AD-blacklist1

2015
ápr.
26

Éneklő ifjúság – a kóruséneklés ünnepe

Írta: Oszvald György

korusok 064leadA Kőrösi Kulturális Központ színháztermében rendezték meg a kerületi általános iskolák részvételével az Éneklő ifjúság kórus bemutatót április 23-án. A rendezvény teltház előtt zajlott, köszöntőt Révész Máriusz országgyűlési képviselő mondott.

 

 

Néhány perccel a meghirdetett kezdés után Révész Máriusz (jobbra) lépett a színpadra, s egy meglepő bejelentést tett. Elmondta, megpróbált utána járni, hányadik alkalommal kerül sor idén az Éneklő ifjúság rendezvényre. – Be kell vallanom, még az ének korusok 002tanárnők sem tudtak segíteni, mindenki azt válaszolta, hogy mióta az eszüket tudják, létezik. Majd hozzátette, valószínű 1946-ban rendezhették meg először, így 69 éves lehet ez a rendezvény. (Bárdos Lajos (1899-1986) zeneszerző, karnagy, zenetudós. Kodály Zoltán tanítványa volt. A Zeneművészeti Főiskolán tanított, kórust vezetett, 1934-ben megszervezte az Éneklő Ifjúság mozgalmat. 1948-1978-ig szünetelt a mozgalom. – a szerk.) – Ettől függetlenül fantasztikus érzés, hogy Kőbányán ennyi gyerek énekel, s nem titok, hogy a kerület mindig is nagy figyelmet fordított a zeneoktatásra, melynek számos eredménye van. Szokás azt mondani, hogy Kőbánya az a kerület, ahol az egy főre jutó zenészek száma kettő.

 

   korusok 007Tény, hogy Révész Máriusz felsorolása impozáns volt, nem csak a zenét művelő város- és intézmény vezetők vonatkozásában, de azt is aláhúzta, hogy két zenetagozatos általános iskola – Harmat Általános Iskola, Szent László Általános Iskola – is működik a kerületben. A kórustalálkozó gerincét idén az ő műsoruk teszi ki. Arra kérte a közönséget befejezésként, hogy egy nagy tapssal köszöntsék azokat a tanárokat, akik felkészítették a gyerekeket, s egész éves munkájukkal elősegítették, hogy színpadra állhassanak a tanulók.

 

   A műsort Bartháné Ábrahám Katalin (balra) vezette. A kórusfesztivált egy nem tagozatos iskola, a Szervátiusz Jenő Általános Iskola alsó tagozatos Kis cinegék kórusa nyitotta népdalfeldolgozással és kicsiknek írt kórusművekkel. Zongorán kísért Beke Klára, vezényelt Vári Ildikó.

 

   Továbbra is a kicsiké volt a színpad, a Szent László Általános Iskola 1-2. osztályosainak Mini kórusa Grillus Vilmos dalokat énekelt. Gitáron kísért Kabdebó Mátyás, vezényelt Túróczi Éva. Színes nyakkendőik, vidám, a teret megbontó, szinte a dalt koreografáló műsoruk sikert aratott.

 

korusok 013

  A Szervátiusz Jenő Általános Iskola kórusa

 

korusok 090

  A Szent László Általános Iskola Mini kórusa

 

   A Harmat Általános Iskola Kicsinyek kórusa elsőként Palya Bea dalokat énekelt, majd Szőnyi Erzsébet kórusműveket adtak elő. Programjukat egy Birtalan József szerzeménnyel zárták. Vezénylet Kovácsné Gajzer Edit. Öröm volt látni, hogy itt sem a statikus kórusfelállás volt a jellemző.

 

korusok 162

  A Harmat Általános Iskola Kicsinyek kórusa

 

korusok 188

  A Szent László Általános Iskola Kicsinyek kórusa

 

   A Szent László Általános Iskola 3-4. osztályosaiból szervezett Kicsinyek kórusa következett. Eleganciát sugárzó formaruhájuk mellé ezúttal is magabiztos előadás társult. Bárdos Lajos és Békefi Antal műveket énekeltek, s közben előkerültek a furulyák is, színesítve ezzel a karéneklést. A záró jazz-kánont ezúttal is fergeteges taps köszöntötte. Zongorán közreműködött Hajsrekker Krisztina, vezényelt Túróczy Éva.

 

korusok 272

  A Harmat kórus

 

   Újra a Harmat iskola állt a színpadra, csak most a nagyobbak, a Harmat kórussal. A vidám, narancssárga egyenpólós csapat nem maradt adós a kiváló teljesítménnyel sem. Régi magyar táncokkal kezdtek, majd egy Szőnyi Erzsébet művet adtak elő, végül egy francia táncdallammal zárták a programot. Zongorán kísért és a vezényelt Simó Attila.

 

korusok 302

  A Harmónia gyerekkar

 

   A Harmat kórust a Szent László Általános Iskola Harmónia kórusa követte. Műsorukban elsőként a 7. osztályosok énekeltek mezőségi népdalokat, majd Farkas Ferenc, Bárdos Lajos és Daróczi Bárdos Tamás kórusműveket adtak elő. Zongorán közreműködött Nagy Éva Cecília, vezényelt Hajsrekker Krisztina. Itt is megemlítjük a decens fellépő jelmezt, de szólni kell arról is, hogy hangsúlyosan jelent meg a kánon és a többszólamú éneklés. Teljesítményük rendkívül magas színvonalú volt.

 

korusok 335

  Az összkar produkciója

 

   korusok 320Mielőtt a program csúcspontjára, az összkar éneklésre sor került volna, kedves figyelmességgel szolgáltak a szervezők. Sorra hívták a színpadra a kórusok vezetőit, a zongorakísérőket, s Varga Andrea, a X. kerületi tankerület nevében egy-egy szál virággal köszönte meg munkájukat. A kórus hangverseny záró produkcióját Hajsrekker Krisztina vezényelte, zongorán kísért Nagy Éva Cecília. Műsoruk a Kóristák című film egy betétdala, a Nézz az utadra volt.

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT  

 

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 


Az Éneklő Ifjúság mozgalom a közös éneklés élményének megszerettetése és széles körben való elterjesztése céljából indult. Az 1920-as évek végén a Kodály Zoltán köré tömörült énekpedagógusok kezdeményezték, s azt is feladatuknak érezték, hogy elfogadtassák az iskolákkal Kodály modern zenepedagógiai elveit. A mozgalom vezérkarát ‒ Kodály mellett ‒Bárdos Lajos, Ádám Jenő, Kerényi György, Rajeczky Benjamin alkották. Az Éneklő Ifjúság keretei között az ifjúsági dalosünnepek sokaságát rendezték szerte az országban, főként az 1930-as évek második felétől, s ezeken a kóruséneklés virágkorának, a XVI-XVIII. sz. énekkari művészetének darabjai éppen úgy felhangzottak az iskolások ajkán, mint az új magyar kórusirodalom remekei.
    Az Éneklő Ifjúság hatásosan irányította rá a fiatalok figyelmét a magyar népdalkincsre, népszerűsítette körükben a népdaléneklést. A háború után tovább terebélyesedett a mozgalom. Az mozgalom lapja Énekszó címmel 1933 októberétől jelent meg az énektanárok számára, 1941 szeptemberében indult meg a mozgalom ifjúsági lapja, az Éneklő Ifjúság. A magyar iskolaügy 1948. évi szocialista átszervezése során az Éneklő Ifjúság mozgalmát megszüntették, lapjainak engedélyét bevonták.

   1978 őszén jelent meg hivatalos közlemény az Éneklő Ifjúság felújításáról. Középiskolai énekkarok vetélkedő jellegű minősítő szemléje keretében minden tavasszal mutathatják be produkcióikat egy-egy regionális rendezvény keretében. Itt bronz, ezüst vagy arany oklevél szerezhető. A legjobbak számára a hazai és külföldi szereplések, rádió- és hanglemezfelvétel lehetősége is megnyílik. A következő évtől a jelentkezés lehetőségét kiterjesztették az általános iskolákra is.

   1979-től kezdve a Magyar Rádióban hetenként visszatérő műsorszám az Éneklő Ifjúság című adás. (Ir. Raics I.: Hogyan indult útjára az Éneklő Ifjúság? Éneklő Ifjúság, 1942. 6.; Mészáros I.: Kodály és az Éneklő Ifjúság-mozgalom. Ped. Szle, 1967. 6. 521-531.) – forrás: bacstudastar.hu