AD-blacklist1

2020
nov.
01

XXI. századi katarzis - ókori alapokra komponálva

Írta: Oszvald György

GRE Oidipus leadA Nemzeti Színházban, a Jelen/Lét Fesztivál alkalmából mutatta be az Amfitheatro görög színház Sophocles: Oedipus Tyrannos című drámáját Kollatos Fotios rendezésében, október 11-én. Az előadás különlegessége a jelen és a múlt sajátos ötvözése volt.

  

 

Néhány gondolatot szeretnék megosztani az olvasóval, mielőtt a bevezetőben jelzett ötvözésről szót ejtenék!

   Előképzős voltam a salgótarjáni zeneiskolában, amikor a kórussal Budapesten, az Operában léptünk fel. A matiné jól sikerült, majd ebéd után – jutalomból – a Rigolettót tekinthettük meg. Szó se róla, nagyon untuk, 7-8 évesek voltunk.    

   Majd kicsit később, az általános iskolában, talán a nyolcadik osztályban – vért izzadva küzdöttem át magam a Kőszívű ember fiain, az Antigonéval pedig már gimnazista koromban birkóztam meg. (Az Odüsszeia tetszett, már csak a műfaja miatt is.) Persze, mindegyiknek meg lett a következménye: az opera a mai napig nem tartozik a kedvenceim közé, a hosszú regényeket a mai napig nem szívlelem, az pedig, hogy drámát olvassak, hát…

 

   GRE Oidipus 129Mai fejjel azt mondom, az egyébként kincsnek számító művek nem a megfelelő életkorban értek el, s így nemigen tudtam ezeket, és társaikat befogadni.

 

   Ezek az emlékek átfutottak rajtam, mikor lélekben az ókori dráma befogadására készültem. Jönnek majd a tógás emberek, a cirkalmas beszéd, a nehezen követhető cselekmény, a várhatóan hosszú monológok, nem utolsó sorban – konkrétan az Oedipusra gondolva – a borítékolható „lelkizés”… Kellemesen csalódtam.

 

   Igaz, a lelki rákészülésben, a várható élmény befogadásában sokat segített a darab rövid előzetese:

   GRE Oidipus 256„Az előadás szándéka szerint a tragédia egyik alap ellentmondását próbálja sajátos megközelítésben bemutatni: a látszat és valóság megkülönböztetésének lélektani rezzenéseit követi, vizsgálva mai világunk, sorsunk felismeréseinek válaszreakcióit. Ugyanakkor a színház jellegének változásai megkövetelik az adott kor szellemi igényeinek „kielégítéséhez” való igazodást – ami nem korlátozódhat csupán a színpadi előadás adott kor-külsőségeinek megjelenítéseiben.” (-nond-)

 

   Megvallom, ismerve Kollatos Fotios (képünk)  néhány rendezését, hogy kíváncsivá tett, vajon milyen meglepetéssel fogja az adott kor szellemi igényeihez igazítani az ókori eseményeket rendezőként?

   Nos, sorolom, nem tagadva, hogy a cikk megírása előtt megosztottam a gondolataimat vele.

 

    Kétségtelen, s ez önmagában is meglepetés, hogy elsőként egy tánckarral találkozunk; - az első percekben azt hittem, istennők színesítik a nyitóképet. Ám, amikor sorra vették le a vállukon átvetett, tunikaszerű leplet (khiton), egy testszínű és testhez simuló jelmez bukkant elő. Elgondolkodtam, s elméletem a darab végére alakult ki. Úgy hiszem, hogy ők a szereplők lelki kivetítődései, akik szenzációsan koreografált (Bokrossy Barbara) látvánnyal támasztják alá a vívódást; a párhuzamos mozgások erősítik a szándékot, adott esetben – lásd például Oidipusz megvakulását – meggyőzően el is játsszák a drámát. A jelmezük a mezítelenséget jelképezi, hiszen a lélek pőre, másként nem is lehetne őszinte. Fotios annyit fűzött ehhez, hogy a táncosok lehetnek akár lelkek is, de lehetnek az elhunytak szellemei is; éppen ezért a jelmezük semleges.

   IMG 20201011 194037

  Geometriai fényhatások emelik ki a jeleneteket

 

   A több alkalommal használt stroboszkópra, a fények díszletelemként történő alkalmazására Fotios adott kielégítő választ. Hogy őszinte legyek, nálam csak a stroboszkóp villogott a középpontban. „Az látható volt, hogy gyakorlatilag nem volt díszletünk: a megoldást a fények használata jelentette. Minden jelenet valamilyen alakzatot képez, háromszög, téglalap, átló, kör, s ezeket meghatározott helyről, irányból érkező fénysugarak erősítik meg. A szigorú geometriai formák pedig fellelhetők Hellász történelmében, lásd például Thalész, Archimedesz, Püthagorasz vagy Arisztotelész és társaik műveit.” – magyarázta.

  

    Nekem rendkívüli módon tetszett, hogy élve a Nemzeti Színház technikai lehetőségeivel, Fotios bátran használta a színpad szintbeli megosztásának lehetőségét. Tényleg örültem annak, hogy például a vak jós másfél méterrel a színpad szintje fölé „liftezik” és onnan jövendöl.

   

IMG 20201011 195248

  Térbeli hierarchia

 

   A szereplők függőleges irányú térbeli mozgatása plusz élményt ad; hiszen ezt a magassági szimbólumot díszletekkel is meg lehetett volna oldani. Fotios pedig a következőkkel egészítette ki a meglátásomat: „Túl azon, hogy az ókori Hellászban egyszerre jelenik meg a három főszereplő, az is szándékom volt, hogy a szintek „rangsorolásával” adjak még egy hangsúlyt: a korhű hierarchiát is érzékeltetni akartam. Oidipusz király van a legmagasabban, a palotában a második legfontosabb szereplő a királyné, ő van középen, s a legalacsonyabb rangú Kreon van az alsó szinten.

 

   GRE Oidipus 291Egy másik látványos, e századi elem a légtornász artista szerepeltetése a drámában. Hogy a csudába kerül ide egy olyan bravúr, amellyel a Nagy Sportágválasztón, a Rippel-fivérek tanítványának előadásában láttam legutóbb?

 

   GRE Oidipus 374Ha Oedipus vívódásainál a „táncos lelkek” adták a kiegészítő-magyarázó látványelemet, itt az jön elő, hogy Iokasté királynő, is vívódik: az egyszer fenn, egyszer lenn lelkiállapotot, a „hajszálon függ valami” élethelyzetet pedig mi más is támaszthatná alá a legjobban, mint a légtornász (Nagy Zsuzsanna) bravúros mozdulatainak – a fel- és letekeredések, a lebegések a vékony selyemszalagon – látványa? És miközben a néző felszisszen a zuhanás láttán, a királyné összeomlik, ám a légtornász tíz centire a talaj felett fékez, majd újra a magasba küzdi magát; – a királynő is felemelkedik a görnyedtségből.

 

   Bár nem kimondottan XXI. századi elem, de nem hagyhatom szó nélkül, hogy az előadásban azokat a fiatalokat is láttam, akik a Kőbányai Görög Önkormányzat égisze alatt működő Kritiki Szkepszis társulat gyerektagjaként már több darabban is bemutatkoztak. Hadd utaljak a korábbi Balkán esten bemutatott darabra! Röviden azt mondhatom, hogy tudatosan zajlik a kultúra, a hagyományok, az ezzel járó szemlélet átörökítése.

  

IMG 20201011 193005

  Színpadon az utánpótlás

 

   Szólnom kell, a darab zenei szerkesztéséről, a dalok illeszkedéséről is, mert önmagában a zene, mint művészeti kategória, nem feltétlenül alkotó eleme az ókori drámáknak. Annál inkább szerves része napjaink prózai műveinek, s e szempontból helye van gondolataim között. Kollátosz Jorgosz mind zeneszerző, mind előadó is remekelt, Nizalowski Fanni (hárfa) és Alekos Stefopoulos meghatározó részei voltak az előadásnak.

 

   Elmélkedésem végén fel kell tennem a kérdést, átéltem-e a katarzist, mely élmény, a megtisztulás, a kielégülés érzése, s szinte kötelezően jelentkezik a drámák végén? Azt a kérdést is feltettem magamnak, hogy a jelenkor technikai elemei, ezek „átköltöztetése” az ókorba, segített-e engem, hogy átéljem a katarzist, hogy befogadtam-e Oedipus tragédiáját?

   Nos ezekre egyértelmű így kell felelnem: igen! S bár a dráma java része görög nyelven hangzott el, mégis érthető volt a cselekmény. Ebben pedig még egy, eddig nem említett jelenkori technikai elem is segített: a magyar nyelvű fordítás kivetítése a színpad felett. S ha már itt tartunk, az élmény fokozását szolgálta, a befogadást segítette, nem utolsó sorban az egész színpadi látványt összefogta, keretbe foglalta a háttérvetítés (Koncz Eszti).

 

   A vak Oidipusz a darab epilógusaként elismétli a görög tragédiák végén nem egyszer elhangzó intelmet:

 

„Senki hát halandó embert, ki e földön várja még

végső napját, ne nevezzen boldognak, míg élete

kikötőjét el nem érte bánat nélkül, biztosan.”

 

Függöny le!

  

A cikkhez képgaléria tartozik – ITT  

fotó: 10kerkult.hu/OGY