AD-blacklist1

2018
feb.
16

Vendégségben Budán

Írta: Oszvald György

KKIE Mag galeria 069leadBudai meghívásnak tettek eleget a Kőbányai Képző és Iparművészek Egyesülete tagjai. A Mai Alkotóművészek Galériában (MAG) rendezték meg a Kitekintés című csoportos kiállítást, melynek megnyitóját február 8-án tartották.

 

 

 

A MAG a Krisztina körúton található, s bizony meglepődtünk, mikor a főépület belső udvarán egy felújítás, renoválás jeleivel – állványok, építési anyagok – találkoztunk. Ám az udvar hátsó részén álló alacsonyabb épületablakain fény szűrődött ki, és ismerős arcok is felvillantak, így biztosak lehettünk benne, jó helyen járunk.

   

KKIE Mag galeria 002

  balról: Kőhegyi Gyula, Holakovszki István, Horváth György

 

   Az épület egy barátságos, boltíves belsőt rejtett. A megnyitóra Holakovszki István, Pro Cultura Újbuda díjjal kitüntetett pedagógus, a galéria vezetője, Horváth György, az egyesület elnöke és Kőhegyi Gyula, a nemrég a Magyar Kultúra Lovagja címmel kitüntetett grafikusművész, az egyesület tagja vállalkoztak.

 

   A jelenleg a Tandem Gimnázium oltalma alatt működő galériáról, a kőbányai művészek meghívásáról Holakovszki Istvánt kérdeztük.

 

   – A helyi újságírónak mindig öröm, ha arról tudósíthat, hogy szűkebb pátriája művészei jó hírét viszik a kerületnek. Hogyan kerültek ide, honnan a kapcsolata a kőbányai művészekkel?

   – A történet nem mai keltezésű. Értem ez alatt, hogy korábban, a XI. kerületben 15 évig működött Bocskai Galériát is én vezettem, s ott, például Kőhegyi Gyulának is volt kiállítása. A kapocs megmaradt, s rajta keresztül szerveztem meg azt a tárlatot.

   Persze, a hely nem nagy, s ezért azt találtuk ki, hogy mindenki egy-egy képpel, kisplasztikával, textillel, stb. legyen jelen.

  

   KKIE Mag galeria 017Kőhegyi Gyula egy rendhagyó tárlatvezetéssel fedte fel azokat a műhelytitkokat, melyek az egyesület életének szerves részei. – Aktuálisan, ez egy műfajok közötti átjárást jelent, mely ezen a kiállításon tetten érhető – mondta. Akik nem kísérik figyelemmel vagy nincs rá lehetőségük, hogy napra készek legyenek a kőbányai művészekből, azoknak elmondta, hogy például E. Szabó Margit Ferenczy Noémi-díjas textilművész most egy különleges grafikával jelentkezett, s nem egy leszőtt textil alkotással. De Csáki Gyöngyi is újított, mert a „pecsvörk” specialista textiles művész egy modern grafikának is értelmezhető, vagy egy montázs technikás festészeti műnek is nevezhető képet állított ki.

   KKIE Mag galeria 052Kiss István, szintén Ferenczy Noémi-díjas művész (bal oldali kép) is újított: komputer-grafikát hozott. Csomós Zoltán egy szupernaturalista, kisméretű olajképpel van jelen, holott grafikusművészként végzett, s alkotott. A tavalyi Biennálén megosztva kapta ő és Jajesnyica Róbert Munkácsy-díjas ötvösművész a kiállítás nagydíját.

 

   Valójában Kőhegyi Gyula mindenkiről szólt legalább egy mondatot. Berek Lajos, Gál Magdolna, Horváth György, H. Szántay Marianna, Krausz Margit, Küzdi András, Jajesnyica Róbert, Meiszter Kálmán, Tényi Katalin, Fábián Rózsa, Galambos Attila mellett – természetesen – saját magát sem felejtette ki.

 

     Felhívta a figyelmet arra is, hogy a falakon a korábban elhunyt művészek, Koós László szobrászművész és Varga Hanna festőművész alkotásai is láthatók.

 

     A kiállítás február 21-ig látogatható, hétköznapokon 14-19 óra között. (1013 Budapest, Krisztina krt. 59.)

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Álljon mellénk, támogassa a szerkesztőség munkáját, hogy fejlődni tudjunk, hogy színesebbek lehessenek cikkeink! A részletekért kattintson a képre!

tamogato tabla 400px