AD-blacklist1

2017
jún.
16

Jordán Tamás lett a Weöres Sándor Színház igazgatója

Írta: szerk

jordanJordán Tamást, a teátrum alapító igazgatóját választotta meg a Weöres Sándor Színház igazgatójának csütörtökön Szombathely közgyűlése.

 

 

 

Az ügyvezető igazgató kinevezése 2018. október 1-től 2021. január 31-ig szól, az önkormányzati testület ugyanis egy korábbi döntésével Jordán Tamás jelenlegi, 2017. szeptember 30-ig szóló megbízását – az előző pályázat eredménytelenné nyilvánítása után – egy évvel meghosszabbította.

 

   A megismételt színházigazgatói pályázatra egyedül a jelenlegi direktor adott be pályázatot, amit 2017. június 7-én a színház szakmai bizottság egyhangúlag támogatott. A szombathelyi közgyűlés csütörtökön tartózkodás és ellenszavazat nélkül választotta meg Jordán Tamást a Weöres Sándor Színház Nonprofit Kft. ügyvezetőjének.

 

   A szombathelyi színház igazgatói posztjáról először tavaly decemberben írtak ki pályázatot, akkor viszont nem született döntés, mert a Jordán mellett induló Dér András pályázata nyilvánosságra került, aki ezek után visszalépett, az önkormányzat pedig a botrányos körülményekre hivatkozva érvénytelennek nyilvánította az eljárást. Azóta ideiglenesen szeptember 30-ig meghosszabbították Jordán Tamás kinevezését, így most arról kellett dönteni, hogy 2018. október 1. és 2021. január 31 között ki vezesse az intézményt.

 

MTI/Index.hu

Fotó: Marjai János / MTI