AD-blacklist1

2018
már.
12

Akit a „bábozás mozdonyfüstje” megcsapott

Írta: Oszvald György

Vari Ildi kiallitas 643leadVári Ildikó bábművész maga készítette bábjaiból nyílt kiállítás a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) Kőbányai Könyvtára aulájában. A figurák egy negyed évszázad munkásságát mutatják be. A megnyitón közreműködött Vári Ildikó iskolai csapata, a Kőmazsik bábcsoport.

 

 

 

Vári Ildikó – saját bevallása szerint – 24 éve a Szervátiusz Jenő Általános Iskola tanítónője, s itt „fertőződött meg a bábozás művészetével”. Kolléganője, Sánta Marika vezette be ebbe a csodás világba. Kezdetben a saját osztályával iskolai rendezvényeken léptek fel, majd ahogy jöttek a sikerek, ahogy egyre jobban ismertté vált a kis csapat, úgy jöttek más lehetőségek, felkérések is. A fejlődés magával hozta az iskolai báb szakkört, majd egy kerületi bábcsoportot alapított, s vezetett.

 

   Vari Ildi kiallitas 224A gyerekekkel való foglalkozás mellett ő maga is tagja, sőt, alapítója a mai napig működő báb együttesnek, a Meseláda Bábcsoportnak. – Azért vagyok tagja ennek a csoportnak, hogy egyrészt hódolhassak a szenvedélyemnek, másfelől elleshessek egy-két trükköt, fortélyt az idősebb, tapasztaltabb társaktól, kollégáktól – írja a kiállítás bemutatkozó poszterén. (képünkön Vári Ildikó)

 

   Szerkesztőségünk már több alkalommal is írt Vári Ildikó bábos tevékenységéről, mind az előadások rendezőjéről, betanítójáról, mind bábos találkozók szervezőjéről. Többször kérdeztük arról is, hogyan építi újra évről évre a kis bábos csapatot – hiszen kevesen maradnak meg nyolcadikos korukig az első osztályban elkezdett bábozásnál –, hogy mennyi munkát fordítanak közösen a gyerekekkel egy-egy előadásra. Arról viszont még nem írtunk, sőt, nem is tudtunk, hogy Ildikó saját maga készíti a bábokat. Egészen pontosan, két éve elhangzott egy hangsúlytalan mondat erről, de akkor más témára fókuszáltunk. Pedig, felfigyelhettünk volna arra, hogy gyerekkorában a babáival játszott bábszínházat. A bábkészítést még az óvónőképző szakközépiskolában tanulta meg.

 

   Nos, a FSZEK Kőbányai Könyvtára, mint kiderült, Földényi Krisztina javaslatára, egy újabb bravúros kiállítással örvendeztette meg a bábművészet iránt érdeklődőket. Bravúr, mert hatalmas mennyiségű bábot kellett elhelyezni, megfelelően csoportosítani. Értjük ez alatt például azt, hogy egy előadás figurái – például a Futrinka utca lakói – egy helyre kerüljenek. A falon, s a kiállító asztalon sorakoztak az emlékezetes alakok, sőt, még a légtérbe is jutott belőlük. Az pedig már a könyvtár előterébe lépve látható volt, hogy valami meglepetés előadás is lesz, hiszen a könyvállványok tövében egy alkalmi színpadot állítottak föl, s Ildikó csoportjának gyerekei, a Kőmazsik, eg yenpólóban csodálkoztak rá az általuk nem ismert bábokra.

 

   

Vari Ildi kiallitas 180

   Kaposi Ildikó, a könyvtár vezetője gyerekkori bábélményeit idézte, s ezzel az első mondatok után egy sajátos, közvetlen atmoszférát teremtett. Tízéves volt, amikor egy bábcsoport tagjaként fesztiválon vett részt, s mint mondta, a mai napig benne van az az izgalom, amit akkor, gyerekként megélt. – Lenyűgöző Vári Ildikó kedvessége, lelkesedése, kézügyessége, s az a szeretet, ami ezeket a bábokat körülveszi. Köszönöm, hogy elfogadta felékérésünket egy életmű kiállításra, s egy hónapig gyönyörködhetünk bennük – mondta, s átadta a szót Weeber Tibor, Kőbánya alpolgármesterének, nyissa meg a kiállítást.

 

   Weeber Tibor (jobb oldali kép) első szavaival arra emlékeztetett, hogy ma már nem biztos az, ami az ő ifjúkorát övezte, nevezetesen, hogy az élő játék megelőzte a virtuálist. S ha nagy ritkán tévére fájt a foguk, a szomszédba kéredzkedtek be, ám akkor is a sportközvetítésre voltak kíváncsiak. – De élőben láthattuk Kemény Henrik bábművész Vitéz László figuráját – ellenpontozott, s aláhúzta a mai Andrássy úton az Állami Bábszínház előadásait. Meghatározó gyermekkori élmények ezek, mint ahogy a testvéreivel közösen, otthon előadott bábműsorok is, amiket a szüleik a földön ülve néztek végig.

 

   Vari Ildi kiallitas 201Középiskolás emlékei közül pedig azt hozta fel, hogy a piarista gimnáziumban egyik kedves tanára, Vízvári László, annak ellenére, hogy szerzetesrendi tanár volt, megalapította az ország egyik leghíresebb magán bábcsoportját, az Astra Bábegyüttest. te

   Élményei között említette a kőbányai Szent László templomban Vári Ildikó szervezésében létrejött Templomi Bábjátékos Találkozót, ahol volt szerencséje találkozni az Astra mai, még élő tagjaival.

   – Mi az, ami a bábot, a bábozást ma is életben, frissen tartja? – tette fel a kérdést, s hogy ne maradjon költői, válaszolt is rá. – Azt mondanám, a cselekvő játék öröme. Amikor csapatban, élő adásban, az ember egészének, keze, lába, teste, szája, mozdulatai összjátékával megszületik a cselekmény.

   Persze, a bábszínházhoz báb is kell. Ezen az alapvetésen indulva mondta el Weeber Tibor, hogy minden bábnak van egy szülője, aki kitalálta, megálmodta, elkészítette. De a figura mindaddig csak egy eszköz, amíg kézbe nem veszik, s „minden ember más-más életre tudja kelteni. A lelkét a bábostól nyeri.”

 

   Vari Ildi kiallitas 134Befejezésként azt kívánta, gyönyörködjenek a jelen lévők Vári Ildikó bábjaiban, s ne feledjék, az igazi alkotó mindig az az ember marad, aki századszor is a kezébe veszi, s életre kelti ezeket.

 

   Egészen más oldalról közelített Vári Ildikó bábjaihoz a művésztárs, a Meseláda alapítója, Kovács Hedvig művésztanár. Elmondta, Vári Ildikó azt kérte tőle, közölje, hogy ő nem művész.

   – Valóban, Ildikó is, velem, s sok más társunkkal együtt „csak” pedagógus, akit a sors megáldott egy sor művészi adottsággal. Tehetséges. Mind a zenében, mind a verbális előadóművészetben, mind a képzőművészetben – mondta.

   Bizonyítandó az állítást, sorra vette ezen adottságokat, temérdek jó tulajdonságát, s kijelentette, hogy „Vári Ildikó a két legjobb budapesti gyermek bábegyüttes közül az egyiket vezeti.” Megjegyzete, volt idő, amikor a három legjobb közül kettőnek is ő volt a vezetője.

 

   Vari Ildi kiallitas 233A szakmai munkájáról azt adta közre, hogy minden épvben megméretteti magát és csoportját a Budapesti Gyermekbábosok Találkozóján, melyeken évről-évre a legjobbnak bizonyul. Így kerül Egerbe, ahonnan váltakozó sikerrel, de minden évben dobogós helyezéssel tér haza, s az nem fordulhat elő, hogy ne legyen meg az arany minősításük. (képünkön Kovács Hedvig)

   A forgatókönyvírás, a bábtervezés és készítés, a próbák, a továbbképzések, bizony energiákat emésztő, fárasztó tevékenységek. A szép magyar színpadi beszéd, a tiszta éneklés, a viselkedés – hiszen a bábos nem mindig láthatatlan –, a csoportközösség hatására a gyerekek sajátos személyiségfejlődésen mennek át.

   Ildikó a bábművészet szinte minden műfaját végigjárja a tevékenysége során bemutatott 23 előadásában. Mind másfajta kvalitásokat kíván: kesztyűsbáb, árnyjáték, pontfényes árnyjáték, asztali pálcás játék, feketeszínházi UV játék, asztali marionett játék, marionett, fél bunraku színház.

   Ezek után csak azt kérdezem: Ildikó tényleg nem művész?

A felcsattanó taps egyöntetű válasz volt.                                           

   Vari Ildi kiallitas 380

  A Kőmazsik pedig beálltak az asztalhoz, s Petrolay Margit: A világszép kecskebéka című darabját adták elő.

 

   A látványos és egyedi megnyitó végén Ildikó kért szót. Rövid beszéde a köszönetről szólt, meghatottan mondta, ez az első olyan kiállítása, melyen a közönségből mindenkit ismer – megjegyezzük, mintegy 60 fő volt jelen!

   Vari Ildi kiallitas 489

  Császár Ágnes meglepetés produkciója

 

   Ildikó elmondta, a bábok, melyeknek csak egy része van itt, szerves részei a pedagógiai munkájának. – A bábkészítést, a bábozást, ugyanolyan szeretettel végzem, mint a tanítást, s ez csak úgy jön, nem tudok rajta változtatni.

   Miközben azt kezdte el sorolni, kinek tartozik köszönettel, bábos társa, Császár Ágnes a Meseládából egy óriási strucc „bőrébe bújva” megtáncoltatta Ildikót. A siker fergeteges, Ildikó meglepetése óriási volt.

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Álljon mellénk, támogassa a szerkesztőség munkáját, hogy fejlődni tudjunk, hogy színesebbek lehessenek cikkeink! A részletekért kattintson a képre!

tamogato tabla 400px