Végső búcsú Kemény Henrik bábművésztől
Végakaratának megfelelően a Népligetben, az egykori Kemény Bábszínház helyén szórják szét Kemény Henrik bábművész hamvait január 29-én. A 10kerkult.hu egy régi interjúval búcsúzik a nagy művésztől.
Kemény Henrik éppen ma, január 29-én lett volna 87 éves – így jelképes is, hogy születése napja egyben a temetésének napja. (Tavaly november 30-án hunyt el.) Saját akarata volt ez, hiszen évekkel ezelőtt azt mondta: „A Ligetben szórják szét a hamvaimat. Ezt szeretném! Ott születtem, ott van az életünk".
Kemény Henrik a Bábszínészképzőn 1964-ben végzett. A család mutatványos bódéjában nőtt fel, az apja és nagyapja által teremtett, több mint százéves hagyományokat folytatta. 1931 óta lépett fel, 1935-ben játszotta el első főszerepét, s faragta ki első bábfiguráját. 1945-ben vette át édesapjától a színházat. Az 1950-es évek elején felszámolták a népligeti vurstlit, ekkor az Állami Bábszínházhoz került. Dolgozott tévéműsorokon is, nevéhez fűződik Vitéz László mellett a Zsebtévé Hakapeszi Makija és Furfangos Frigyes mestere, illetve a Süsü, a sárkány is.
Számos kitüntetést kapott: Népművészet Mestere (1954), UNIMA-díj (1980), A Gyermekekért Érdemérem (1983), Érdemes művész (1987), Pro Urbe Budapest-díj (1998), Arany Szirén Díj (1992), Magyar Köztársasági Érdemrend Kis- és Középkeresztje (1995), Kiváló művész (2002), Kossuth-díj (2005), Prima-díj (2008)
Emlékhely
2011. októberében égett le a magyar bábszínjátszás bölcsője, a Kemény-féle bábszínház. Lapunk már akkor megemlítette, hogy mindenképpen méltó lenne ide egy emlékhelyet (táblát, oszlopot, tömböt – bármit) elhelyezni, mivel ez a sokszínű magyar kultúra egyik jelentőségteljes pontja. Henrik bácsi halála még aktuálisabbá tette ezt a gondolatot.
Kérdéseinkkel meg is kerestük a fővárosi önkormányzatot – lévén a Népliget hozzájuk tartozik – de ….
... választ azóta sem nem kaptunk kérdéseinkre. (Kívánnak-e a helyszínen emléktáblát állítani, vagy valamilyen más jellegű emlékhelyet kialakítani a kérdéses terület rendezése után?) Tőlük legalább is nem. Ám Heni bácsi végleges búcsúztatása fellebbentette a fátylat a „titokról.” A leégett Bódé romjait időközben eltakarították, a gödröket feltöltötték, a talajt és a környezetet elrendezték. Az 1956-ban ültetett, ma már égbenyúló fa kopaszon óvta az egykori bábszínház területét. A sírhant körül ovális vonal mentén égtek a gyertyák, jelképezve az egykori bábszínház színpadát, a belső körben kis zsákokban a debreceni ravatal virágainak szirmait helyezték el. Láposi Terka, a Korngut-Kemény Alapítvány kuratóriumi elnöke mondta a búcsúbeszédet, majd furulyszó mellett Kemény Henrik hamvait a kis gödörbe öntötte, s két kezével készítette el a sírhantot. Az elhunyt művész tisztelői, barátai a szirmokkal, friss virággal szórták tele a friss hantot. A 10kerkult.hu képviseletében Raffai Ferenc vett részt a végső búcsúzási aktusban.
A népligeti végső búcsú képekben
A szertartás végén egy másik „rejtélyre” is fény derült: a Kemény alapítvány, a Fővárosi önkormányzat és a Magyar Művészeti Akadémia összefogásával idén tavasszal emlékhelyet hoznak létre a Kemény Bábszínház helyén.
Búcsúzóul egy régi interjú
És végül engedtessék meg egy személyes élmény. Néhány évvel ezelőtt volt szerencsém személyesen is megismerni gyermekkorom nagy bálványát, Vitéz László életre keltőjét. Az első szóra beleegyezett a találkozóba, 2007 nyarán a VI. kerületi Jókai téri parkban beszélgettünk. Úgy kezelt, mintha régi, jó barátja lettem volna. Amikor szóba került a Népliget, a hangja el-elcsuklott, és egy-egy könnycsepp is megjelent a szemében. És csak mesélt, mesélt. Majd’ három órát töltöttünk együtt, és én éreztem magam kellemetlenül, amikor ennyi idő után megkértem Henrik bácsit, hogy lassan búcsúzzunk, mert egyrészt későre járt, másrészt a mondandójának csak egy része fér be úgy is az újságba.
Életem egyik nagy ajándékának tartom, hogy személyesen találkozhattam vele. Henrik bácsi, nyugodjék békében!
Az alábbi, vele készült interjú 2007. augusztusában jelent meg a Budapesti 7 Napban.
Tizenhét éve, éppen augusztus huszadikán varázsolták újjá a hazai bábművészet bölcsőjét a Népligetben, a híres Kemény-féle szabadtéri bábszínházat…
…ne is mondja tovább. A Soros Alapítvány támogatásával építettük újjá az épületet és nyitottuk meg, akkor ott volt a kulturális minisztérium, a kerületi önkormányzat illetékese is. Olyan beszédeket tartottak, hogy azt hittem tényleg lesz ott valami. Ám azóta sincs semmi.
Miért?
- Mert egyszerűen elzüllött a liget. Dzsungellé lett. Egyszerűen senkié. Persze már akkor sem volt olyan jó hely. A színházba már a megnyitó után egy hónappal betörtek. Ott tartottam a nagyapám régi dolgait is. Azok közül és a többi közül is elvitték, ami mozdítható. Például szerszámokat.
Van még ott egyáltalán valami?
Ott van a szalagfűrész gépem, amit magam terveztem és hegesztettem, aztán ott van még az az esztergapad, amit a háború után én fabrikáltam össze. Ezek túlságosan is nehezek, ezért nem vitték még el. A tolvajok miatt amit csak lehetett elhoztam a lakásomba. Hát elég nagy rumli van. Előadás a megnyitó óta nem volt a színházban, csupán akkor „működik”, ha kimegyek, és a gépeken javítom, készítem a bábokat.
Ha jól tudom azt tervezte, hogy múzeumot nyit a Népligetben.
Igen. Amikor megkaptam a Kossuth-díjat, a mellé járó pénzből létrejött a Korngut-Kemény Bábmúzeum Alapítvány. Elhatároztam, hogy megpróbálok egy múzeumot összehozni. Azt szerettem volna, hogy a kiállításnak legyen egy állandó és egy mobil része. Hogy, ha valahol látni akarják, akkor oda el lehessen vinni. Az alapítványt bejegyezték, az alapító okiratában benne is van, hogy a Népligetben kell lennie az állandó tárlatnak… A mobil kiállítás működik, tavaly szinte minden nagyobb városban megfordult. Jelenleg Debrecenben látható, egészen októberig.
Nem fáj szíve, hogy így alakult?
- Dehogynem. Pedig mindent elterveztem. Úgy gondoltam, hogy a régi színház mellett fel lehetett volna, vagy inkább fel lehetne, húzni a múzeumépületet. Sőt, üvegtetősre terveztem, hogy nappal kizárólag a napfény világítsa be. Benn pedig egy igazi bábmúzeum lenne, egy olyan, ahol az egyes darabok szereplői külön vitrinbe „laknának”, és a közönség pedig eldönthetné, hogy melyik bábot, bábokat akarja előadásban megnézni.
Egy igazi interaktív színház…
…de még milyen aktív lenne. Édesapám jövőre lenne százhúsz éves, talán ennek alkalmából sikerül valamit beindítani. Bár…
Meddig is működött a népligeti színház?
1953-ig, akkor államosították. De ha államosították volna! Egyszerűen szétverték. Azt mondták a politikai vezetők, hogy a kétkezi munkával szerzett vagyonhoz nem nyúlnak hozzá. Nos ezt a házat édesapám és édesanyám a semmiből teremtette, ők vertek be minden szöget. De érdekesek az előzmények is. 1952-ben az Angolparkot államosították, és lett belőle Vidámpark. Amikor egy évvel később megkérdezték az igazgatót, hogy miért esett vissza a látogatottság, azt mondta, azért, mert a népligeti kizsákmányoló kapitalisták elvonják a közönséget. Na ekkor el is kezdték a felszámolást. Kérvényt adtam be, hogy hát én az Állami Bábszínház dolgozója vagyok, a húgom pedig vörös diplomás tanítónő, édesanyánkkal együtt itt élünk, utaljanak ki nekünk egy lakást. Fölszólítottak, hogy ennyi és ennyi idő alatt bontsam le a színházunkat, a lakásunkat, különben megbüntetnek. Meg is bűntettek, és ki is fizettem. Néhány hónap múlva megint jött egy felszólítás, hogy bontsuk le az épületet. Mi pedig megint megírtuk, hogy amíg nincs lakásunk, addig mit csináljunk? Egy szó, mint száz: eljöttünk onnan, s több mint harminc éve már itt lakok a hetedik kerületben.
Hogyan került mégis oda? Hiszen ízig-vérig népligeti vagy ha úgy tetszik kőbányai…
Amikor szóltak, hogy tényleg el kell menni onnan, jött egy kiutalás egy csepeli lakásra. Harminckét négyzetméteres, másfél szobás. De a mama nem akart eljönni a ligetből. Így fizettem a lakásért a lakbért, miközben továbbra is a ligetben laktunk. Meg is büntettek érte. Feladtam egy hirdetést, hogy elcserélném a lakást, s kaptam is rá választ. Egy Keménytől. Kemény Józseftől. Mivel az ő családjának nagy része ugyanabban a házban lakott, ahol volt a lakás, el is cseréltük a kettőt. Drága anyám még ekkor sem akart bejönni, ám miután a betörők megtámadták, leütötték, megmondtam neki, hogy ott nem maradhat többé.
Lehet, hogy furcsán hangzik: de megszokta már?
Meg. De amióta anyám és a húgom is meghalt, gyakrabban felteszem magamnak a kérdést, hogy mit is keresek itt. Ha nem lennék egyedül, visszamennék a ligetbe, megpróbálnám rendbe hozni.
Él-e még Vitéz László? Ismerik őt a mostani gyerekek?
Havonta két-három alkalommal játszottam tavaly a Bárka Színházban, és olykor több volt a felnőtt néző, mint a gyerek. De most voltam Kapolcson, a fesztiválon, és ott mondta az egyik apuka, hogy az ő gyereke a Vitéz Lászlót kívülről fújja. Csak ezt nézi minden este. Tehát ismerik. Az más kérdés, hogy hamisítják.
Kicsoda?
Évekkel ezelőtt a magyar bábmozgalom számára kiadtam filmen a Vitéz László játékokat, s amatőr együttesek játsszák ezt a mai napig is. Sajnos van olyan közöttük, amely megmásítja a szöveget, csűri-csavarja a történetet. Volt olyan, aki azt állította, én az ő javára odaadtam az előadói jogokat. De nekem sem erőm, sem energiám nincs arra, hogy bizonyítsam, az enyém az igazi.
Talán mert, ahogy látom, túl a nyolcvanon is inkább a Népligetért küzd. Ha lehetne néhány szóval leírni, mit jelent ez a hely önnek?
Az 1956-ban ültetett fa őrzi a Bódé helyét
Születésem, és az életem legszebb időszakának helye.
Kijár még a Mutatványos térre?
Minden héten egyszer. És szorongok, ha meglátom mi is lett belőle. Én még törődök vele, amennyire lehet. Ha már nem leszek, talán az alapítvány folytatja tovább…
[Raffai Ferenc]
fotók: 10kerkult.hu/OGY
168ora.hu, indedx.hu, halas.hu, pamoramio.hu
