A kézfogás ereje
Kiállítással egybekötött gyermekrajz-verseny eredményhirdetését rendezte meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) Kőbányai könyvtára november 17-én. A pályázatot a Manninger Miklós Táncművészeti Alapítvánnyal közösen hirdették meg, közreműködött a Törekvés táncegyüttes Suttyó gyerekcsoportja.
Nem először fordul elő, hogy a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kőbányai könyvtára falai között megjelenik a folklór.A „tiszta forrásból” merítő látványos táncos program hol egy adott esemény kísérője, hol maga az esemény képviseli az autentikus paraszti világot, hagyományainak tárgyi megjelenését. A kiemelt program minden esetben kiállítás.
Az elmúlt években a korábbi, csak grafikai kiállításokat rendező Artotéka kínálatát színesítették, bővítették, megtartva ugyanakkor a könyvtárhoz, a könyvekhez való kötődést. Jelen esetben éppen azt kívánjuk bemutatni, hogyan jön létre egy minden szempontból egyedi kiállítás. Ha úgy tetszik, mit eredményezhet akár egy virtuális kézfogás is.
Manninger Miklós a kőbányai Törekvés táncegyüttes koreográfusa volt, 2014-ben hunyt el, nevét immár a Manninger Miklós Táncművészeti Alapítvány viseli. A könyvtár kiállítása Manninger Miklós munkásságát több tablón mutatja be, gazdagon illusztrálva fotókkal, írásokkal. Szellemiségét pedig a táncról szóló gyerekrajzok adják vissza.
A könyvtárral a kapcsolat Földényi Krisztina (a képen jobbról) könyvtáros személyén keresztül válik élővé. Tevékenyégét az alapítvány Emléklappal ismerte el, melyet Manninger Zsuzsanna, az alapítvány elnöke a rajzpályázat eredményhirdetése után adott át neki.
A Kőbányai Önkormányzat kitüntetési rendszerében állított emléket Manninger Miklós néptánc-pedagógus koreográfusnak. A Manninger Miklós Kulturális Díjat 2016-ban, az alapítás évében, Földényi Krisztina, a Kőbányai könyvtár könyvtárosa, 2017-ben Szigeti Mónika (bal oldali kép), a Kőrösi Kulturális Központ művelődésszervezője kapta.
Ez a díj az, ami hatására Manninger Zsuzsa elhatározta, hogy mindenki, aki ezt a díjat megkapja, egy, az alapítvánnyal közös produkcióval rukkol elő, amely visszautal a neves koreográfus sokat idézett szellemiségére. Megjegyezzük, az idei díjazott, Szigeti Mónika már dolgozik az alapítvánnyal közös jövő évi projekten.
No, de lássuk, hogyan zajlott le a kiállítás megnyitója! Kaposi Ildikó könyvtárvezető egy rövid köszöntő után Manninger Zsuzsanna alapítványi elnöknek adta át a szót, s arra kérte, mutassa be a Fogjuk meg egymás kezét című gyermekrajz kiállítást.
– Hát, izgultunk nagyon, de a 230 beérkezett rajz minden várakozásunkat felülmúlta. Ez egyértelmű siker, amit nem csak az bizonyít, hogy ilyen sokan vagyunk most itt, de az, hogy a tervezettől több díjat adunk át. Eredetileg a három életkori kategóriában terveztünk I-III. helyezettet értékelni, de támogatónknak köszönhetően ezen felül tíz különdíjat is átadunk – mondta örömmel Manninger Zsuzsa (képünk).
Szólt a kiállítás és a rajzpályázat létrejöttéről is. Édesapja, Manninger Miklós a kőbányai Törekvés táncegyüttes koreográfusa, vezetője volt több mint 50 évig, de emellett a német nemzetiségi tánckultúrát, a hagyományok őrzését és bemutatását is szívén viselte.
A kiállítás címe egyik kedvenc, próbát kezdő kiszólásából ered. Mindig azt mondta, hogy álljunk körbe és „fogjuk meg egymás kezét.” Ez a mondat lényegében lefedi a neves koreográfus szellemiségét; az alapítvány működése is erre a mottóra épül. A pályázat kiírásával pedig ugyancsak a közösségteremtés erejét, az egymásért való felelősséget kívánták láttatni. Manninger Zsuzsa és Földényi Krisztina összedugták a fejüket, kitalálták a rajpályázatot, melyet nem volt nehéz beilleszteni sem a könyvtár kiállítási koncepciójába, sem Manninger Miklós szellemi örökségébe. Erre már a cím is utal: Fogjuk meg egymás kezét.
A zsűrizést Sinkó Veronika képzőművész, gyermekkönyv-illusztrátor, Szigeti Mónika művelődésszervező és Takács István, a Kőrösi Kulturális Központ művészeti munkatársa végezték.
A szellemi örökség másik, anyagi valósággá nemesedett megnyilvánulását a Törekvés táncegyüttes Suttyó gyerekcsoportja – vezetőjük Ottakinger Eszter – jelentette. Rövid műsorukban kalocsai táncokat mutattak be. Igényes megjelenés, szépen fonott hajak, stilizált, de a vidék viseletét hűen tükröző jelmezek mellett magas szintű, magabiztos táncolás jellemezte a gyerekek előadását. Különösen azt emelnénk ki, hogy az első rész fergeteges frisscsárdása után a kalocsai mars pattogós, lényegesen lassúbb tempójú táncára nehézség nélkül álltak át, a tánc végig összhangban állt a zenével.
Szerkesztőségünk élt a lehetőséggel, rövid interjúra kérte Zsuzsát és Esztert. Úgy adódott, hogy Zsuzsát volt könnyebb kiszakítani a gratulálók gyűrűjéből.
– Mennyi idő telt el édesapja halála és az alapítvány létrehozásának ötlete között?
– Szinte azonnal eldöntöttem az alapítást. Már az első pillanatban, minden fájdalom és megrendülés ellenére is, felvetődött, hogy nem szabad egy percre sem nélkülözni élete gazdag örökségét; a koreográfiákat, táncokat, fotókat és minden más emléket. Azt gondoltam, hogy a benne meglévő közösségformáló erőt mindenképpen tovább kell vinni.
– Hogyan kezdték el a munkát? Az emlékek, gyűjtését, őrzését?
– Az első rendezvényünk a Törekvés táncegyüttes, a Soroksári Német Nemzetiségi Táncegyüttes és a solymári tánccsoportok (idősek és iskolások csoportjai) részvételével egy emlékműsor volt, ezt az első évben szerveztük meg. Másodjára már kiírtuk a Fogjuk meg egymás kezét! című, négy részesre tervezett fesztiválsorozatot. Az azonos címet viselő rajzpályázat pedig a harmadik projektünk.
– Gondoltak-e arra, hogy az ország bármely szegletében, ahol valamely együttes táncolta, táncolja édesapja koreográfiáját, azokat begyűjtsék, s egyszer majd egy videós kiadványban közreadják?
– Igen, de azzal is számoltunk, hogy ezeket rendkívül nehéz lenne összeszedni, hiszen hány és hány táncos lehet, akik az évek során abbahagyták a táncot, megszűntek csoportok, vagy bármi más körülmény miatt levették a repertoárjukról az együttesek? De igyekszünk nem meghátrálni!
– Hogyan élte meg, hogy édesapja irányítása alatt táncolt? Nehezebb volt-e fegyelmezettnek lenni, mintha idegen koreográfus a főnök? Illetve, a másuk oldal: kivételezett-e önnel valaha is az édesapja a próbákon?
– Gyerekkoromtól fogva örökmozgó voltam, elkerülhetetlen volt a tánc. Emlékszem, óvodásként a lábára álltam, ő fogta a kezem, s úgy lötyögtünk a tánc ritmusára. Valójában középiskolás koromban kezdtem el igaziból táncolni. Talán másnak furcsa, amit mondok, de nemcsak apaként néztem fel rá, de táncosként is a példaképem volt. A lógásról szó sem lehetet, annak ellenére, hogy a három lánytestvérből csak én lettem néptáncos. A két nővérem érdeklődése más irányú volt. A Törekvésben a többiek is így voltak ezzel valahogy: második apjukként szerették őt és mindig a közös munka volt az elsődleges. Biztosan nem véletlen, hogy sokuknak már a gyerekeik táncolnak nálunk!
Éppen befejeztük a beszélgetést, és kapóra jött, hogy Eszter is akkor fejezte be a gyerekek előadás utáni eligazítását.
– Nehéz a gyerekekkel bánni? Hogyan kehet őket motiválni?
– Alapvetően fontos a játékosság. Megpróbálok az ő szintjükön gondolkodni, szinte a bőrükbe bújni, hogy meg legyen az összhang. Ez teljesen igaz az óvodásoknál, de ahogy nagyobbacskák lesznek, egy kicsit csökken a játék aránya, de még egy korosztállyal feljebb sem marad el, pedig ők már komoly koreográfiákat táncolnak. Az idősebbeket már maga a tánc motiválja. Mindez azt szolgálja, hogy legyen egy alaphangulat, hogy mindenki ráhangolódjon a közös munkára.
– Maradjunk még egy kicsit az ovisoknál. Egyformán sikerül mindig az alaphang megteremtése? Nem tudom, jól gondolom-e, a kis gyerekeknél gyorsan elvész az érdeklődés, könnyen kizökkennek egy adott helyzetből…
– Igen, vannak néha mélypontok, s ezeket a gyerek nagyon kifejezően tudja jelezni. Ilyenkor – mindig a konkrét helyzettől függően – egy humoros megjegyzés vagy egy erősebb, szokatlan reakció, a személyes példa mindig visszahozza a gyereket a közösségbe.
– Mikor, hogyan kezdett táncolni? Kérdezem ezt azért, hogy mennyire maradtak meg a gyerekkori élmények; jók vagy kevésbé jók?
– Hát, el kell szomorítsam. Nem gyerekként kezdtem táncolni, 17 vagy 18 éves lehettem, amikor a néptáncosok közé kerültem, így nincsennek gyerekkori élményeim. De, még majdnem felnőttként is, először a Törekvés utánpótlás csoportjába kerültem, s onnan lépkedtem aztán felfelé. És az is igaz, hogy most kimondottam élvezem a gyerekekkel való foglalkozást. Talán éppen az én élményim hiánya miatt tudok velük gyorsan egy hullámhosszra kerülni.
– Kicsit nehezet kérdezek. Van-e olyan gyermeknéptánc irodalom, olyan koreográfiai gyűjtemény, amit csak „levesz a polcról”, s már csak a betanítás marad, vagy önnek kell minden tánc ot koreografálni?
– Nem tudok ilyen könyvtárról, de arról igen, hogy sok könyv tartalmaz olyan fejezeteket, melyekben tájegységenként meg lehet találni azokat a táncleírásokat, tánctípusokat, melyeket egy adott korosztálynál alkalmazni lehet. A magam részéről szívesen kezdek ugrós típusú táncokkal, mert ebben kiélhetik a mozgásigényüket. Ugrálhatnak, szaladgálhatnak, lásd például egyik másik gyerekjátékot (fogócskák, ügyességi és erőjátékok, eszközös ügyességi játékok és társaik). Imádják például a kötélkígyós játékot. Ahogy idősebbek lesznek, magabiztossá válnak, lehet megismerkedi a csárdással, itt is először a lassú, majd a gyors változatokkal.
– Van-e alsó életkori határa az egyes tánctípusoknak? Táncolhat-e pl. egy 8-10 éves gyerek kalotaszegi legényest?
– Erről többen másfélét gondolunk, de az mindenkinél alap, hogy a nehéz, komoly erőkifejtést igénylő tánchoz megfelelő kondíció is kell. Ha például egy kiugróan tehetséges kissrácnak jó fizikai adottságai vannak, miért ne táncolhatna legényest. De azt is fontos tudni, hogy más a helyzet akkor is, ha egy Jobbágytelken született és ott a kultúrába belenőtt 10-12 éves kisfiú, kislány táncolja a tájegység táncát, mint ha ugyanezt budapesti gyerekek próbálják megtenni.
Nos, attól nem kellett félni senkinek sem, hogy a Suttyók netán valami nem odavalóval rukkolnak elő. De erről már szóltunk fentebb.
A rajzverseny különdíjasai
Kiemelt különdíj: Bácsborsódi Őszi Napfény Integrált Szociális Intézmény Festékpaca szakkör
Óvodás korosztály: Balogh Tünde, Simon Anna
Alsós korosztály: Forgács Alexandra, Szabó Gyöngyvér, Pálinkás Adelina, Szakáli Kata közös munkája; Varga Natasa.
Felsős korosztály: Kovács Márta Réka; Narancsik Sára; Piller Fanni és Demsa Alexandra; Mester Dóra.
Facebook különdíj (242 like): Kovács Edit Gréta
A rajzverseny díjazottjai:
Óvodás korosztály: 1. Daliánisz Zoé, 2. Bognár Orsolya, 3. Magyar Gréta.
Alsós korosztály: 1. Ruzsenszky Kata, Szilágyi Anna, Tusák Alíz, Boldizsár Vivien, Bereczki Katinka közös munkája, 2. Kovács Edit Gréta, 3. Varga Dorottya.
Felsős korosztály: 1. Balogh Tímea, 2. Sánta Dóra és Bokodí Zoé, 3. Szakolczai Fruzsina
Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT
Fotó: 10kerkult.hu/OGY
Állj mellénk, támogasd szerkesztőségünket, hogy fejlődni tudjunk! Részleteklrt katt a képre!