Ami az ecsetvonások mögött van

Abszolút egyedi kiállításnak adott otthon nemrég a Széchenyi István Általános Iskola. Lami Bakos Györgyi állította ki képeit, ám a képekhez egy filozófiai tanítás párosult. Egy biztos: sem a kiállítás, sem a megnyitó nem mindennapi élmény volt.

„amit színekkel nem tudok láttatni, ahhoz szavaim adom…

amihez szavaim kevesek, ott a színekkel játszom…” (Lami)

Maga a kiállítás már nincs, egyes képeket fotókon lehet visszanézni, vagy Lami honlapját felkeresve gyönyörködni, ám az üzenete aktuális! Már csak ezért is bátorkodtunk nem kis idő elteltével előhozakodni a témával.

   A konkrét kiállításon túl azonban van még egy fontos dolog, amiről szólni kell. Sándor Zoltán, a Széchenyi Általános Iskola igazgatója sokféle rendezvényt beengedett már az aulába: jótékonysági ruhaosztást, irodalmi esteket, kiállításokat, civil kezdeményezéseket, hitéleti alkalmakat. Az iskola közösségi tere „átlépte” a falakat az elmúlt években, s látva, tapasztalva a sokszínűséget, elmondhatjuk, valóságos közösségi térré fejlődött, kiszolgálva a szűkebb környezet, az újhegyiek igényeit, de teret adva a szélesebb nyilvánosságnak is.

   Minden egyes rendezvény más és más élményeket ad, van, volt köztük olyan is, melynek hatása nem múlik el másnapra. Lami Bakos Györgyi kiállítása és a különleges megnyitó élményei máig hatással vannak…

    – Szeretném, ha ma mindenki úgy távozna, hogy tudja, képes megvalósítani az álmait, képes bízni magában – mondta a kiállító művész, miután Sándor Zoltán iskolaigazgató köszöntője után átvette a szót. Jelezte, senki ne számítson a kiállításokon megszokott sablonokra, magáról, álmairól, azok megvalósulásáról, a könyvében (Ne félj élni! -a szerk.) leírtakról fog mondani néhány szót, s egy meglepetéssel is készült.

   A megnyitóhoz egy kísérlet – maga a meglepetés – társult. Lami olyan önként jelentkezőt várt a két „beavatott” tanítványa mellé, aki azt állítja magáról, hogy még a pálcika ember megrajzolása is gondot okoz neki. Erre kicsit később visszatérünk.

   Lami felidézett egy régi emléket, minek nyomán afféle „gat-get” dolgokat csinált: tanulgatott, rajzolgatott, fejlesztgette magát. Mígnem egy levelet kapott, melyben ajánlatot kapott arról, hogy egy kétéves képzés után akár felsőfokú festőművészként is végezhet. Nos, így is történt, de az iskola megszűnt, s bár egy jó nagyot lépett előre, de továbbra a is a „gat-get” szinten ragadt. „Egy bátortalan álmodozó voltam” – mondta magáról.

   Lami folyton azt érezte, kerülgeti őt a festészet, nem menekülhet előle. – Ha valaki más témában – sport, számítástechnika, életvezetés, stb. – érzi ugyanezt, ne habozzon figyelni önmagát, zárja ki a világot, csak arra figyeljen, ami foglalkoztatja – javasolta a közönségnek. Hozzá tette, mintegy magyarázatként, hogy az egy dologra koncentrálás eredményeként minden más, az álom megvalósítását zavaró körülmény eltűnik, kikapcsolja az agyunk, hogy a megvalósulást segítse.

   – A színek és a beszéd viszonyáról mondottak feltételezik, hogy irodalmi késztetései is vannak. Milyen könyv a Ne félj élni című kötet?

   – Ebben egyfajta motivációs gondolatsorok vannak a festményimhez. Most írom a második könyvem, hasonló közelítéssel, Merj művész lenni! címmel.

   – Több képzőművészt ismerek, akik a versben, prózában is megnyilvánulnak. Ön szerint mért jelenik meg ez a kifejezési mód is?

   – Hát, mert beszélnek a képeink. Egy festmény nem csak arra van, hogy álljak előtte és nézzem! Hozzánk szól, s abban a pillanatban több, mint egy tájkép vagy csendélet. Nem azt mondom, hogy mindegyik alkotó, de sokan vagyunk, akik azt szeretnénk, ha ránézel egy képre, halld meg, amit mond és találd meg a saját gondolatod! Ugyanakkor nekünk is megvan a saját gondolatunk, sőt, egy egész regény. Azt leviszem a vászonra, s egy képben jelenik meg, amit sok ezer szóval mondanék el.

   – Nevezhetjük ezt a folyamatot a tömörítés művészetének?

   – Igen.  Mindenképpen!

   Néhány idézet álljon itt, amit Lami a képeiről, művészetéről, saját magáról mondott!

   „A festményeim megteremtik mindenki számára az áloméletet.”

   „A képeimen minden egyes ecsetvonás mögött ott van a hitem, örömöm, lelkesedésem.”

   „Minden képemben benne van a tenni akarás, a küzdés, a harcos sikerre vágyás.”

   „A papírra vetett gondolatot átvittem a valóságba.”

   „Soha nem engedem a tanítványaimnak, hogy alulértékeljék magukat.”

   „A korlátjait az ember magának állítja fel.”

   És itt térjünk vissza az önkéntes rajzolóra. Eláruljuk, a feladat egy alma megrajzolása volt, azzal az elvárással, hogy szinte „guruljon le” a rajzlapról. Fél óra kemény összpontosítás után, amikor Lami felemelte a rajzlapot, többen azt érezték, hogy az alma után kell kapniuk…

   Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

Fotó: 10kerkult.hu/OGY