A főpróba kiválóan sikerült

Zártkörű főpróbát tartottak a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kőbányai könyvtárában május 15-én délelőtt. Természetesen, közönség volt, a szomszédos Mászóka óvodából jöttek a kicsik, hisz’ hogy is nézet volna ki az előadás a gyerekek nélkül?

A Violin király és Hanga királykisasszony című zenés mesejátékot írta és színpadra alkalmazta: G. Szász Ilona, zenéjét szerezte, szerkesztette Joós Tamás. A jelmezeket Kires Ica készítette, a bábok Bartal Kiss Rita munkái.

  A darabot játszotta, mesélte és a gyerekeket bevonta a mese előadásába: Joós Tamás.

   Tény, hogy nagy feladatra vállalkozott, mert az ilyen típusú gyermekszínházi előadások sikere azon múlik, sikerül-e a gyerekeknek azonosulni a történettel, átveszik-e a darab szereplőinek sorsát?

   Joós Tamást eddig nagyszerű énekmondói szerepkörben ismertük meg, számos előadáson mutatta meg a versek megzenésítése, a népzene hiteles tolmácsolása iránti érzékenységét, sőt, a Cseh Tamás dalok előadása sem okozott számára megoldhatatlan feladatot. De mesét mondani, az más! Tudni kell összekacsintani a gyerekekkel, cinkosukká válni, ha valamely szereplő „stiklit” csinál a színpadon, tudni kell a hangsúlyokat váltani, hogy csodálkozásra késztesse őket a narrátor vagy éppen kiáltózós figyelmeztetést „csikarjon” ki belőlük, ha a szereplőket a gonosz fenyegeti!

   Nos, a jelzett feladatokat kiválóan megoldotta Joós, azaz Hangvilla udvarmetser; az első pillanatban, a kobzás belépővel „megfogta” az óvodás publikumot. A kicsik szájtátva hallgatták a könnyen érthető meseszöveget, a dalokat.

„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas birodalom, a hangok országa, Pentatónia. Hogy milyen volt ez az ország? Nem volt se északon, se délen, se keleten, se nyugaton, de ott volt mindenütt: a földön, a vízben és a levegőben. Ez a birodalom tele volt csodálatos hangokkal, szépséges dallamokkal, varázslatos muzsikával. Királya is volt néki, ahogy egy rendes országban lennie kell. Úgy hívták, hogy Violin király. Az özvegy Violin királynak Volt egy hétszerszép leánya: Hanga királykisasszony. A király nagyon féltette egyetlen leányát. Óvta a naptól, óvta a széltől, még a palota kapuján sem mehetett ki. Így hát egész nap csak bolyongott a palota termeiben, vagy a könnyeivel öntözte a kertben a virágait. Közben szomorú dalokat énekelgetett napestig. Violin királynak egy szép napon elege lett a sok dalolásból …”

Amíg a bevezető tart, a mesemondó felöltözteti a csupasz drótvázakat, s arcot adva varázsol belőlük Violin királyt és Hanga királykisasszonyt. S ez fontos része az előadásnak, mert a technikai megoldások nem szakíthatják meg a történet mesélését. Babrálás, körülményeskedés esetén a gyerekek azonnal kiesnének a mese valóságából, elveszítve azt az illúziót, hogy ők ott és abban a pillanatban részesei a történetnek.

   Szó ami szó, Violin király az ördögöt hívja segítségül, ugyan bújjon már bele a daloló királylányba! Egy idő után megbánja azt a hirtelen haragú király, s zenekart toboroz, hogy majd annak hangos zenéje kiűzze az ördögöt a lányából.

   A zenekart a közönségből választja ki a mesélő, kezükbe adva a hangszereket. Nyenyere tartományban a tekerőlantot, a Tilinkák tartományában a furulyát, a Banduráknál a citerát, Tamburint földön a tamburát és a Csubavák tartományában az esőbotot. Sőt, még a kobozt is beleszövi a cselekménybe. A gyerekek aktivitása, játszani akarása szinte határtalan, Joósnak nehéz dolga van, hogy pártatlanul válogassa ki a banda zenészeit. De harag nincs, aki nem kapott szerepet, együtt énekel, s hangoskodik a muzsikusokkal, s valljuk meg, ez a „fülsértő” zenebona egyáltalán nem zavarta a néhány fős, felnőtt közönséget! Sőt, élvezték a látványt, a gyerekek teljes azonosulását a szereplőkkel!

   Minden jó, ha jó a vége, természetesen, a közös hangoskodással sikerül kiűzni az ördögöt Hanga királykisasszonyból, s míg az a pokolra ment, jó néhányszor ismét megijedtek tőle!

   Nem kétséges, relatíve könnyű dolga van a zeneszerzőnek, a jelmez- és bábtervezőnek, hiszen a történet hálás, szinte kínálja a megoldásokat. Ezen a ponton álljunk meg egy pillanatra! Ami szerintünk nehéz volt, az a szöveg megírása: itt fontos volt, hogy gyerek közönségnek szól a darab, vigyázni kellett, ne legyenek bonyolult szófordulatok, gyerekeknek nehezen emészthető kifejezések. Hogy ez sikerült vagy sem, G. Szász Ilona monda el szerkesztőségünknek.

   - Igazság szerint a szakmámban maradtam, s valóban figyelni kellett a szövegre, a versekre. Hosszabb ideje érlelődött a történet, míg összeállt ez a változat. Örülök neki, s a gyerekek reakciója azt mutatja, sikerült őket megszólítani - értékelte a mesedarabot a szerző.

balról: G. Szász Ilona, Joós Tamás, Kires Ica (alkotók)

A végére nem maradt más feladata a krónikásnak, mint egy közös fotót készíteni a jelenlévő alkotókról.

Az előadáson készült fotókat  ITT  tekinthetik meg.

Fotó: 10kerkult.hu/OGY