér környékén; mindig kedves volt, mindig mosolygós volt.” – idézte fel emlékeit.

 

   Radványi Gábor elmondta, Ilonka teológiai iránti érdeklődése és aktív hitoktatói tevékenysége a férje halála után vált erőssé, a Kápolna utcai Általános Iskolában tanított hittant a gyerekeknek.  

 

   „A mindig vidám, kedves asszony halálhíre megrendítő volt, de életének van egy olyan része, mely nem csak lélekben, de fizikailag is tovább él velünk, s ezek az alkotásai.” – mondta Radványi, s e gondolatok jegyében megnyitotta a kiállítást.

 

   A szót Sárai-Szabó Kelemen OSB perjel, a győri Szent Ignác bencés templom templomigazgatója, a kiállítás egyházi védnöke vette át. Ingusz Orsolya kérésre egy tanítást osztott meg a jelenlévőkkel.

   WVI Emlekkiallitas 159„Ha egy görögkeleti templomba bemegyünk, léthatjuk, hogy az ikonokból egész ikonfalat építettek, mely elválasztja a népet az oltártól. Ugyanakkor, az ikonok össze is kötnek: összekötik a világot, a profánt a szenttel. Ezt látjuk ezeken az ikonokon is, hogy összekötnek bennünket is, a világi embereket az ábrázolt szentekkel.” – mondta, majd egy kérdéssel folytatta: vajon mitől különlegesek a képeken lévő emberek, hogy ikonok, jelképek lettek?

   nemet 046Megemlítette, hogy az ikonfestésnek nagyon szigorú szabályai vannak, de itt annak vagyunk tanúi, hogy Varga Ilona néhol túllép ezeken a szabályokon. Talán éppen azért, mert azt bizonyítja, a szent nyitott a világra, nyitott Isten felé, képes arra, hogy összekösse és határozottan megmutassa azt, hogy mi a különbség a profán és a szent között.

 

   „Adja Isten, hogy amikor ezeket az ikonokat nézzük, s az ábrázolt szentek visszanéznek ránk, a tekintetük alakítson bennünket, és minket is formáljon egyre inkább szentté!” – zárta a tanítást a perjel atya.

 

   WVI Emlekkiallitas 173A kiállítást szakmailag dr. Kelényi István művészettörténész (képünk) méltatta. Egy Szent Benedek-i mondást idézett: „Ora et labora” – azaz, Imádkozz és dolgozz! Ez alapján állította, hogy a kiállított ikonok mindegyikén lehet látni a szorgalmas és pontos munkálkodást. Emlékeztetett, az imént a szentatya nagyon helyesen, nem képként jelölte meg a ezeket az ikonokat, hanem képmást említett. „A görög művészetben, nem beszélve az ortodoxiáról, ez sokkal komolyabb, mint mi, katolikusok ezt vesszük. Azt mondja a szentírás, ne imádjunk a képet. És, mi valóban, nem azt imádjuk, hanem az ábrázolt képmást, amely a szigorú szabályok szerint hordozza az Úr képmását, magát a szentséget.”

   Ezek a gondolatok alapozták meg a professzor részletes elemzéseit, melyekkel gyakorlatilag minden egyes ikontábla szimbolikáját értelmezte, s magyarázta. Azt is megemlítette, hogy Varga Ilona művészete némileg eltér a hagyományok görögkeleti szabályoktól. s erre példaként hozta, hogy az Árpádházi szenteket nemi ábrázolják az ortodox ikonok, hasonlóan ahhoz, hogy István király felajánlja a koronát, s ez mindenképpen az alkotó javára írandó! Azaz, megújítja a hagyományt, alkalmazkodva a kor szelleméhez.

 

   Összességében az mondható, hogy Weninger Varga Ilona ikonjaiból sugárzik a tanítás. Méghozzá, egyfelől az a tanítás, hogy többet kellene foglalkoznunk Istennel, de legalább is többet kellene gondolnunk rá, mert az imádság Isten szomjának találkozása a mi szomjúságunkkal. Másrészt jobban kellene figyelnünk a fényre; nem véletlen, hogy az alakok arany háttéren vannak, mert a fény maga az élet.

 

   A kiállítás megnyitója a Varga Ilona életéből vett képekre J. S. Bach: Actus Tragicus című oratóriumának részleteire szerkesztett diaporáma levetítésével ért véget. 

 

 

 

Képünkhöz képgaléria tartozik – ITT 

fotó: 10kerklult.hu/OGY

 

Honlapunk minden tartalma ingyenesen hozzáférhető, ám elkészítésük pénzbe kerül.

tamogatas